A VÁLASZTÁSOK UTÁN

Teljes szövegű keresés

A VÁLASZTÁSOK UTÁN
(Nekrológ)
Beállt a síri csönd. Az utolsó ponton, Marosvásárhelyen is megvívatott tegnap a csata mamelukok győzedelmével. Az utolsó beszéd is elhangzott tegnap Jászberényben az Apponyi Albert gróf szájából: ez volt az utolsó fegyvercsörrenés. Mert a fegyver is csörren, ha lerakják.
Száz és egynehány halott van. Többé-kevésbé érdekes emberek. Beniczky államtitkár nyitja meg a sort annak bizonyságául, hogy a választásoknál semmi sem lehetetlen, még egy államtitkár is elbukhat, holott a kerületek java része éppen az államtitkárokba van beleszeretve. Különben Beniczky csak tetszhalott, aki az egyik pótkerületben okvetlenül fel fog támadni. Komolyabb eleste lőn Szilágyi Dezsőnek, mert siratlanul maradt elterülve a bús csatatéren és ott is hagyták temetetlenül. Annál jobban el van temetve Mocsáry Koriolán, s magyar kéz még csak egy szomorúfűzfát sem ültet a fejfája mellé. Göndöcs is otthon fogja hallgatni öt évig méhecskéinek szelíd dünnyögését, Prileszky Tádé zöld sipkája és vastag aranylánca nem lesz látható többé a folyosókon, Keglevich István, ki ezideig a balerinák és a haza közt oszlott meg, szintén megszűnik a hazáé lenni, hacsak az egyik kerületét át nem engedi neki Komjáthy Béla. Addig kereste a bolgár trónt a jó Hunyady László, hogy a képviselői szék is falborult alatta. Megbukott Esztergomban Polónyi, nem lett belőle, amint hitte »botcsinálta képviselő«. (Ti. ő csináltatta a prímás jubileumára a drágaköves pásztorbotot.) Enyedi Lukácsot, a számok emberét, a számok ölték meg Tápén (ti. azok a számok, amik a bankóra vannak nyomtatva), vérében fetreng a győzhetetlen Lyka. (S milyen kéz által lőn halála!) Immár nem átkozza az átkos közügyeket Csanády Sándor, hanem a saját fészkét. És örülnének a Ház jegyzői, ha egyáltaljában volna már Ház és jegyzői kar, hogy ezentúl senki sem akadékoskodik majd a protokollumok stílusában. Bezzeg sima lett mind a nyolc miniszternek a feje, hogy ím elpusztult Olay Szilárd, a nagy egzaminátor. Megpihen ebben az öt évben az interpellációs könyv. Ujjong Kemény Endre a György Endre kimaradásának, mert most már ő lett a legnagyobb dandy a Házban. Az eddigi Házakat mindig azzal kifogásolták az öregek és kopaszok, hogy nagyon sok haj jutott be. Ezen is segítve lett. Mert ezúttal nagyon sok haj maradt ki Herman Ottóban.
Nagy kár az öreg Szatmáry Miklósért. Mit fog csinálni nélküle gróf Dagonfeld Lajos? Mi lesz a büféből Odescalchy Gyula nélkül? Az antiszemiták fejéről is lehullott a hétágú korona: odavan Andreánszky Gábor!
De ki győzné egyenkint elsiratni az elesett daliákat, a haza gyermekét Rácz Gézát, a folyosó Pry Pálját Margittayt, Trefort kalapácsát Zimándyt, Ferenc József és Kossuth Lajos unokaöccsét Dobránszkyt, Mandel Pált és Nendtvichet, akik egymás mellett vagy szembe állottak a Ház csatáiban, most pedig egy közös sírba feküsznek valamennyien. Kihulltak punktum. Legyen nekik könnyű a várakozás a föltámadásig.
Egyenkint, mondom, szinte lehetetlen konstatálni a sok »haláleset«-et és ezzel a sok csorbát és űrt: csakis nagyjában fecseghetünk egyet-mást a Ház megváltozott formájáról.
A legnagyobb űr mindenesetre a habarékon van, mely körülbelül huszonnégy emberét vesztette, köztük sok rokonszenves alakot, például Hevessy Bertalant, Ernuszt Kelement, Eszterházy Andort, Ketzer Miklóst, és ami fő, elvesztette a contenance-át. Vannak olyan veszteségei is, amelyeket a nyereségek lapjára vezethet be. Otthon maradt Lázár Mihály és Kovács Károly. Pantocsek Rezső sem veszteség, mert az mint hadifogoly ki lett cserélve Róth Pállal. Ha odaát nincs patikárius, hát itt se legyen. (De kontó azért mégiscsak van.)
Biz a habarékpárt arra jutott, hogy most már ki nem tölthet egy egész pad-szakaszt, legfeljebb egy két padsort. A hátulsó padokba a megszaporodott mamelukok kerülnek, akik az Apponyi háta mögül fognak kiáltozni jóízű »helyes«-eket és »úgy van«-okat Széchenyi Pálnak.
A kormánypárt nem nagyon tombol a megszaporodása felett, sőt bizonyos kedvetlenséggel veszi, mint az olyan ember, aki rohamosan hízni kezd, félvén a szélhűdéstől, de a függetlenségi párt hetykén csapja félre a kalapját, hogy a küzdelemben nemcsak hogy nem vesztett, hanem a hadizsákmányból még jutott is neki egy-két kerület. Ha Barthát, Enyedit, Hermant és Bartókot be tudja hozni (pedig be tudja, mert négy pótkerülete van), akkor vígan lengetheti a zászlóját, mert annyira nincsen semmi híja, hogy még a kimaradt Rigó helyét is legott pótolta a gondviselés Hollóval.
Ami az osztályokat illeti, a Ház majdnem egészen hasonlít a régihez. Nagy többségben van most is a földbirtokos elem, zsidó talán eggyel jutott be több, mint azelőtt, a többi szolgabíró és prókátor, csak néhol virít egy-egy szakember. Hanem az írói világ örvendetesen megnövekedett. A régiekből egy sem bukott ki, s még új is sok került be. Ami pedig a választási kampányt illeti, majd minden idősebb író a sorompóba állott kisebb-nagyobb szerencsével. Csak Beöthy Zsolt, Csiky és Rákosi képezik a kivételt, pedig mindannyian hasznos szerepet vihetnének a t. Házban. Az írók és újságírók közül bejutott Asbóth, Arany László, Mikszáth, Benedek Elek, Bolgár Ferenc, Illyés Bálint, László Mihály, Schvarcz Gyula – a föltűnő szaporulat, ha hozzáadjuk a többihez.
Egyszóval sok mindenféle változás történt a részletekben, de azért ez mind semmit sem alakít a tisztelt Házon, mert szerencsére bejutott Tisza Kálmán is, minélfogva minden marad úgy, amint volt. Az ő kezében ócskává lesz minden új ember s lehetetlenné minden új helyzet.
És végre is, miből állott a tavalyi Ház?
Tiszából, hét miniszterből, egy elnökből, egy csengettyűből és négyszáz egynehány képviselőből.
Nos, ez mind megvan. Mi változott hát? – A jövő parlamentben is Boér Antal lesz a legöregebb ember és Beöthy Algernon a legfiatalabb.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT