A WEKERLE ORVOSA

Teljes szövegű keresés

A WEKERLE ORVOSA
Levél Schmittely Józsefhez, a Pesti Hírlap segédszerkesztőjéhez)
Kedves barátom!
Tegnap a szerkesztőségben elbeszéltem a »Wekerle és környezete« című tárca anyagát; ön, látom, meg is íratta, de a szórakozott író (talán szerelmes) a legfontosabbat bennfelejtette a kalamárisában.
Pedig azt el nem engedhetem, mert se Anton, aki zálogba adta a dolgot, se Gyula, a kis Sándorka személye körüli miniszter, bár elég originális alakok, nem nyújtanak a Wekerle vonzó egyéniségéhez semmi kidomborító színt. Nem úgy azonban Spitzer úr, a pilisi doktor – akit egy kis irodalmi mártással igen jóízűvé lehet tenni.
Maga Wekerle beszélte el nekem az esetet, amit például a Murai pajkos tolla igen jól használhatna.
Mikor Wekerle a tél elején beteg volt, sorba tanácskozott az idevaló professzor-doktorokkal, akik szokás szerint megvizsgálták, összedisputáltak a vizsgálat eredménye felett, azután abban állapodtak meg:
– A kegyelmes úr meggyógyul két hét alatt, ha mindenben engedelmeskedik rendeleteinknek.
A miniszterelnök, aki a legfőbb hatalom mézesheteit élvezte ekkor, meghökkent, hogy most neki kell engedelmeskednie. Hát ezért lett ő miniszterelnök? De elnyomta kedvetlenségét, sóhajtott egyet és így szólt szigorú hangon:
– Jól van, uraim, engedelmeskedem, hanem biztosíthatnak-e róla teljesen és határozottan, hogy két hét alatt meggyógyulok? Igen vagy nem?
A tudós professzorok összenéztek. Ki tudja mi lakik ebben a hatalmas emberben? Hm, ez még vasra is verethet bennünket. S elkezdtek hámozni-hímezni:
– Hja, az orvos is csak ember, kegyelmes uram, a legfeljebb hozzávetőleg szólhat a bajokhoz. A siker mindég az isten kezében van.
A beteg miniszterelnök idegesen mozdult meg:
– Akkor hát köszönöm az urak érdeklődését. Engedelmeskedjem is s mégsem biztos a felgyógyulás? Akkor hát inkább keresek magamnak olyan doktort, aki nekem engedelmeskedik. Ez sokkal előnyösebb rám nézve, mert amellett is éppen csakúgy nem biztos a felgyógyulás.
Így került Wekerléhez Spitzer úr, a pilisi doktor, akinek meg lett mondva:
– Ön ezentúl az én doktorom, ön gyógyít engem, de a saját intencióim szerint.
Spitzer úr csodálkozó szemeket meresztett:
– Ez egy kicsit furcsa lesz, kegyelmes uram – ellenveté félénken és tiszteletteljesen.
Wekerle türelmetlenül vágott közbe:
– Az mindegy. Ön gyógyít s egyszersmind ön engedelmeskedik. Így akarom, punktum.
Így lett Spitzer úr a Wekerle kedvenc háziorvosa. Fel is gyógyult a miniszterelnök két hét alatt az akkori bajából, s az csak megerősíté zsarnoki metódusában.
Azóta gyakoriak az ilyen jelenetek beteg és orvosa közt:
– Ma rosszul érzem magamat, doktor.
– Mi baja, kegyelmes uram?
– Nem tudom, de ön írjon fel antifebrint.
Máskor szalicilport kér, néhány nap múlva nux vomicát.
Az orvos ijedten csapja össze a kezeit:
– De hiszen ez nem jó lesz, excellenciádnak nincs gyomorbaja.
A miniszterelnök a lábával toppant.
– Egy szót se doktor. Nekem nux vomica kell. Érzem.
Az orvos a fejét csóválja s dörmögve írja meg a receptet. Végre is – vigasztalja magát a pilisi Aeskulap – a kegyelmes úr furcsa páciens, sok mindenfélét bevesz, de legalább egészséges, mint a makk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem