I. Egy kis unalmas szemle
I. Egy kis unalmas szemle
[jan. 28.]
Valamelyik nap, egy minisztert keresve, benyit a tanácsterembe Podmaniczky Frigyes, évek óta először, bedugja fejét és hirtelen visszarántja fölszisszenve:
– Rettenetes ez a sok beszéd. Teljes lehetetlenség kiállni.
Pedig az volt tíz év óta az első szónoklati mondat, amit hallott. (Mert a parlamentet ő »csinálja«, de maga nem kér belőle.)
Ha Podmaniczky Frigyes így kiálthatott fel, mit mondjunk mi, szegény halandók, akik tíz-húsz beszédet állunk ki mindennap?
Kivált zsibbasztók ama hosszú beszédek az általános vitákban, melyek monotonná teszik a tanácskozást. A részletes tárgyalás hagyján; itt több a változatosság. Tíz-húsz apró szónok jobban elszórakoztat, mint két nagy szónok. Tíz-húsz szónok közt sok a változatosság. Némelyiknek a beszédje érdekes, másiknak az egyénisége mulattató.
A mostani részletes vita azonban nem jól ütött be. Nincsenek szűzbeszédeink. Pedig az országgyűlések elején ez volna a fő ínyenc cikk. Az új képviselők tartózkodók; vagy nagyon szemérmesek, vagy nagyon számítók, vagy pedig… (de már a harmadik »vagy«-ot mégis elengedem nekik). Szűzbeszéd! Igenis, minél több szűzbeszéd kellene. (Mert örökké Pázmándy Dénest hallgatni, mégis kipróbálja az emberi türelmet.)
Gondolom, Bluntschli mondta vagy Schvarcz Gyula, de meglehet az is, hogy Beöthy Algernon mondta:
– Költségvetési vita szűzbeszédek nélkül éppen olyan, mint egy farsang bakfisok nélkül.
S a szűzek nemigen állnak a sorompók elé. Vagy gyönge az idei termés, vagy pedig még véka alatt van.
Igaz, hogy Miklós Gyula már beszélt (de csak azért, hogy a szegény »generális«-nak egy kis reklámot csináljon), és az is igaz, hogy jó szónok lesz belőle, ha majd elhullatja a »virágait«.
Azt sem lehet tagadni, hogy a habarékpárt erős hadügyi embert liferált Bolgárban, de azt mi teljesen paralizáltuk Pongráczcal. (Annyi most már, mintha egyik se volna.)
Igazi feltűnést azonban az újak közül csak Holló tett.
– Fehér holló! – mondá rá találóan Tisza István (aki mellesleg legyen mondva, a Házba jár kigondolni azokat a szép beszédeket, amiket aztán egyebütt mond el).
Tehát a szélsőbal produkálta az első kiváló talentumot. Nagyon jól van. Az isteni gondviselés ebben is bölcs: kieszeli, hol van a legnagyobb szükség.
Egyébiránt az egész költségvetési vitában kevés volt a fényes siker. Mindössze Láng Lajos és Wekerle ült diadalt s bizonyos fokig Krajtsik Ferenc, akinek nevét a név szerinti szavazás alkalmával elsőnek húzta ki az elnök. (Ez a momentum volt a Krajtsik fénykora.)
