A FŐRENDIHÁZBAN
A FŐRENDIHÁZBAN
A főrendiház ülése csak halvány árnyéka a képviselőházinak.
A karzatok ugyan itt is telvék, de a lázas érdeklődés, a hullámzás, a zsongás, mely a Sándor utca másik oldalán tükröződött és morajlott csak az imént, itt teljesen hiányzik.
Hiszen már lejátszódott a dráma nagy jelenete. A fegyverletétel megtörtént. Az a magas alak, aki most halad át a Múzeum kerten, ahol a rendőrök sorfalat vernek neki az ácsorgók közt nem miniszterelnök többé.
Déli egy óra.
A képviselőház kapujából ömlik ki a képviselők és újságírók tömege, a karzati bejáratokban hölgykalapok tarkállnak. A kapus kiabál s integet nagy cigányvajda-botjával a kocsisoknak, s fogat fogat után gördül a Ház elé. A Szapáry-kabinet immár a múlté.
A főrendek veres padjai, ott a komolykodó vén Múzeumban, még üresek. Jó negyedóra eltelik, amíg megcsörren Szlávy koronaőr kardja az ajtóban, s az előteremből behúzódnak a méltóságos Ház tagjai (igen kis számmal) és a miniszterek (teljes számmal).
A karzat melynek két baloldali páholyában a képviselők fejei szorongnak mormogni kezd:
Ha nincs is polgári házasság, van polgári temetés.
Hogyhogy?
Nem látjátok, hogy az egyház elmaradt a minisztérium temetéséről?
Csakugyan nincs egyetlen katolikus püspök sem jelen. Még a mindig jelenvaló Schuster sem izeg-mozog a miniszterek mögött.
A miniszterek elfoglalják helyüket a székekben. Szlávy érdekes ősz feje megjelenik az elnöki trónusban, az ülés meg van nyitva, s mély csendben fölemelkedik Szapáry gróf.
Halkan, rezignált hangon beszél. Bejelenti a kabinet reformjavaslatát, a korona ellentmondását, a lemondást… A hírlapírók páholyából egy nagy fotografus masina üvegszeme szívja magába az ülés és lemondó kormány képét.
Szilágyi Dezső, aki eddig merengve ült a Wekerle szomszédságában, észreveszi a merényletet, a ráncok hirtelen elsimulnak homlokáról, arca mosolygóvá válik, és a derült, vidám arc teljes szélességében a fényképező üveg felé fordul.
Az utókor ebből a képből megtudja, milyen vidáman buktak meg 1892-ben a magyar miniszterek.
Szapáry beszél. Körülbelül ugyanazt mondja, amit a képviselőházban. A méltóságos Ház hallgat, s a nagy csöndben szinte áthallatszik a fényképezőgép csattogása.
Majd visszaül helyére a volt miniszterelnök. Szlávy veszi át a szót. A főrendiház tudomásul veszi a kormány lemondását, nem tart ülést.
Szilágyi mosolyog… Csitt, csatt… (a fotografus most csapja be utoljára a gépjét), az elnök kimondja a határozatot, főrendek s a karzat népe fölemelkednek… Az ülésnek vége.
