A FOLYOSÓRÓL
A FOLYOSÓRÓL
A Ház folyosója ma az izgalmak óráit élte. Ha az ember az arcokat nézte, a legkülönfélébb hangulatok fogták el. Egyszer úgy érezte magát, mintha valami vihartól dobált hajón lenne, ahol mindenki ingó, bizonytalan léptekkel jár; másszor mintha egy csatatéren lenne a krízis percében, amidőn a kedélyeken erőt vesz a láz, a kétely, a bizalom, a szorongás, az apátia. A szivarfüsttel összevegyül a rejtelmek köde. Csak egy arc ragyogott derültem és bizalomteljesen az általános elszontyolódás közepette, egy frakkos, fehér nyakkendős fiatalemberé, aki most jött a vidékről. Kormánypárti lapot akar alapítani a pátriájában, s épp azért utazott a fővárosba, hogy a hatalom pártfogását megnyerje. A folyóson megszólított egy vidékbeli kormánypárti képviselőt, fölkérve, mutassa be a miniszterelnöknek őt. A megszólított fájdalmasan mérte végig a jövevényt, és síri hangon kérdezte:
– Mikor kelt föl ma, kedves barátom?
– Most keltem föl egy félórája.
– E szerint még nem olvasott ma lapot?
– Nem én. A szállodából egyenest a Házba jöttem.
– No, éppen jókor. De egy kicsit mégis korán. A miniszterelnök most a királynál van audiencián, s csak egy óra múlva jő a Házba. Addig menjen el egy kávéházba, olvasson el szórakozásul egy-két lapot, s aztán jöjjön vissza.
... Nem jött többé vissza.
