EGY KÉPVISELŐ LEVELEI AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL Első levél
EGY KÉPVISELŐ LEVELEI AZ ORSZÁGGYŰLÉSRŐL
Első levél
Első levél
Kedves feleségem, Klári!
Mikor tegnapelőtt elbúcsúztunk otthon, így szóltál hozzám – minden szavadat emlékembe véstem, édes lelkem:
– Menyhért! Te azért sietsz úgy, hogy a termésed árát elherdáld. Te nem a politika miatt mégysz, Menyhért! No, ne hazudj nekem. Ösmérem én a ti politikátokat. Láttam is már. Kurta szoknyában jár és táncol az Orfeumban. Menyhért, térj észre. Nekem hiába beszélsz, hogy Wekerle nem lehet el nélküled stb. Bízvást itthon maradhatnál még novemberig.
Én erre azt feleltem, hogy el kell mennem, beszélnem kell a miniszterekkel, ezzel is, azzal is dolgom van a választóim érdekében, de különben is kellemetlenek a viszonyok, az ellenzék berzenkedik, s ilyenkor az igazi mameluk helyén áll, s a miniszterekre ráfér a jó tanács és a szavazat is. Mert egy voks csak egy voks, de ha minden ember azt mondaná, mi lenne az országból?
Így aztán eleresztettél, fiacskám, mert te okos vagy és mindjárt felfogsz mindent, felvarrtad az összes kabátaimra a hiányzó gombokat, sonkát főztél az útra (igen pompásan falatoztam belőle a kupéban), kikísértél a vasúthoz és szívemre kötötted, hogy mindennap levelet írjak neked. »Legalább addig nem kártyázol napközben, amíg írsz«, mondád. Én megfogadtam neked, hogy mindennap írok, s az olyan napokon, mikor ülés van a Házban, minthogy szeretsz járni a karzatra, leírom neked az ülés leírását és az ott előfordult mozzanatokat.
Ezzel felszálltam a kupéba, te még egyszer könnyes szemekkel súgtad: »Gazdálkodj, Menyus, gazdálkodj, s keress minél előbb lakást, hogy én is fölmehessek« – mire a vonat elindult.
Az egész úton a te szavaidat dübörögték a vagonok kerekei, első dolgom volt tehát megérkezésemkor egy újságot keresni, mely hozzád írott leveleimből azokat, melyek a Ház üléseiről szólnak, felveszi és kinyomtatja – hogy így mindennap meggazdálkodhassam az ötkrajcáros levélmárkot.
Rá is találtam a Pesti Hírlapra. A szerkesztő közli a leveleimet. Tudom, apprehendálni fog Mikszáth képviselőtársunk, aki eddig szintén ilyesfélét irkált-firkált, de nemigen sikerült neki. Ám ezentúl én veszem a kezembe.
Tehát ma volt az első ülés. Az első ülést valóságos kézfogónak kellene nevezni. A sok száz jó pajtás örül egymásnak, s nem győzi adni-fogadni a kézszorításokat. Hol nyaraltál? Hogy érzed magad? Mikor jöttél? S ezer ilyen mihaszna kérdés zsong-bong keresztül a folyosókon.
Bánffy megnyitja az ülést. Az ember kíváncsian néz szét a Ház összes vidékein. A Háznak külső képét szemléli.
Hogy milyen a külső képe, kérdezed? Olyan, édes lelkem, mint mikor te ősszel előkeresed a muffodat. – Hát mit látsz rajta? Azt, hogy már megint kopottabb, vedlettebb, hogy már kevesebb szőr van rajta.
Így van a Ház is. Az emberek még jobban megkopaszodtak azóta. Az arcok szaporábban vetik a ráncokat. Egyszóval a Ház öregebb, mint azelőtt.
Miután már az összképben gyönyörködtél, a részletekre térsz át. Ni, milyen jól néznek ki a miniszterek! (De nem csoda, attól a jó koszttól, amit a királyi asztalnál élveztek Kőszegen.)
Szilágyi pápaszemet visel. Ez nagy hiba. Mert szép szeme volt, rokonszenves, kifejező. És most a pápaszem eltakarja. Fejérváry teljesen fölépült; deli szál ember – hadnagynak is beillenék. Wekerle arcán vidám derű ragyog. Tisza mindent agyonpislogott annak idejében. Wekerle mindent agyonmosolyog, ha az ember valamit kér. Mind egyformák ezek a miniszterelnökök.
Általában a miniszterek jó színben vannak. Tisza Lajosnak jót tesz a bécsi levegő a Burgban. (Pedig az volna a célja, hogy oda a bihari levegőt vigye be.) Lukács Béla hízik, még Hieronymi sem csappant meg, pedig annak van a legtöbb gondja, még nyáron is folyton dolgozott, s igazi csodát művelt azzal a káposztásmegyeri vízzel. Olyan jó az, fiam, hogy azóta bort se iszom.
Egy szó, mint száz, a kormány egészséges, s minden jel oda mutat, hogy hosszú életű lesz a földön. Valóban minden jel oda mutat. A jelek mind jók. Csak a jelek magyarázói különfélék és malíciózusak.
Most megszólal az elnöki csengettyű. Oh, kis harangocska, de régen hallottuk bűbájos, drága hangodat! Kling, klang! Kling, klang! Bánffy átnyújtja Molnár Antalnak a királyi levelet, melyről úgy lóg le a felvágott pecsét, mint egy fehér lepke.
De milyen leleményes fej ez a Bánffyé. Ennek a mi elnökünknek nagyon sok esze van, csak nem mutatja. Miket talált ki megint! Az elnöki emelvényen egy óra kinézésű gépezet van az ábécé betűivel, mely összefüggésben áll egy másik ilyen betűóra testvérével, és ez a folyosón mutatja esetről esetre, hogy melyik betű szavaz odabent. Nincs többé lekésés, fiacskám!
Egyebekben minden a régi, csak a Justh Gyula arcán van egy nagy vágás. Polónyi, Eötvös nincs bent – Apponyi csendesen mereng a szokott helyén. Mögötte búsan guggol Horánszky, mint egy beteg kuvik.
Közben a hölgykarzaton is egerésztem a szemeimmel – de becsületemre mondom, nem olyan értelemben… Az ismerősök közül senki se volt, s ami volt, nem érdekelt. Tudja isten, nincsenek már olyan szép asszonyok, mint aminő te voltál!…
Hanem egy dolog nagyon feltűnt ott a földszinten. Amint szétnézek, hát tömérdek rendjel-félék csillannak meg a kabátokon. Mi az ördög? Ezek mind Kőszegen lettek volna, ahol az emberek ilyeneknek kerültek ki a II. Vilmos keze alól?
Nem, nem, hiszen a Regele kabátján van az érdemrend. De nini, az Endrődi Sándorén is. Ezek pedig nem voltak Kőszegen. Igaz, hogy Tarkovich se volt, s mégis kapott rendjelet. »Micsoda tapintatlan dolog ez – mérgelődöm magamban –, én se voltam Kőszegen, mégsem kaptam.«
Hát nézem tovább, s íme az összes gyorsírók kabátjain is rajta van az az izé.
Mi lehet ez? Mi történt ezekkel?
Kérdezősködtem, s azt a felvilágosítást nyertem:
– Az elnök adta a Ház összes tisztviselőinek.
– Mi okból?
– Hogy erről a jelről megösmerjék és ne tartsák őket képviselőknek.
Borzasztó az, kedves Klárikám, hogy milyen hiúk, rangtartók ezek az urak. Milyen sértés! Bizonyosan maguk kérték a jelvényt, hogy velünk össze ne tévesztessenek.
De hol is hagytam el, igen, hogy az elnök átnyújtotta Molnárnak a kegyelmes királyi leiratot a kétfejű sasos pecséttel. (Apropó, olvastad az újságokban, hogy valahol egy eleven kétfejű sast lőttek?)
Molnár Antal átolvasta a leiratot, és ezzel meg volt nyitva a második ülésszak. Bejelentették az újonnan megválasztott követeket, köztük Herman Ottót is.
Valaki, talán Dániel Gábor, felsóhajtott a hátam mögött: »Immár Miskolcból is Hermanstadt lett!«
Még két új kolléga van, de új haláleset nincs. Mondd meg Muki sógornak, hogy legyen türelemmel. Bizonyos vagyok benne, hogy idővel lesznek halálesetek is. A halált ritka ember kerülheti ki. Te is vigyázz az egészségedre, Klárcsikám. Köpeny vagy melegebb ruha nélkül ne menjetek ki este sétálni, mert a levegő ezekben az átmenetekben a legcsalfább.
A bejelentések és jegyzőkönyvi mormogások után Szalay Imre interpellálta a miniszterelnököt a törvényhatóságoknak adott kőszegi királyi válasz miatt.
A miniszterelnök mosolyogva, ragyogó szemekkel felelte, hogy már most is megadná a választ, de azért halasztja későbbre, hogy együttesen felelhessen, mert még úgy lehet, egy másik ilyen tárgyú interpelláció is lesz.
– Lesz, lesz – biztatták jóakaratúlag az ellenzéki hangok.
Aztán még a közelebbi ülést határozták meg, a Ház a szerdát határozta, csak Helfy mondott csütörtököt.
Isten veled. Nyomj a pulyák fejére egy-egy barackot a nevemben.
szerető férjed
Katánghy Menyhért
Katánghy Menyhért
Ui. Lakást kerestem, de nem találok. Itt különben is alighanem kezdődik a kolera. A világért sem egyezem bele, hogy most feljöjj.
K. M.
