II. A Ház atillája
II. A Ház atillája
Szinte félek már, hogy az olvasó azt fogja hinni, a szabóságra adtam magamat, tegnap egy Szabóról írván karcolatot, ma pedig két ruhadarabról.
De mit tehetek én a végzet ellen?
Helfy beszéde után, miután még Szapáry is elmondta, ami Hegedüsnek tegnap óta eszébe jutott, megszavazta a Ház a költségvetést felállással, s egy másik tárgy került szőnyegre.
Hogy miképp érintkezzék ezután a két Ház egymással?
Mert roppant nehézkesen ment az eddig.
Egyszer felöltözött Ábrányi Kornél, felhúzta az atillát, felkötötte a fringiát s átment, mikor éppen délre harangoztak, a főrendiházba. Akkorra tűzték ki ott az ülést, melynek nem volt más célja, mint átvenni a képviselőház üzenetét.
Ábrányi nem talált ott egy lelket sem. Egy óráig kellett dideregnie, míg végre összejött hat szál ember, hogy aztán túladhatott az üzeneten.
Erre borzasztó méregbe jött Ábrányi Kornél.
Máskor fél egyre gyűlt össze a főrendiház. Nagy sollemnitással összeültek szinte egy üzenetet venni át. Mereven nézték az egymás arcát. Trécseltek az operáról, a kaszinóról, a turfról. Egynémelyik elaludt. Az elnök minden percben az óráját nézegette. A főrendiház együtt ült, de az üzenethozó jegyző nem volt sehol. Elküldték Szerencset, nézze meg, nem lett-e valami baja útközben? Se híre, se hamva. Végre megkerült két óra táján és átadta az üzenetet, amit előtte három nappal mindenki elolvashatott a lapokból.
Erre meg a főrendiház jött borzasztó méregbe.
A konfliktus most már megvolt, amihez hozzájárult végdöfésnek: az atilla katasztrófa, hogy ti. az egész sajtó látván Törs testén a nevezetes ruhadarabot, felszólalt, hogy csináltassanak egy új atillát.
Ezen aztán Tisza bosszankodott meg.
Belátta ugyan, hogy az atilla csakugyan tarthatatlan többé, de annál meg már sokkal büszkébb ember, mintsem a sajtó pressziójának engedjen. Inkább megszünteti az egész intézményt.
Egyszerű levélben intézzék el ezentúl a két Ház elnökei, ami üzennivalójuk van.
Hiába magyarázta meg azonban ennek a praktikus voltát Rakovszky és Tisza, most meg már Thaly Kálmán jött nagy méregbe.
Hogy mi ez? Hát így bánnak a nemzeti hagyományokkal?
A tanulság az: hogy bármi történjék a világon, valaki mindég haragszik.
Hanem azért az atilla sorsa mégis eldőlt.
A rongyos jószág, miután annyira megcsúfolták (az utolsók lesznek elsőkké) megérte azt a dicsőséget, hogy a múzeumba kerül ereklyének – mint az utolsó remanencia a középkorból.
