TARKA KÉPEK [II.]
TARKA KÉPEK [II.]
Ilyenkor a választási harc után rendesen marad egy csomó halott, egy még nagyobb csomó kontó és egypár adoma.
A halottakat elsirattuk tegnap, a kontókat valószínűleg megsiratják mások, azokhoz semmi közünk, hanem a választási epizódokat, aperçuiket fülön csípjük. Hadd élje túl a lezajlott küzdelmek keserű részét a mulatságos része.
Minden képviselőjelölttel történt valami. Természetesen. Aki megbukott, az hallatlan pressziókról, jogtalanságokról beszél, hogy a vereségét még érthetőbbé tegye, aki meglett, az is az elnyomatást és az ellene kifej tett ármányokat festi, hogy győzedelmét még szebb színbe öltöztesse. Tehát mindenkivel történtek érdekes »vérlázító esetek«, de én nem akarom senkinek lázítani a vérét, hát csak az ártatlan tréfákat mesélem el.
A panaszok közül a legtöbb a választási elnökök ellen fordul. Ezek az urak kétségkívül nagy matadorok, s amelyik jól érti a mesterségét, testvérek közt is megér száz voksot, hát még ellenjelöltek közt!
De a választási elnökök közül senki sem vitte nagyobb hírre, mint a mostani szabadkai képviselő, Horváth Mór, annak idején. Olyan választási elnök volt ő, hogy a tisztelői arra biztatták, költözzék fel Pestre és nyisson tanfolyamot a választási elnökök számára.
Egyszer elnök korában benyit a szavazóhelyiségbe egy szabadkai úr, rangjára nézve ellenpárti.
– Hogy hívják? – kérdi a választási elnök.
– Nagy János.
Felüti a lajstromot Horváth Mór, lapozgat benne nagy figyelmesen, s aztán így szól:
– Nagy János? Itt az áll, hogy Nagy János időközben meghalt. A halottak nem szavaznak. Punktum.
– De hisz én a másik Nagy János vagyok, az aki él.
– Mivel tudja azt bizonyítani?
– De Móric, Móric, az isten szerelméért… hiszen ismersz, hiszen barátom vagy. Hát tudod, hogy Nagy János vagyok és hogy élek.
– Én most választási elnök vagyok és csak azt tudom, ami a lajstromban van. Nagy János meghalt, tehát nem szavaz, punktum.
Ez nehány év előtt történt. A véletlen az idén úgy akarta, hogy maga Horváth Mór küzdött meg a szabadkai második kerületben a fiatal Mukits Károllyal s miután nem lehetett a saját választási elnöke (azonban Mamuzsits se ábécés gyerek ebben a szakmában), a győzelem mérlege jó hosszú ideig ingott ide-oda úgy, hogy minden voksnak rohamosan emelkedett az értéke. Bezzeg szaladt Horváth Mór Nagy Jánoshoz is (kit különben csak az egyszerűség kedvéért nevezünk így), hogy jöjjön, szavazzon le ő is.
– Nem én, Mórickám – felelte Nagy János úr nagy flegmával. – Én ugyan a te pártodon vagyok, de nem szavazok, mert amint visszaemlékezhetsz rá, én már meghaltam.
Horváth Mór mindamellett meglett képviselő, de mint a fáma mondja – nagy kisebbséggel.
*
Hiába, mégis legokosabbak az erdélyi emberek. Onnan támad minden jó ötlet. Ott nem a volt jelöltek panaszkodnak a nép ellen, hanem a nép a jelöltek ellen. Az egyik kerületben azt a furfangot eszelte ki a nép megrontására a két ellenjelölt, hogy: mi az ördögnek költsünk mi, pajtás. Nekem van egy eszmém.
– Mi az?
– Ne korteskedjünk.
– Hát aztán?
– Ne költsünk semmit. Mert lásd, te is hatezer forintot szántál a kerületre, én is. Azt bizonyosan elköltjük mind a ketten.
– Biz az elfogy.
– Elköltjük a pénzünket mind a ketten, de képviselő csak egyikünk lehet.
– Az már igaz.
– De nézzük, ha már most szabadjára hagyjuk a népet és nem költünk egy garast sem, mi lesz az eredmény? Akkor is éppen úgy meglesz képviselő egyikünk és megbukik a másik.
– No, az már igaz.
– Látod. Ugyanaz az eredmény tizenkétezer forint nélkül, ami tizenkétezer forinttal.
– Csodálatos, de teljesen igazad van.
– Ám okoskodjunk most már ezen a fonalon tovább. Ha mind a ketten költünk és én bukom el, akkor nekem nem lesz se pénzem, se mandátumom.
– Természetesen.
– És ha te találsz megbukni, akkor neked se lesz se pénzed, se mandátumod.
– Fájdalom, úgy van.
– Amelyikünk azonban meglesz, annak lesz mandátuma, de pénze nem.
– No, az világos.
– Ha azonban egy kontraktust csinálnánk magunk közt, hogy egy garast se költünk, hanem amelyik meglesz, odaadja a 6 ezer forintját annak, aki megbukott, akkor mi következnék be?
– Az, hogy az egyiknek okvetlenül lesz egy mandátuma, amelyik megért tizenkétezer forintot, a másiknak pedig lesz tizenkétezer forintja, amelyik megér egy mandátumot.
Imigyen okoskodának és imigyen paktáltak. Nem tréfadolog ez. Mert e metódussal, ha divatba jönne, örökre megszűnnének a választási utókeserűségek.
Csak az a kár, hogy a három jelöltes kerületekre nincs még kitalálva semmi.
De amennyire a választási tudomány egyre szélesbedik, gyarapszik, öt év múlva már erre is lesz arkánum.
