a huszár.
a huszár.
Jövetét kardcsörgés, sarkantyúpöngés hirdeti, melytől visszhangzik az egész lépcsőház. Közben halk fütty: Oh, ezt a szerelem tevé…
Egyéves önkéntes és csinos fiú. A második emeleten lakik egy vén uzsorás, ennél szokta tiszteletét tenni bizonyos időközökben. Hogy olyan sűrűn jár oda, azt is a szerelem tevé.
E percben is szerelmes. De most egyelőre – az új csizmájába.
Mert az gyönyörű csizma. Amíg lehalad a lépcsőfokokon, egyebet se tesz, mint a csizmáját nézegeti. Lábait kifordítja kaszálóra, majd kirugasztja egyenesre, azután a napsugarakat villogtatja a csizma fényében, roppantja, csikorgatja s eközben lágy, megindult tekintetet vet a kedves jószágra.
Amíg leér a lépcsőn, lehetetlen egyébben gyönyörködnie, mint a kedves csizmákban.
Odalenn azonban észreveszi a kis varróleányt, s a csizma elhalaványul. Helyét átengedi szívében a nagy fekete szemeknek, kávés bögrének és félretört cipősarkaknak.
A többi huszárosan megy. Amíg végül a kis varróleány helyét ismét elfoglalja szívében egy új csizma, egy másik lépcsőház, egy másik varrólány.
