II. Ahol felállnak
II. Ahol felállnak
Én egy külföldi kiállítási vendéggel néztem végig az utolsó ülést.
– Nagyon csendes emberek – mondá. – Igen szépen megy.
Kevés vártatva újra kérdé:
– Mit olvasnak most?
– A királyi leiratot. Mindjárt vége van.
– Kár. Igen szívesen nézegettem a keleti arcokat.
– Ha éppen kívánja ön és ha kevesellte az itt időzést, akkor elvezetem önt a másik Házba.
– Hát az hol van?
– Egy kerten kell átmenni, mindjárt ott leszünk.
S valóban, mire átmentünk, már a miniszterek is mind ott ültek. Megismerte egynehánynak az arcát.
– Hiszen ez az az ülés – mondá –, csak más teremben vagyunk.
– Dehogy! Láthatja az elnökről. Egy negyed óra alatt nem soványodhatott volna meg annyira!
Legelsőnek Szlávy József szólalt fel, s három azóta meggazdagodott mágnást konstatált még a cenzusos névsorhoz: Dessewffy Aurél, Forgách Károly és Zay Albert grófokat.
Ekkor lépett be Nagy István jegyző kardosan.
– Ezt. az urat is láttam odaát.
– Igen, az iratokat hozta át.
– Hm, önöknél igen csinos ruhája van a levélhordóknak. Milyen iratokat hozott?
– A jegyzőkönyvet és az imént felolvasott királyi leiratot.
– No, azt látom, hogy itt borzasztó gyorsan megy minden.
Ezalatt olvasni kezdték a királyi leiratot.
A főrendiek felálltak, hódolatteljesen.
– Miért álltak ezek fel?
– Mert a király szavai hangzanak a teremben.
– Eszerint ama másik házban ülnek a nagyobb urak.
– Dehogy. Itt ülnek.
– Az lehetetlen. Hiszen azoknak kell a nagyobb uraknak lenni, akik ülve maradnak.
A leirat felolvasása után Sennyey Pál mondott igen csinos toasztot, hálás tisztelettel emlékezve meg a kormány és a képviselőház tapintatáról, mellyel a főrendi reformot megoldotta, végül pedig a király éltetésével fejezé be beszédét.
Utána Haynald vetett érdekes visszapillantást a megszűnt főrendiházra, s az elnökre hangzott fel viharos »éljen«.
Sennyey lelépett az emelvényről – s ezzel örökre vége az öreg főrendiháznak.
A karzaton senki se nézte kimúlását, csak a nap vetette az üveglemezeken át rá fénylő, meleg tekintetét.
Ez volt az utolsó fénysugár rajta, s azt tartom, az első is.
