A védelem
A védelem
És mert az óra rosszul járt, senki sem tudhatta, mennyi idő van. Mikor kell a levest befőzni, mikor kell lefeküdni, mikor kell felkelni.
Minden félszegül volt megtéve.
A lakosok, midőn homályosulni kezdett künn a láthatár, izgatottak lettek.
– Jön a felhő, a rettenetes felhő… villám van benne! – kiabáltak némelyek reszketve, mások vidáman.
Összegyűltek a harang alá, és tanácskoztak, mit tegyenek.
Az egyik így szólt: »Nekem sok szénám van odakünn,
nem szeretném, ha megázna, kergessük szét a felhőt a harangokkal. Védjük magunkat«.
– Nekem repcém van – szólt a másik –, arra meg nem ártana az eső. Hagyjuk a felhőt, atyafiak. Hozzá ne nyúljatok a harangkötélhez, azt mondom.
Az egyik a szőlőre tartotta kártékonynak az esőt, a másik a tengerire hasznosnak…
S így folyt a veszekedés az elkeseredésig.
Végre azonban mégis meghúzták a harangot, mind a hármat… s lógázták a kihólyagosodásig az egész erejükből.
S csak elharangozás után vették észre, milyen fölösleges dolgot műveltek.
Nem felhő volt, hanem csak sötétség.
