A FRESKÓK
A FRESKÓK
[aug. 3.]
Nos, hát én végre is láttam valami olyat Szabolcsban, amin nem botránkoztam meg.
Az az ibrányi templom.
Nem értek a régészethez, Rómer Flórist csak híréből ismerem, de az ibrányi templom engem is meglepett. Éppen úgy néz ki, mint a budai Mátyás templom, csakhogy még ódonabb.
Oda van írva, hogy renováltatott a külseje 1625-ben.
Megbolondulni való szám egy régésznek. Mindjárt letérdepelne ide a gyepre, s úgy imádkozva nézné ájtatosan azt a ékesen beszélő négy numerust.
Engem meglehetősen hidegen hagyott, csak Nyíregyházán figyelmeztettek aztán rá, hogy miért nem mentem be a templomba, a kálvinista pap (mert csak a reformáció óta lett kálomista templom, azelőtt anyaszentegyház volt) ideadta volna a kulcsot, okvetlen meg kellett volna nézni, mert gyönyörű freskók vannak benne, tán még Nagy Lajos korából.
– Hogyan, freskók? Teringette! Ejnye de sajnálom! – mondtam szórakozottan.
– No, nem tesz semmit. Hiszen közel van. Egy délután kimehetünk. Én ezelőtt két évvel láttam a freskókat. Bámulatos dolgok ezek! Meg fogja lepni.
Hát egy délután csakugyan kirándultunk egy nyíregyházi professzorral, s beállítottunk egyenesen a paphoz.
A tiszteletes úr szőke, beteges fiatalember, igen szívélyesen fogadott bennünket.
– Egy kérésünk lenne, tiszteletes uram, szeretnők a templom belsejét megnézni.
– Nagyon szívesen – mondá. – Most igen csinosan néz ki. Mert nevezetes vendéget várnak.
– Kit?
– Ipolyi Arnold püspököt.
– Ő jön le? Csak nem a sakter-tárgyalásokra?
– Nem tudom; Lónyay Menyhért őexcellenciája a minap járt a birtokain, mert idevaló birtokos a gróf, s akkor először kegyeskedett megnézni a templomot. Van annak tán két hónapja is. Tetszett neki. Most vagy egy hete levelet kaptam tőle, saját kezű levelet, hogy a templomnak műtörténelmi becse van, s igen kíváncsi rá a besztercebányai püspök, minélfogva e napokban iderándulnak.
Ezze1 levette a nagy kulcsokat a szögről, s udvariasan elölbocsátott a kis udvaron át, melyet kuszán nőtt líceum kerítés övezett.
Éppen megszólalt délre a harang.
– Újdonatúj harangunk van – mondá büszkeséggel a toronyra pillantva. – Remek a hangja, oly remek, kérem.
A kulcs eközben csikorogva fordult meg a zárban.
– Méltóztassék!
Beléptünk. Pompás hűs levegő csapott meg, a napfény csak szelídítve hatolt be a színes ódon ablakkockákon.
– Nini! – kiáltott fel társam egyszerre a földbe gyökerezve. – Hol vannak a freskóképek?
– A freskóképek? – szólt a tiszteletes úr egykedvűen. – 1V agyon régiek és kopottak voltak azok – tette hozzá szerénykedve –, aztán mi kálvinisták is tudjuk ám, mi az udvariasság: a püspök tiszteletére bemeszeltettem őket.
– Barbár! – sziszegte útitársam bosszankodva.
– Kilenc forintba került – folytatta a pap kedveskedéssel. – Szerény az eklézsia. Sok biz az. Hanem hát pompásan is veszi ki magát.
