A »HÁZ« IV. közlemény
A »HÁZ«
IV. közlemény
IV. közlemény
A Hippokrene forrásából minden Teleki ivott. Némelyik csak egy félpohárkával.
Teleki Géza gróf is poéta-féle ember, aki fiatalabb korában novellákat írt, nemrég pedig egy színművet csupa ismeretes magyar népdalokból, úgy hordozván össze azokat, hogy mese és drámai cselekmény képződött. A darab mint specialitás ritka a maga nemében, mindenkinek tetszett; csak egy bökkenője volt – hogy az anyatermészet még nem alkotott olyan tüdőt, amivel az egyes szerepeket el lehetett volna énekelni.
A somkuti gróf a Ház összes mágnásai közt a legnépszerűbb ember, semmit sem kicsinyel és semmit sem tart nagyra. Senkit se néz le, de viszont bálványt sem csinál senkiből.
A Ház egyhangúlag választotta meg »háznagy«-nak. Éppen neki való hivatal. Eddig is örökké ott szeretett ülni a háznagyi irodában, adomázgatva, élcelgetve. Mintha valami nagy templombúvó pietistát sekrestyésnek választanának meg.
Derült arca olyan színű mint a vérbelű barack. S jóságos, vékony veres erekkel keresztül-kasul szeldelt kék szemei szinte azt látszanak mondani: »Kinek kell karzatjegy?«
*
A volt háznagy, visontai Kovách László, szép olajbarna arcszínű daliás férfi, mintegy negyedszázadig viselte a major domus tisztet.
Kedves embere volt Deáknak, kitől sok »borravalót« kapott.
Az öregúrnak ugyanis mindig Kovách László hozta el a napidíjait s akkor a kedélyes nagy ember rendesen egy hatost csúsztatott a háznagy tenyerébe: »Te is gazdagodj mellettem.«
Kovách László Gyöngyös városát képviseli. Valaha honvéd-kapitány volt. Nagy patrónusa az öreg honvédeknek.
Ha az ember azt akarja tudni, merre van legközelebb a tenger, nem szükség az egész geografiát ösmerni, legcélszerűbb lemenni a völgybe és az első patakot megnézni, mely irányba folyik, arra kell a tengernek lennie.
A politikában sem kell járatosnak lenned, hogy megtudd, melyik a legszabadelvűbb párt. Nézd meg a zsidókat, hogy mennek? Mert mint a folyó szükségképpen a tenger felé veszi útját, úgy a zsidó sem lehet egyéb, mint szabadelvű.
Chorin Ferenc ugyan már kanyargott ide-oda, de azért végre is csak oda tért, ahol a többiek vannak: a Tisza táborába.
Ügyes ember, európailag művelt fő; mint jogász elsőrangú a parlamentben, kinek megvan az érzéke a szubtilitások iránt, s a tertium comparationis is rendelkezésére áll.
*
Úgy fan! – süvít végig a termen némelykor, ha Tisza beszél, egy idegenszerű hang.
Az emberek hátrafordulnak s látják, hogy Fluger Károly kiáltoz a lelkesedéstől kivörösödve. A szomszédok kíváncsian hajolnak hozzá megkérdezni:
– Mit mondott a miniszterelnök?
– Nem tudom – feleli Fluger ártatlanul.
A hű szász mameluk úgy néz ki sárgás-fehér hajával és szakállával, mint egy vén kanári. Fent ül a kormánypárti hegyen, elszigetelve a szászoktól, a magyarok háta mögött. Voltaképpeni szereplése azonban nem a Házban, de a klubban van.
Ő billiárdozik esténkint a párt hatalmasaival: Tisza gróffal, Csernátonyval stb. amikor is hazafiúi kötelességből meg hagyja magát veretni.
E tekintetben rátartó Fluger; apró-cseprő néppel, holmi Gyulai Andrásokkal nem áll szóba. Ezért mondják aztán, hogy a kormánypárti szerencse háromféle.
*
Nagy sikerek után vagy a pénzügyi bizottságba jut az ember, vagy a delegációba, vagy pedig a Fluger partnerévé lesz.
A marosújvári kerületet Kemény Endre képviseli. Alaptulajdonságai ellentmondanak egymásnak.
Báró és okos ember – okos ember és poéta – poéta és kormánypárti.
Hasonlít azokhoz a durva külsejű rézgarasokhoz (amelyekkel hajdan a barátok kártyáztak a klastromokban), amelyekben arany volt elrejtve.
*
A székely ész inkarnációja Tibád Antal. Azt mondják, hogy a székelynek két esze van, Tibádnak csak egy van, de elég volna négy embernek.
A Házban mint közigazgatási kapacitás szerepel, mert másnemű ügyekhez nem szól hozzá, legfeljebb a folyosón dörmög, mormog.
Egyenes, szókimondó ember – tehát rossz modora van; azért is nem lett még eddig államtitkár. Na meg azért, mert az okos emberekre rossz idők jártak.
Már huszonhat éves korában alkirálybírónak választották Udvarhely megyében, melynek egyik kerületét képviseli most, és amellett a Ház jegyzője. Külsejét illetően úgy néz ki, mint egy nagyobb fajta székely üst.
*
A battonyai kerületnek Wasmer Adolf báró a képviselője. Még a régi szeretetreméltó bárókból való, akik már fogytán vannak; az egész Ház »Adolf bácsi«-nak nevezi, kivévén a nálánál öregebbeket.
Valaha vitéz katona volt, most hű mameluk.
Egyszer se beszélt még a Házban, pedig okos, gyakorlati ember, de annyira mély tisztelője a magyar közélet két nagy alakjának, Tiszának és a »skíz«-nek, hogy mást a szájábul már szinte nem is vár az ember, ha megszólalna, mint amit a tarokknál szokott mondani:
– Jöhet, mehet!
*
Kőrösi Sándor Kecskeméten született hatvanöt esztendővel ezelőtt. Már az is különös (tekintve Kőrös és Kecskemét viszonyát), hogy kecskeméti ember Kőrösi név alatt annyi ideig tudjon egzisztálni.
Jóízű, kellemes öregúr. Sok mindenféle hivatalt viselt. Mielőtt Debrecen képviselőjének választotta volna, jogtanár volt, azelőtt ügyvéd, azelőtt Komárom város főjegyzője, és azelőtt politikai rab Josefstadtban.
E legutolsó állásában (ha ugyan nem inkább nevezhető ülésnek) volt a legkiválóbb.
Mint a szabadelvű párt tagja többnyire jogi kérdésekben szólal fel, de beszédjeinél nevezetesebbek rettentő »halljuk« és »úgy van«-jai, melyek megrázzák a tanácsterem falazatát. Hangját, mint hajdan a jó Besze, kieresztheti tetszés szerint ezer – usque húszezer fül erejéig.
A legutóbbi időkben, midőn vékony hangjaikon »abcúg«-ot kiáltottak utána a jogászok, megfordult mosolyogva a kedélyes honatya, s így szólt:
– Nem úgy kell azt fiúk! Hanem ide hallgassatok rám. S ezzel olyan orkánszerű »abcúg«-ot kiáltott, hogy az utcabeli borbély-boltokon a tányérok kezdtek táncolni az iszonyú hangrezgéstől.
*
Talán az egyetlen demokrata a parlamentben Horvát Boldizsár; csakhogy az ő nemes-levele is hol elvész, hol előkerül.
Gyönyörű ezüst csöngésű hangja van, minden modulációra képes. Nem korbácsol fel ádáz szenvedélyeket, de elandalít édes, lágy szavaival, a régi klasszikus iskola oratora, aki még a »csergedező patakok«-kal dolgozik.
Horvát Boldizsár szereti a francia konyhát, a bock szivarokat, a pezsgőt és az éljeneket. Nem is rossz négy dolog az. Mint igazságügyi miniszterről azt mondta róla Lónyay:
– Ha Bódi sokáig miniszterkedik, az utcán elejtett zsebkendőnk fölemeléséhez is két prókátorra és egy bíróra lesz szükségünk.
Azelőtt Vas megyét képviselte és nagy előszeretettel szokta mondani a választók előtt tartott beszédeiben: »Én Vas megyei ember vagyok!« Most másodízben képviseli Temesvárt és most már azt mondja a beszédei végén: »Én temesvári polgár vagyok!«
*
Szentkirályi Albert egyike a legképzettebb, legtehetségesebb politikusainknak (fia a híres Szentkirályi Mórnak).
1884-ben lett először képviselő s három álló évig ült habozva a szélsőbal és a habarék-párt közt. Mint az óra-inga lengett ideoda; »tik-tak, tik-tak«, de nem állapodott meg sehol.
A mostani országgyűlés elején kimaradt s nagy nyavalyájából, a habozásból, kigyógyult.
– A dolog világos – gondolta magában. – Oda megyek, ahol az első üresedés lesz.
S úgy tett, amiként gondolta. Most a szélsőbalon ül, ahol sok derekas talentum került össze az első ötéves országgyűlésre.
*
Grecsák Károly sok jó cikket írt, okos beszédeket is mondott, s még lapot is szerkesztett, de azért a neve ismeretlen maradt.
Egyszer aztán »pertu« találta szólítani gróf Károlyi Pistát s egyszerre híres ember lett belőle.
Sohse lehet tudni, mitől hízik meg az ember.
*
Komjáthy Bélát például a pisztolyai tették nevezetessé; pedig ügyes szónok, pezsgő kedély, eleven humor van benne. De ez mind nem annyira attikai só, mint inkább attikai paprika.
Hosszú évek előtt e sorok írója arra fogadott vele, hogy kölcsönösen leírják az egymás biográfiáját s egy napon jelentetik meg a lapokban; a gorombább lesz a nyertes. A finomabb fizet tíz személyre való vacsorát.
Komjáthy így okoskodott:
– Mért nyomorítsam meg ezt a vékony erszényű újságírót? Én fizetem inkább a vacsorát. Finom leszek és sima.
Én pedig így okoskodtam:
– De már ez egyszer erőt veszek a természetemen. Olyan goromba leszek mint a pokróc.
Következő vasárnap megjelent a két tárca, az övé a »Szegedi Híradó«-ban, az enyim a »Szegedi Napló«-ban – s íme az volt az eredmény, hogy még így is Komjáthy volt a gorombább.
Ötletei úgy hatnak néha, mint a maró lug, de mint igazi gentleman mindig tudja, hogy meddig mehet velök.
Érdekes kuruc feje van, simán borotválva, kifent bajusz, kurta lábak, nagy táblabírói has.
*
Horváth Lajos és Hodossy Imre annyira komoly emberek, hogy nehéz róluk humorizálni; ellenben Olay és Almássy Sándor olyan jó téma, hogy érdemes lesz visszatérni alkalmilag a róluk elmondandókra.
