ORSZÁGGYŰLÉS [okt. 21.]
ORSZÁGGYŰLÉS
[okt. 21.]
[okt. 21.]
Károlyi Gábor grófnak is van már egy »el nem mondott beszéde«. Az az oráció ez, melyet tegnap az ülés végén a pártja ádázul elnyomott. Most aztán ez végleg a grófban rekedt. Le is töröltette magát a tábláról. A családi kincsek száma veszedelmesen szaporodik.
Ellenben volt a grófnak egy elmondott közbeszólása, amit viszont mi nem mondhatunk el. (Majd a körmünkre koppintana Morál asszonyság a napernyője nyelével!) De a kölcsönösség elvének elég van téve. Egy el nem mondott beszédért egy reprodukálhatlan közbeszólás. Kvitt.
Az ülés első részén egyenesen átgázolhatnánk az Ugron beszédéig. Ez volt ma a fő pičce, s minden mást elhomályosító villamos lámpa, mely magához igézte a lepkéket és szúnyogokat. A könnyű szárnyú és könnyű testű ítéleteket és impressziókat.
De az ülés elején volt egy kis csetepaté. Vadnai Károly tűzött össze a szélsőballal, puskaport szagolt a honvéd, hát nem elégedett meg az egyszeri sikerrel, hanem újra kiállt a síkra. Szavai elcsavarásáért szólalt fel, de alig jutott szóhoz, mert mint valami leskelődő gerillacsapat ugrott rá a sok közbeszólás.
Prókátora Hentzinek!
Szégyellje magát!
Szégyellje magát!
Második gyerekkorában van!
Ilyen s ehhez hasonló kedveskedések röpdöstek az érdemes író feje körül, s morgott, zúgott a hegy, amíg csak el nem nyelte Vadnait a köd azaz a Sághy beszéde.
Sághy unalmas volt, de nem is lehetett más, oly gyorsan elkopott az a kis anyag, ami fölött három napja vitatkoznak. Összetapogatták, kicsavarták minden részecskéjét, s már-már ki kellene függeszteni, tekintettel a kolerára, ezt a figyelmeztetést:
Ne tessék sok kézen átment eszméket adni táplálékul a Háznak!
Szerencsére nagyon kevesen élvezték a Sághy szónoki zsemlyéit, a Ház jó része a folyosón zsibongott. Gróf Zichy Hermann, a szélsőbal másik grófja, szintén kis auditórium előtt beszélt. Új dolgot ő sem mondott, sőt a régieket is a legjobban berozsdásodott fiókokból szedte ki, de folyékonyan, verve-vel mondta ezt el.
Védelmezte atyja emlékét, amit nem vettek tőle zokon. Kijelentette, hogy Szapáry nem ravasz ember, amit nagyon jó ötletnek találtak. És konstatálta, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele és ebben az összes pártok megható módon egyetértettek vele.
Ezután bevonultak a képviselők az ülésterembe, hogy meghallgassák Ugron Gábort, aki ma nagy sikerrel beszélt. Lázító, igaztalan, erőszakos beszéd ez, de tele fénylő költőiséggel és ragyogó képpel.
A história minden tekercsét fölbontotta, hogy azokból hozzon mérget a lelkekbe és azokból dobáljon tűzcsóvát a kedélyekre.
Elhozta a Pontius Pilátus katonáinak véres dárdáit s odavetette a Ház elé, azt kérdezve:
Kinek jut eszébe nagypénteken Pilátus katonáit ünnepelni?
Elhozta a római császárság korának képét, mikor a Brutusok ivadékai, mint operett buffók mulattatják a cézárokat és keresztül-kasul száguldva történeten, igazságon és logikán, megállt Buda váránál s mint a haragos förgeteg kavargott Hentzi, meg a 49-i események fölött.
A baloldalon folyton tomboltak, tapsoltak, éljeneztek, ami a következő szónokot, Beöthy Ákost arra indította, hogy ő is egy kísérteties történettel hozakodjék elő a históriából. (Ezeknek most fölmegy a kurzusok.)
A szegény Carracciola márkiról van szó. Ferdinánd nápolyi király tengernagyáról, akit Nelson puszta gyanúból, hogy a franciákkal trafikál, az árbócra akasztatott.
Rettenetes történet. Az egész Ház borzadozva hallgatta a nemzeti párti mesemondót, s szinte látta, mint húzzák föl az admirálist arra az árbócra, mint emelkedik a test a légbe, s aztán mint lökik a tengerbe halak táplálékául.
Nemsokára Ferdinánd király kiment csónakázni a tengerre. Csöndesen siklik a királyi bárka a hullámokon, mosolygó olasz ég alatt. Egyszerre egy sápadt fej merül föl a bárka mellett, ősz fürtökkel, üveges szemekkel… A meggyilkolt tengernagy ez… A holt szemek egyenesen a királyra szegződnek. A kíséret megrémülve néz a borzalmas látványra. A király megindulva kérdi:
Mit akar ez a halott?
Felséges uram, ez a halott keresztény végtisztességet akar.
Én azt tartom, hogy a mi halottaink számára is keresztény végtisztesség kell fejezte be Beöthy a képet az ellenzék tapsai közt.
Szegény Carracciola márki! A király megadta a végtisztességet neki, de nyugodtan nem alhatott sírjában; elhozták a magyar képviselőházba, hogy megrémítsék vele a mamelukokat.
Pedig bizony azok sokkal jobban megijedtek Illyés Bálinttól és Babó Emiltől, a szélsőbal következő szónokaitól, mint az üveges szemű márkitól. Ezektől megugrottak.
