A MAI ÜLÉS [márc. 31. ]
A MAI ÜLÉS [márc. 31. ]
A 25. § nagy csatája óta kicserélték a t. Házat. Csöndes fészek az most. Temetői némaság honol a nagy vihar után. A mezei hadak leadták a voksot, aztán újra szétszaladtak. Csak úgy kong az a néhány megmaradt ember a teremben és a folyosón, melynek üvegajtaját kijjebb tolatta az új háznagy. A miniszteri székek üresen, siváran meredeznek, mint a kiürült lakások, amelyekbe még be nem költöztek az új lakók. A közbeszólók nem tartják érdemesnek a szájukat kinyitni ilyen kis hallgatóság kedvéért. Az elnök újra »erős« lett, úgyhogy senki sem mer vele kikötni. A csengettyűt belepte három nap óta a por; Münnich jóízűen szendereg az előadói széken; Fejérváry egész órákon át a karzat hölgyeit nézegeti, mintha Thalynak keresgélne ott feleséget. Tisza mintegy idegenül érzi magát, mikor belép s nem hallja fölzajlani a »Hoch«-okat. Szinte összerezzen, kivált amint egy csomó alvó embert pillant meg hátul a padokban: »Teringette, én tán az Akadémiába találtam benyitni.«
De ez a szélcsend gyümölcsöző. A véderőjavaslat paragrafusai gyorsan peregnek le. Már a hatvankettediknél jár a Ház. A mai ülésnek alig volt érdekes mozzanata: a Ház hol kivonult, hol bevonult. Egy csomó ember vitatkozott. A többi képviselő pedig azt se tudta, miről van szó. Némely §-nál felszólalás sem történt, csak az elnök szokott morgása »elfogadtatik« jelezte, hogy 58., 59. és 60. § is van a világon. Fejérváry különben is úgy őrzi a §-ait, mint egy sárkány, azokhoz teljességgel lehetetlen férni, még stiláris módosítással sem.
Az ülés elején Eötvös Károly beszélt, jóízűen, Pongráczcal polemizálva, miközben a statisztikát humorizálta ki, mint igen csekély értékű tudományt.
– Láng Lajos kiszámította – úgymond –, hogy vasutaink mennyire emelik a föld értékét amerre mennek, s ezt 80 millió holdnak számította fel, de mivel nekünk csak 50 millió holdunk van, ezzel az értékemelkedéssel most már nekünk nyilván a szomszéd államok tartoznak.
Nagy derültség támadt erre és legott divatba jött a statisztika kigúnyolása.
Künn a folyosón mesélte egy aljegyzőből lett mameluk képviselő:
– A földmívelési miniszter rendeletet bocsátott ki nehány év előtt, hogy a selyemtenyésztés szempontjából írja össze a megye a területén található eperfákat. Engem bízott meg vele az alispán. Kibocsátottam a rendeletet a községeknek s lassan beérkeztek az adatok. Rettentő unalmas számítási munka volt, hetek óta küszködtem vele és még hetekre volt kilátás, midőn benyitott hozzám a főjegyző: »Gyere vadászni, öcsém.« Nem lehet kedves bátyám, – feleltem – hosszú és sürgős munkám van. »Micsoda?« – Statisztikát kell csinálnom az összes megyei eperfákról a minisztérium számára. –– »Mutasd, csak öcsém«. Odamutattam neki a halom aktát, a beküldött kimutatásokat. A főjegyző betekintett vagy kettőbe, aztán így szólt: »Írjad hamar, lediktálom. Van ugyanis a megye területén 785,903 eperfa punktum«. – Hogy tudja? kérdem elcsodálkozva. Mosolyogva felelte: »Hja, öcsém, a hivatalos praxis! De most már vedd a puskádat, menjünk!«
Eötvös ezalatt bent a tanácsteremben egyre gúnyolódott, hol Tisza, hol Fejérváry ellen, szokása szerint újra meg újra visszatérve Lánghoz, mert mindennapra egy megenni való embert választ.
A királyról szólva Kaas Ivor felkiáltott:
– A miniszterelnök mint erős kártyát kijátssza a királyt (amire némi csekély mozgás támadt a jobboldalon; nagyobb mozgásra nem képes most a párt).
– Azért haragszanak önök, mert erős – felelte Fejérváry.
– De nem a miniszter úr kezében – vélte Beöthy Ákos.
Ez a kis kötekedés volt az egyetlen az egész ülés alatt. A többi paragrafusnál nyájasan, barátságosan ment a vita, még Almássy Sándor is monoton aluszékony hangon beszélt.
Teleki Géza gróf búsan hallgatta ezeket s elkeseredve mormogá:
– Ha ez így megy, maholnap a kutya se kér tőlem karzatjegyeket!
