Az elnök
Az elnök
[júl. l5.]
Az elnökről már árkusokat írtak össze a lapok. Európának a leghíresebb elnöke ő. Talán még Grévy is irigyli. Mert Grévy is elnök, de csak köztársasági elnök.
Szénfekete bajusza és haja van, álla közepütt kiborotválva. Mosolyában kellem nyilvánul, bosszankodásában dac és erő. Szemeiből zöldes láng lövell ki, mikor ingerülten emeli Eötvösre vagy Szeyffertre, ha azok kötekedni kezdenek. A bajusza pedig sebesen jár le s fel, mint a megbolygatott falióra pondusa.
A közönség azt hiszi: »no, ez most mindjárt megeszi ezeket az embereket«. (És bárcsak megenné mind a kettőt!)
De nem eszi meg. Bent a mellékteremben a szünet alatt egyszerre átváltozik, nyájas, előzékeny lesz irántuk.
Még azt is megteszi Eötvösnek, ha a szünet alatt ki nem szítta a cigaretlijét, megtoldja néhány perccel a szünetet.
– Olyan jól esik önnek az a cigaretli, hogy igazán kár volna érte.
Majd hozzáteszi:
– Úgyis csak füst az élet!
Némelykor tréfál is a védőkkel.
– No, urak, most már kezdek én is Tamás lenni ebben a Matejben.
Mire aztán Funták adja elő a terveit, hogy el van tökélve két palack pezsgőt fizetni Matejnek, ha visszavonja az ötödik igaz vallomását.
Hanem ott bent megint átváltozik az elnök!
Eszes, erős, éber, hatalmas és erőszakoskodó. Szemeit szenvedély gyújtogatja, arcát is ez színezi.
A szelíd, hallgatag, szőke Russu és Fehér Barna előtt, valamiut a védők kezében is egy-egy perrendtartás van és több másféle segédkönyv.
Az elnök előtt nincs semmi.
S ha hivatkozik valaki paragrafusra, gondolkozik kissé, mialatt csodálkozva néz rá, hogy ugyan mire való itt ilyenekkel előhozakodni.
Aztán egy szigorú ránc, majdnem rángás fut keresztül homlokától kezdve egész arcán, nyakát dacosan megszegi féloldalt, s fitymálva int kezével, hogy nincs ínyére az a paragrafus, úgy veszi hát, mintha nem volna.
A hatalmas ránc elfogy onnan, kevély ajkai köré gyűl egy szinte leolvasható kevély szó:
»Én magam vagyok a törvény.«
