ORSZÁGGYŰLÉS [dec. 15.]
ORSZÁGGYŰLÉS
[dec. 15.]
[dec. 15.]
Bokross Elek bejelentette Szalavszky lemondását, ki főispánnak megy el, megválván államtitkári állásától. Az államtitkár egész idáig túlélte gazdáját, volt miniszterét. Mint a meglőtt ember zsebében még egy ideig ketyeg és jár az óra… míg végre az is megáll.
A büdzsé vitát Márkus József kezdte. A történetbúvár sohase fogja keresni a beszédét, hát mi is felejtsük el.
Gróf Csáky Kálmán azzal a kijelentéssel lepte meg a Házat, hogy a polgári házasságnak nem híve. Ki is derült erre a Vajay arca. »Éljen!«, harsogta tele torokkal. Gróf Csáky katonásan, tömören beszél és jóízű logikával. Sok igazat mondott.
Utána Bánó József állt fel. Öregúr, nagyon öregúr meglátszott az észjárásán. Beszédjéből tudtuk meg, mikor virágzik az almafa s nála láttuk, mi lesz az almafából, mikor már semmi sem terem rajta.
Azután Morzsányi mutatta be magát szűzbeszéddel. Nagy Mahomed-ember, nagy fejjel, elefánt lábakkal. A külvárosi kapacitás tipikus alakja jelent meg vele az országház deszkáin.
Tele jóakarattal, eszményekkel, álmokkal, amiket az ő romlatlan, jámbor városrésze bankettjeiről hozott ide.
Ah, milyen üde illat és levegő. E jó emberekben mennyi hit, mennyi önérzet és erő. Vajon hisz-e ő ezekben?
Tény, hogy nagyon is fiatalnak tette magát. Senki sem nézhetné ki belőle, hogy már tízhónapos mameluk.
A Ház többi megmaradt ideje ezután a Hock János körmei közé került, de nem is eresztette ki két óráig; több-kevesebb szellemmel, de folyton élénkséggel, a Ház figyelmét lekötve beszélt; különösen a Tisza-klikkről tartott csapongó jókedvvel tarka-barka triccs-traccsot a nemzeti párt sajátságos atyuskája. Egy-egy ötlete, anekdotája valóban sziporkázott. A Ház szakadatlan derültségbe olvadt fel. De kegyetlenül maró volt a sakkjáték ötlete, mely főleg Szilágyi Dezső ellen volt irányítva s melyet a szabadelvű pártnak nem lehet eléggé rosszallni, némán, szinte rosszakaratú közönnyel hallgatott végig, pedig már-már azon a mezsgyén járt az atyuska, ahol a parlamenti illem határa megszűnik, csak az egy Miklós Gyula mozdult meg ingerülten:
Hát az elnök úrnak nincs szava?
De az elnök igazán nem volt hibás, mert a veszedelmes pap olyan ügyes, ravasz alakban röpítette ki a nyilakat, hogy nem lehetett kifogást tenni.
Szilágyi nem volt jelen az ülésen de a miniszterelnökre láthatón rossz benyomást tett az a modor, mely miután immár nem szórványosan jelentkezik, megállapított, átgondolt üldözési rendszernek mondható az ország ezen kimagasló államférfia ellen.
Szilágyi végre is ámbár e sorok írója nem tartozik Szilágyi udvarához (Hej puszta udvar az!) nagy tehetség , amit eddig tett, az csak használt a hazájának, nem ártott.
Egyetlen bűne van, hogy nem elég nyájas ember.
De az ilyenekért még I. László korában (amikor pedig legszigorúbbak voltak a törvényeink) sem volt szokás valakit agyonütni.
Hanem iszen nagy baj az; régi szokás, hogy mikor a magyar ember disputál, s veri az asztalt a kezével mindig az arany pecsétgyűrűjét üti.
