I. Az eszlári bíró
I. Az eszlári bíró
[júl. 22.]
Az enyingi bíró óta, akit Vas Gereben Köntös Mihály név alatt örökített meg, nem volt még olyan nevezetes bíró, mint őkigyelme Farkas Gábor uram.
Külső országokba is eljutott vala az ő híre-neve, ánglius újságok toporzékolnak őkelme ellen.
Mi ugyan itt még színét se láttuk becses személyében ezen a végzetes huszonöt napon át – de itt volt ő láthatatlanul örökké, ha hinni lehet tekintetes Eötvös Károly úrnak, nemes Veszprém vármegye volt magisztratualis fiskusának.
Mert a nemes vármegye hajdani magisztratualis fiskáliusa olyan hatalmas alakká építette meg Farkas Gábor uramat, hogy ahhoz képest talentum és providencia dolgában Bismarck burkus princ is csak közönséges ostoros gyerek.
Ugyanis Farkas Gábor uram csinálta volna az egész eszlári esetet ékesen kikombinálva azt, miképpen a »talpas kecske« a kacskaringós sujtásokat. a dolmányokon, hogy ezen az eseten aztán annyi tudós pápaszemes ember sem tudott egyenesen elmenni egész a mai napig.
Természetes dolog, hogy ma, mikor bíró uram az első szünet után belépett – minden fej kíváncsian arra hajlott, amerre őkegyelme lépkedett –, mogyorófa botját, a hatalmi jelvényt szerényen ott bent hagyván a tanúszobában.
Szinte a föld is megrengeni látszott a talpa alatt. A közönség bizonyos pietással nézte a nagy alakot, a védők gyűlöletteljesen.
Pedig nem is olyan félelmes ember ez a Farkas Gábor. Legalább külsőleg nem. Akár csak Deák Farkast látná az ember maga előtt, csakhogy még jámborabb. Alacsony emberke, ritka hajjal. Kár, hogy a híres fekete gubáját nem hozta magával, hogy imponálhatna vele. Félelmetes voltát bizony csak a nimbusz és a dicsőség szőtte olyan nagyra.
Tudom bizony, hogy meg is forgatják kegyetlenül. De hát hiszen nem mai gyerek Farkas uram. Nem ma először forog a törvényben. Jártas ő ott, minden csínját-bínját ismeri. Senki sem tudja nálánál jobban a csíziót. Dobálhatják a védők, akár az almát, ő azért talpra ugrik mindig.
Ki is mosta magát ő legott, de úgy, hogy egyetlen makula nem sok, de annyi se maradt rajta. Akár a ma született gyerek olyan ártatlan mindenben. Amit tett, azt mind a hatóság rendeletéből tette.
– Én kérem, mindig »óvatos perszóna« voltam.
Akármit kérdeznek tőle, mindenre azt feleli: Ezt se tettem. Oh, kérem, azt se tettem. Sokkal óvatosabb ember vagyok én annál!
Eötvösék a fejüket rázzák, nem hiszik neki, hogy óvatos volt. Faggatják ezentúl is. Hiszen őt szeretnék megfogni az agnoszkálás éjjelébe gyertyavilágnak.
De hiába rázták a fejüket. Ő vallotta a tárgyalás folyamán a legigazabbat. Hogy ti. »óvatos« volt.
Kisült, hogy az volt, mert semmi sem sült ki.
Eötvös huszonöt napon át szított gyanúja egyre olvadott, kisebbre, kisebbre, míg nem legutoljára csak ennyi maradt meg:
– Magának feltűnően sok a sógora és komája a faluban.
A nagy férfiú elmosolyodott erre, és vállat vont
Igaz is, mit tehet ő arról, hogy annyi atyafiság maradt rá az apjáról, s hogy annyi gyereket keresztelt.
…Legény ez az Eötvös! Hogy mégis talált olyat, amit csakugyan nem felső rendeletből tett a bíró.
A közönség is nevetett.
S így lett abból a félelmetes sötét alakból, melyet Eötvös bűnösnek rajzolt, egy ecsetvonásra mulatságos jámbor ember.
Aesop jelenetének látszott, amint farkas és bárány disputálnak, ki zavarta fel a patakot.
Eötvös-e vajon a farkas, és Farkas-e vajon a bárány'?
