HUSZONEGYEDIK NAP
HUSZONEGYEDIK NAP
Huszonegy ülés kellett egyetlen paragrafusra. Valami ez! Mi minden történt azóta! Az első beszédekre már senki sem emlékszik, azokat még egyszer el lehetne mondani. Mint egy rég letűnt őskor, úgy villog elénk a múlt ködéből az első két-három nap. Azokról már írja a naplót Podmaniczky. A Ház külső arca is megváltozott azóta, legalább egy két vonás az arcon. Bejött Péch, Zsámbokréthy, Ábrányi, aki még a § derekán »jó nevű fiatal poéta« volt, most pedig már ismert parlamenti szónok. Szathmáry Miklós bátyánk a vita elején tüntető volt, most pedig aki ellen tüntetnek. – Münnichnek fia született. A jó báró Jeszenszky Sándor felett, aki az első szónokok egyike volt a vitában, már begyepesedett volna a sír, ha nyár lenne. Fabiny kifáradt, elment, mintha mondaná: »az ördög magyarázza nektek felségjogotokat tovább«. Jókai két regényt kezdett meg, mind a kettőt be is fejezte azóta, összes hőseit különböző halállal elpusztítván – de a 25. § még mindig megvan. Milán lemondott a trónjáról, innen-onnan a fiút is elcsapták, de a § még mindig vita alatt van. Még Teleki Samu gróf is közelebb jött egypár ezer kilométerrel Kolozsvárhoz – csak a magyar parlament ott áll még mindig a 25. §-nál.
Igen, mert olyan már a vita, mint az elaggott szűz, egy másli elől, egy másli hátul. Leleményes agyak mindennap kitalálnak efféle cifraságokat és nevezik »napirend előtt«, »napirend után«.
Ma is volt egy kis toldalék-vita, hogy nyilvános legyen-e a mentelmi bizottság tárgyalása a Rohonczy-ügyben? Öt-hat felszólalás után győzött az ellenzék, aki nyilvános tárgyalást óhajt.
E sok időt elemésztő incidens után következtek csak a napirend szónokai. Az ember szinte csodálkozik: hogy hol veszik még magukat? S pláne jó szónokok egész sora jött. Kellemes, fübemászó szavával Veres József, tárgyilagos modern érvelésével Holló Lajos.
Majd a Meszlényi Lajos »megrovási kalandjai« mulattatták a Házat. Szakadatlan derültség fakadozott lazán összehalmozott ötletei felett. Némelyike meglehetősen sikerült, mint pl.: »Volt Magyarországnak egy igazságügy-minisztere, akinek sohasem volt igazsága.« A nagyobb része azonban kántoros természetű élc, aminek csak az eklézsiabeliek nevettek.
Utolsó szónoknak volt preliminálva Ugron Gábor – a szélsőbal Blahánéja. A pičce resistance csattanós, kerekded beszéd volt, tele illusztris gondolatokkal.
Elmondta, hogy a Ház kisebbsége fogja a §-t megszavazni, mert csak a többség többsége akarja, mely a klubban a többség kisebbségét leszavazta. Azután Tisza felé fordul a vitriolos üveggel – az ellenzéket felbőszítve, megtüzesítve izzóra, mint a kovács a vasat.
– Szavazzunk! – zúgott fel a balvidék, mely az Ugron hatása alatt akarta vinni az urna elé a Házat.
Uray Imre feláll. Még ő fel van írva.
– Szavazzunk! – Hangzik fel újra.
Némelyek odasietnek Urayhoz.
– Ülj le! Nem láttad, hogy Tisza jegyezett Ugron alatt. Ne hagyjuk már beszélni.
Uray enged, leül.
– Öt perc! Öt perc – követeli száz meg száz hang.
Az öt percnyi szünetet megadja az elnök. Jószívű ember; ritkán szokta megtagadni a Háztól ezt a benefíciumot. Voltaképpen ez van a szokásos elnöki ebédek helyett.
A padok kiürülnek, a képviselők mind a középre gyűlnek s a végtelen lármából ritkán bontakoznak ki egyes hangok:
– Szavazzunk!
– Ne hallgassuk Tiszát.
– Mondjon le Tisza!
– Kedden – kiáltják jobbról (hogy ti. kedden legyen a szavazás.)
– Jó, mondjon le kedden! – kiáltják balról.
Az öt perc elmúlik valahogy, da capo kezdődik a lárma, Uray újra feláll. Újra lebeszélik. Újra leül.
Most Fejérváry áll fel; ő kíván szólni.
Uray felugrik:
– Mihelyt valaki beszél, én se állok el.
Fejérváry kész elállani. Uray ennélfogva megint leül. Most Hoitsy emelkedik fel.
Uray felugrik.
– Mihelyt valaki beszél, én sem állok el.
– Én beszélni szándékozom – mondja dacosan Hoitsy, aki a beadott indítványa folytán bír még szólásjoggal.
– Háromnegyed kettőre! – hangzik minden oldalról harsányan. – Ma már késő van!
Uray tehát megint leül. Az elnök az órára pislant:
– Tisztelt ház, a vita keddre halasztatik.
Uray megint feláll – de most már csak azért, hogy hazamenjen.
