A KÖZLEGÉNY
A KÖZLEGÉNY
Tisza Kálmán a folyosón
Noha csupa érdektelen tárgyak voltak napirenden, amelyekhez máskor kötéllel kell fogni a határozatképes Házat, ma élet pezsgett a képviselőház minden zugában. A válság hírére feljöttek még a hazajáró lelkek is. Az ellenzék jókedve megcsappant három nap alatt egy kicsit, a szabadelvű párt levertsége ellenben engedett. Ámbár még mindig melankólikus a párt. Borongós, szürke ősz hangulata ez a tavaszi napfény üde sugarainál.
Tudom, hogy önök (nyájas olvasók), szeretnék hegyről-végről tudni, hogy mit gondol, mit érez ilyenkor a t. Ház.
A habarékiak ott ülnek az olvasóteremben, s olvassák a lapok válság-híreit olyan savanyú kedéllyel, mint ahogy egy testamentumot szoktak azok, akik abban semmit se örökölnek.
A szélsőbal a miniszteri szoba környékén táborozik, s a józanok kezdik már mondogatni: »Alighanem bolondot csináltunk, atyafiak«.
Dehát a mamelukhad hogy viselkedik? (Hm, persze ez a legérdekesebb.)
Csakhogy ez nehéz téma. Mert a mamelukok sokfélék. Mindegy, önök mindenáron erről akarnak olvasni.
A mamelukok, legalább a válsággal szemben, négy kasztba sorozhatók.
Az első kaszt áll a Tisza fanatikus híveiből, kiket egyszerűen »Rónay Jánosok« gyűjtőnéven szokás megkülönböztetni. A Rónay Jánosok (s ezek vannak a legtöbben) úgy nézik a Tisza demisszióját, mint egy természetfölötti csodát, megdöbbenéssel, elképedve, mintha az Ararát-hegy omlott volna össze.
Az egyik búsan sóhajtott fel ma: »Ilyen nagy dolog tán még elő se fordult a történelemben«.
A másik kasztba jönnek a Tisza személyes, régi barátjai, ősz fejű, förnyedt vállú alakok, akik a szívéhez közel álltak. Ezek lecsendesült kedéllyel teszik meg észrevételeiket: »Nos, hát el is kel a szegény Kálmánnak egy kis pihenés«.
Felfortyannak erre a fiatal mamelukok (a harmadik kaszt):
– Mit, pihenni? Csak nem akar Tisza pihenni? Hát ki vezet akkor bennünket?
Erre aztán szemrehányólag jön a negyedik kaszt (az okos politikusok).
– Hogy gondoltok olyat? A párt vezére csak Szapáry lehet.
S mázsás argumentumokat, angol parlamenti példákat öntögetnek a fiatal mamelukok gondolatvilágába. Nem csoda, ha nehezen szokják meg, hogy nem Tisza Kálmán lesz a vezér.
Legelőbb szokik el tőle maga Tisza Kálmán, s ma amint ott ült a folyóson, olyan vidáman, mint régen-régen ezelőtt, adomákat mesélve, s kedélyesen évelődve barátjaival, azoknak, akik az ő vezérségét óhajtják, majdnem bosszankodva mondá:
– Hagyjátok el az efféle kívánságokat. Deák Deák volt, s még se sikerült ez a dolga.
– De kegyelmes uram…
– Egy szót se szóljatok többet. Sok mindenféle voltam. Ezek után már csak egy ambícióm van, megmutatni, hogy milyen közlegény tudok lenni.
Most már tehát egészen bizonyos, hogy a lapok azon első híre, mintha Tisza Kálmán Deák Ferenc szerepét akarná vinni a pártban, teljesen légből kapott volt.
A »generális« egyszerű közlegénynek készül, odaülhet valahova Ivánka Imre mellé. »Így lesz az jó a zászló érdekében – szokta mondani –, csak hagyjátok rám.«
Lehet, hogy így lesz jó, s hű pártja, semmi kétség, most is meghajlik az ő akarata előtt (azzal tiszteli meg a legjobban), szót fogad még egyszer a generálisának, be hagyja ülni a közlegények közé, de azért a szerény köpenyeg alatt, ha el lesznek is takarva, örökké látni fogja az ő aranyos vállrojtjait.
