A MAI TÁRGYALÁS
A MAI TÁRGYALÁS
[júl. 12.]
Ki hitte volna, hogy az öreg flegmatikus Gruden dől ki a nagy munkából legelőbb, pedig ő olyan szelíden, olyan nyugodtan nézte kék szemeivel a váltakozó jeleneteket, mintha szalmacséplést vigyázna ott.
Kornisson ellenben meglátszott, hogy nem bírja ki sokáig. Az idegesség megtöri konstrukcióját. A folytonos izgalom, a csodálatos éberség ki fogja meríteni. Mert őt minden szó megszúrja: a védőké úgy, mint a tövis, a jó tanúké úgy, mint a tündérujjak csiklandozása. Különben is szívbajos ember.
És mégis állja a sarat még most is törhetetlen erővel, s olyan friss, eleven dialektikával, mely akár a Tisza Kálmánéval is összehasonlítható kicsiben.
Gruden volt az első áldozatja a pörnek, de bizonyosan nem az utolsó onnan. Helyét Fehér Barna foglalta, el, aki eddig is a tribünön ült, mint pótbíró.
Fehér Barna (akinek neve is ellentmondásból áll) a nyíregyházai törvényszék egyik legfiatalabb bírája. Értelmes, beretvált emberke, ki tükör nélkül is látja magamagát, mert a felösmerhetlenségig hasonlít az elnök balján ülő jegyzőhöz. S ő maga is annyira megszokta magát annak tartani, hogy amikor a jegyzőnek az övéhez hasonló csinos frizurája megolvad a nagy melegben, a saját fején igazítja azt meg.
A védelem csak nyerni vél a cserével. Mert Fehér Barna lírai kedély. Álnév alatt verseket is szokott írni a fővárosi lapokba. Puha szívű poéta nem lesz majd kegyetlen a vádlottak iránt.
*
A mai tárgyalás olyan viharos, izgatott volt, mint még egyik sem. Scheuthauer, az ősz professzor nagy elevenséget hozott magával, s valljuk meg, egy csomó gorombaságot. Élesen beszél, s ha ilyen a tudomány hangja, bizony kellemetlen egy hang ez.
Hanem az öreg elhibázta, ha azt hitte, hogy Nyíregyházán a tudománnyal agyon lehet valamit verni. Vékony fegyver ez a fokosok hazájában. S még ez a modor hozzá!
Sokkal többet ártott a vádnak nálánál Szücs János tanú, ki kampójával kifogta a holttestet. Egy zsinóron vall Zurányival.
S ezek ellenében áll Horváth Géza, ki mindenben úgy vallott, hogy a talált hulla nem az Eszteré. Scheuthauert ez hozta dühbe.
A patikáriusnál és a primadonnánál csak még a doktor auktoritás érzékenyebb.
Lázas dühbe hozta, hogy egy orvosnövendék mer vele feleselni.
Rá akart térdelni a tudományával egészen, mint egy oroszlán az ürgére. Jó szerencse, hogy az elnök közbeszólt: »Nem orvosi rigorózum ez«.
Ádáz szóvita fejlődött ki, mely egyre fokozódott. Kitöréstől lehetett tartani.
A közönség elfojtott lélegzettel hallgatta: hol ér ez véget? Csak néha-néha tört ki a rokonszenv elfojtott moraja, ha jót odavágtak a tudósnak a »kicsinyek«, akiket meg akart examinálni.
Scheuthauert még nagyobb indulatba hozta a közönség pisszegése és zúgása, valamint az elnök folytonos rendreutasítása, nem bírt magával. Mikor Horváth közbeszólt: »Nem vagyok vádlott«, Scheuthauer odakiáltotta: »Még lehet«.
Igazi vihar keletkezik erre.
– Ez sértés! – kiáltja Trajtler.
Az elnök idegesen kap a csengettyű után. A csengettyű hangját nem lehet hallani.
A publikum megbotránkozott hangon hallatja közbe véleményét: »Meg vannak vesztegetve. Öt-öt ezer forintot kaptak. Gyalázat. Vége a kereszténységnek!«
Scheuthauer szemei szikráznak a méltatlankodástól; hatalmas hangját egészen kiereszti. Az elnök lesújtó tekintetekkel méri végig a professzorokat: az ő szemei is szikráznak a haragtól s a közönség szemei is szikráznak a gyűlölettől.
Csak Funták ült ott mefisztói mosollyal meglapulva, s fejével csendesen bólingat magamagának, mintha azon tűnődnék, hogy »de jó most nem lenni szakértőnek«.
Az ülés szünet utáni része már sokkal nyugodtabban folyt. A dadai hulla preparált lába, melynek ujjai egymásra vannak nőve, s ahol körmöknek látszik lenni a körmök helye, sokakat lehangolt. Mert amint a rejtélyes ügy valamelyik oldaláról kibonyolódni kezd, ez mindjárt rossz vért szül a közönségnél aszerint, amint nem vág a kibonyolódás az óhajaikhoz.
Érdekfeszítő volt a Szücs János vallomása, bár alapjában semmi új momentumot nem eredményezett, csak megerősítette Zurányi tegnapi vallomását. Mikor Solymosi Gábornénak szemébe mondta, hogy még bíztatta Eszter anyját, ismerje csak el leányának a hullát, az asszonyok szörnyű méregre fortyantak ellene, s a közönség egy része majd hogy szét nem szedte a szegény Szücsöt, aki azonban emberül megállta helyét, nagy megelégedésére a védőknek, kiknek ma is jó napjuk volt.
