I. Az, aki tárgyilagos
I. Az, aki tárgyilagos
A tárgyaláson minden van, csak tárgyilagos ember nincs. De mégis… A védők között van egy, akit »tárgyilagosnak« neveznek.
Nem nevezem meg, melyikök. A dologra nézve úgyis mindegy. Se önök nem ismerik, se én, mindössze kétszer találkoztam és beszélgettem vele, ez pedig nem elegendő, hogy kimerítő képet adjak róla.
Csak azt írom le hát, amit beszélt.
Első találkozásom még akkor esett vele, mikor a kis Móric vallomása volt napirenden.
– Nos, uram – így szólt –, mit gondol ön?
Semmit. És ön, ügyvéd úr, mit gondol?
– Ej, uram, mit gondolnék? Meg vagyok róla győződve, hogy hamis tanú. Hamis a mája, lelke, minden gondolata hamis.
– Lehet. De honnan meríti ön ezt?
– Honnan? – kiáltá gúnyosan. – Hát nem vette ön észre, hogy az a fickó semmi részletre sem emlékszik. Ha látta volna, bizonyosan tudná a részleteket is. De nem tudja; világosabb hát a napnál is, hogy be van tanítva.
A doktort úgy ismeri mindenki, hogy nagy pszichológ. Tisztelem az auktoritásokat. Némán hajtottam meg fejemet…
Azután sokáig nem beszélgettem a »tárgyilagos emberrel«.
Végre tegnap feltűnt a láthatáron a hullacsempészet Mórica – Matej Ignác.
Matej nagyon elszomorította a védőket. Búsan, leverten jártak-keltek a városban a tárgyalás után. A részletes vallomás a hullacsempeszetről egészen váratlanul jött nekik.
Eötvöst is meghökkentette a vallomás. De meg bosszantották is a félantiszemiták. (Mert vannak ilyenek is.)
– Látod, Károly, milyen a világ! Sic transit gloria mundi! Milyen szép, milyen remek a memorandumod a dadai hulláról, s íme most előáll egy bocskoros rusznyák paraszt és megeszi az egészet. Bolond dolog ez a háború…
Eötvös szerényen mosolygott, mert legjobb mosolyogni ilyenkor. Ki tudja, mit gondolt? Talán azt, hogy hát 'iszen nagyon gömbölyű ez a kocka, fordul az még másképp is.
Én pedig alig vártam, hogy előkaphassam a »tárgyilagos embert«. Hogy ugyan mit szól ehhez a »tárgyilagos«?
– Nos, uram, tud-e mármost kádenciát mondani erre a Matejra.
– A Matejra? Oh nem, hiszen a vak is látja, hogy be van tanítva. Hamis tanú, nem lehet más, mint hamis tanú. – De hát honnan gondolja?
– Honnan? Hát nem látja ön, hogy olyan részletesen nem tudná elmondani a dolgot, lehetetlen, hogy el tudná mondani, ha be nem tanították volna.
Ez az igazán megtörtént esetke eléggé jellemzi az óriási elfogultságot, mely mindkét részről nemcsak a szíveket, de az elméket is fogva tartja.
Így se jó, úgy se jó, sehogy se jó.
Uraim! Nincs többé egyetlen igaz tanú sem, hanem igenis van ebből a nagy elfogultságból sok tanúság.
