AZ ELSŐ ÜLÉS
AZ ELSŐ ÜLÉS
Az összesereglő honatyákon mindig ömlik el valami ünnepélyes hangulat, ha szétmennek, s ha visszatérnek. Az elmúlás és a megérkezés. »Friss szénaszag« érzik rajtuk, mondaná Scarron, ha tél nem volna. De a hónak nincs szaga – falun. (Mert itt annak is van.) Se nem fekszik olyan magas gúlákban a nagyságos urak portáin, mint itt. Legfeljebb, ha a trágyadombot lepi be. Vagy a rőzseboglyát, mely olyan szépen veszi ki magát most, mint egy halom mákos metélt erősen megcukrozva.
De hagyjuk ott az úri portákat – ámbár még ezeknek képe nyüzsög az összegyűlt urak képzeletében – még a kazalok és kiemelkedő tornyok helyét apródonként bepótolják fel- és lejárkáló miniszterek alakjaival. Egy-két friss kézszorítás a politika intézőivel, a fővárosi élet az újságpapírokon örökösen hányt-vetett nevű matadorjaival, egyszerre messze elvarázsolja a falut.
A csordás kürtje nem szól többé. A befagyott kútgém, melyről hatalmas jégkoloncok csüggnek, nem csikorog. Ahelyett megcsendül ott benn a Péchy csengettyűje. Csin, gin! Csingin! Olyan ez, mint valami tündérbocskor. Tipp-topp! Itt vagyunk a t. Házban.
A kandallók barátságos meleget lehelnek. Vígan pattog a tűz, pajkosan ugrálnak, játszadoznak a szikrák. A folyosó tele van jó barátokkal, víg cimborákkal, partnerekkel. Kedélyesen cseng mindenfelé »Szervusz, Pista«, »Szervusz, János«.
S aki édes otthonodat mogorván, kedvetlenül hagytad el még tegnap, ma már átmelegedve az új talajon, kedélyesen dörzsölöd a kezeidet: »De jó, hogy már hazajöttem«.
A karácsony előtt elhagyott képhez rögtön hozzászokol. Mint egy könyvhöz, amelynek olvasását az imént hagytad el.
Hiszen minden a régi, éppen úgy, mint volt.
Ni, amott ül Tisza Kálmán is, a szokott helyen s nagy titokban konferál valamiről Széchenyi miniszterrel…
Ohó! Bolondos könyv, egy néhány nappal előbbre találtál fordulni!
Azazhogy mégis Tisza Kálmán az, s valóban Széchenyi Pállal beszélget, akárhogy is dörzsölöm a szemeimet.
De ilyen bolond dolog se történt még, hogy az 1891. esztendőből valaki beleessen az 1887-be. (Hja, egy mamelukkal minden megeshet.)
Valóban Tisza ott ült, mint évekkel ezelőtt, és Széchenyi Pállal suttogott.
De az emberek, még ha karácsonyi kaláccsal vannak is jóllakva, rendszerint gyöngék. A régi miniszternél jobban érdekli őket az új miniszter.
S ma az is van.
Szögyényi László délceg magas alakja jelenik meg az elnök valamely monoton jelentése alatt a tanácsteremben, s fölharsan az »éljen« zaj.
Péchy csodálkozik:
»Miféle jót mondhattam?« Míg végre rájön a nyitjára.
Az ülés egyébiránt csak egypár percig tartott, míg megállapították a napirendet. Nincs rajta semmi leírnivaló. A »diligentia« – a mai határozat szerint – csak hétfőn kezdődik.
