NONO
NONO
– Beszélgetés Tisza Kálmánnal –
Magyarország »öregember«-e felől órákig el lehet tűnődni: beszélni tudott-e jobban vagy hallgatni tud-e jobban? Mégis, mikor hétfőn este hazakerült Kőszegről, megrohanták vele vacsoráló képviselőtársai, hogy »meginterjúvolják«.
– Mi történt? – kérdik egyszerre tízen is.
– Hát megvolt – felelte csendesen.
– És hogyan folyt le?
Pislogott, az ereket nézegette a tenyerén.
– Csak úgy szokás szerint.
– No, és a német császár mit beszélt veled, kegyelmes uram?
– Kérdezősködött erről-arról – mondá flegmával.
– Hát te mit mondtál neki?
Leverte a szivarja hamuját, megtörülgette a szalvétával a tányérját, s így szólt:
– Egyet-mást.
Ezekre a friss hírekre aztán az asztal hozakodott elő a maga értesüléseivel, benyomásaival; hogy a zsidók megharagudtak a fejedelmi válaszért, hogy az ellenzéki lapok lázban vannak a törvényhatóságoknak adott válasz miatt, hogy roppant harcra készülnek a kormány ellen és hogy ebből nagy baj is lehet…
– Mi ebben a te nézeted, kegyelmes uram?
Tisza lehajtotta fejét, letette a kést, villát kezéből, és elmerengni látszott a hallottak felett:
– Nono – szólt aztán. – Nono! – ismételte újra s fölvevén lassan, nyugodtan a villáját, beleszúrta a bifsztekjébe.
A következő pillanatban enni kezdett, s közlékenysége megszűnt.
