»KRUMPLI PAJTÁS«
»KRUMPLI PAJTÁS«
(Kép a képhez)
Félig se tréfa az, amit én most mondok, gyerekek, hogy a krumpli (aki hol burgonyára, hol pityókára magyarosítja a nevét) a legjobb pajtásotok.
Ha nem vesszük is pajtáskodás számba, amit ezen a képen látok, hogy a Miska száját nyilván megégette (mert csíntalan a burgonya is, ha forró), de már azt a mohóságot, azt az epedő vágyat mégsem szabad figyelmen kívül hagyni, amivel a Józsi fújja a maga forró burgonyáját, hogy minél előbb bekebelezhesse. Beh jó, beh porhanyós, mintha hópihékből volna összerakva…
Miska hasmánt fekve, csöndes rezignációval várja a kihűlési processzust; aki már egyszer megégette a száját, illendő dolog, hogy óvatosabb legyen. S minthogy a krumpli van napirenden recitálja Józsi előtt:
Talyiga nem szekér,
Tót nem ember,
Krumpli nem étel.
Tót nem ember,
Krumpli nem étel.
Az így kigúnyolt krumpli talán mérgében repedett ki a tányéron a méltatlankodás miatt.
Mert igazán fekete hálátlanság. Hiszen áll, ami áll, hogy a krumpli nagy jóltevője a tótnak, s mikor ősszel felhangzik a panasz a Tátra alatt, hogy »beteg a krumpli«, akkor abban az évben ínség van a felső országrészben, de ha a krumpli a tótnak a szentháromságából (zab, krumpli, kása) való, a magyar embernek se ellensége, nektek pedig gyerekek valóságos pajtásotok, mely a pendeles korból egész a suhanc állapotig elkísér.
A halavány piros virágját leszakítjátok bokrétának a kalap mellé. (Mert igazi kertben nőtt virágot csak a nagy legények érdemelnek.)
Mikor már leadja a virágját, nemsokára megnő a bombóca. Millió és millió golyóbis. Hajlékony, suhogó nyírfavesszőre ha feltűzitek, egy suhintással keresztülszáll egész utcasorokon, magasan a torony fölött. Puska a golyóját nem bírja olyan messzire kilökni mint a vessző a bombócot. Nemcsak hogy messze megy, de olyan óriás ívet ír le a levegőben, mint a szivárvány. A fent röpködő szárnyasok tudom csodálkoznak rajta, hogy miféle »zöld állatka« lehet az; szárnya nincs, lába sincs, csipogni sem tud, de azért ő velük élőzködik.
Nyár derekán, a rekkenő hőségben elszáradnak, lepotyognak a bombócok (vége a golyó-raktárnak), de a jó krumpli, amelyik már fejlődik odalent a fekete földben, gondoskodik a gyerekekről továbbra is, hogy el ne unhassák magokat.
Hiszen ott vannak mulatságul a levelek, megszáradva, sárgán, éppen olyanok, mint a dohány. De pszt, ezt talán elő se kellett volna hozni, mert még kisül, hogy a Jóska bácsi tavaly csodálatosan eltűnt pipája hova lett… Hát biz azt éppen az a sors érte, ami a Gyuri bácsiét. Ejh, hiszen úgysem látják meg őkigyelmeik. Bújjatok el a szilvás sűrűjében, ott vegyétek elő és tömjétek meg a krumpli-haraszttal; hasztalan tiltanám… ami tilos, édes; s hasztalan becsmérelném, a füst csak füst, éppen olyan füst ez is, mint a dohányé.
Nagy kópé a krumpli, hogy még abban is megsegít, ha a királyt akarjátok megcsalni.
Mert a pipa a király domíniuma. Árendát kell tőle fizetni. Csöpp, garasos jószág, néha csorba, szutykos, még a koldus se emelné fel, ha megtalálná az úton, de a király mégse restell rá szemet vetni (mivelhogy az állam és a király egy dolog a ti szemetekben).
Nem is olyan rossz füst az, kivált ha egy kis rózsaszirom van a haraszt közé keverve, éppen csakúgy okoz nektek émelygést, főfájást, mint az igazi dohány – és legalább nem kell fizetni érte…
S mindezeket a mulatságokat a kívül levő része adja. Hát még a java, ami a föld alatt van!
A krumpli pajtásból minden kitelik. Milyen pompás nap maga a krumpliszüret! Ezer meg ezer apró sírocska a szántóföldön, ahonnan exhumálják a sok különféle alakú pajtást, hosszúkást, bömgölyűt, rózsaszín húsút, sőt néha pirosat is. Az aztán egészen a tietek, pörgettyűt csináltok belőle.
A többi krumplira az öregek teszik rá a kezüket, zsákokba rakják, s ami fölösleges belőle, eladják a vásáron, de a hű cimbora még egy alakban visszatér hozzátok; az »édes« hozza vásárfiába; bűvös nyalánkság ez most már: »krumplicukor« a neve.
S mi a jutalom mindezekért?
Az, hogy nagy rőzsetüzeket raktok a mezőn, megsütitek a hű pajtástokat, – s borzasztó elmondani is, – lenyúzzátok a bőrét, a húsát pedig mint a kannibálok, megeszitek.
Nem én, egy csöppet sem csodálkozom, ha aztán a krumpli is dühbe jön a legvégén és meg akarja égetni a szátokat.
– Fújjad, fújjad Józsi fiam!
