A BOÉR-LEGENDA GYERGYÓN • 1891 (41. kötet)
A BOÉR-LEGENDA GYERGYÓN •
1891
(41. kötet)
1891
(41. kötet)
Valószínű (sőt majdnem bizonyos), hogy valamikor fiatal ember volt Boér Antal is, sőt még gyerek is volt, vagy ebben a században, vagy az előtte valóban. No, de most már felnőtt ember, már a hatodik országgyűlésnek (innen visszafelé a hatodiknak) ő volt a legöregebb embere, a megnyitásnál korelnöke s azóta is mindig korelnök, sőt (ellenkezőleg Péchy Tamással) egyre biztosabbnak érezheti magát ebben az állásában.
A hatodik országgyűlés! Mikor volt már az? A hatodik generáció előttünk! Ki látta már azt? Az uramöcsémék, akik mint korjegyzők környezték, a legfiatalabbak, vagy aggastyánok már, vagy odakünn feküsznek a temetőkben szép fehér abrosszal betakarva télen, zöld selyempaplannal betakarva nyáron.
Hogy lett, mi módon lett ilyen öreggé a képviselő úr, érdemes volna tőle megtanulni, s ha tudnám, elmondanám, de hogy miképpen lett képviselővé az öregúr, azt is érdemes meghallgatni, s azt én el is tudom mondani.
A hatvanas évek legvégén (ebben a században), Kincses Kolozsváron lakott Boér bácsi s meglátván egyszer egy szokmányos székely fuvarost, nyájas hangon kérdi:
– Hova való kee?
– Gyergyóba, instálom.
– No, akkor éppen eltaláltam. Mondja meg kee a gyergyóiaknak, hogy tisztelteti őket az öreg Boér Antal, aki éjjel-nappal azon gondolkozik, hogy kellene Gyergyót talpra állítani.
Vagy elmondta az üzenetet a fuvaros vagy nem, az ő lelke rajta, ha el nem mondta. Boérnak mindegy volt, mert másnap a reggeli sétájánál megint talált a piacon gyergyói embereket.
– Hej, mondják meg otthon a gyergyóiaknak, hogy van itt Kolozsváron egy hű emberük, az öreg Boér Antal, aki, ha térdig koptatja is lábát, nem nyugszik, míg Gyergyóból nem csinál valamit.
S így ment ez nap nap után, hetekig, havakig, egész esztendőkig. Minden gyergyói székelyt megállított az úton, mindeniktől megüzente:
– Tiszteli a gyergyói népet öreg Boér Antal. Ébren, alva csak őrájuk gondol öreg Boér Antal. Nem pihen, nem nyugszik, míg úrrá nem teszi a gyergyói népet.
Szivárgott át az üzenet a csendes Gyergyóba. Az egyik is hozta, a másik is hozta. Hol itt gyúlt ki, hol ott, s ment, vándorolt, mint a bolygó fény. Egyik megtoldotta, a másik általgyúrta s szállt-szállt fülbül fülbe, hogy él Kolozsvárott egy öreg ember, bizonyos Boér Antal nevű, Gyergyó jótevője, aki pártfogásába vette a szegény székelyeket s nagy fényre emeli a tartományt. Áldja meg az Isten jártában-keltében.
Ez látta, az látta, Farkas Mihály uram beszélt vele, Bory Mihállyal kezet fogott (s azóta minden arannyá válik a kezében). Látta Dénes Péter, látta Köllő József és még nagyon sokan.
Legendák támadtak róla. Fonókban orsók pergése mellett, künn a pásztortüzeknél regéltek a csodálatos kolozsvári emberről, aki Gyergyót naggyá teszi.
Így néz ki, úgy néz ki. Hosszú szakálla van, nagy, hatalmas ember, mint a mesés Toldi, aki fákat tép ki könnyedén az egyik kezével.
Nem igaz, nincsen hosszú szakálla, alacsony, zömök ember inkább, csak a szemében ragyog valami csodálatos fény.
Mind, mind több köd vette körül az alakját. S egyre nőtt, nagyobb lett.
– Majd meglássák kendtek, hogy egyszer csak el fog jönni.
S azontúl várni kezdték…
…Ekkor jön, akkor jön! Hófehér paripán, aranyos ruhában.
S ha valami baj volt, ha felhő tornyosult Gyergyó felett, azzal vigasztalta magát a székelység:
– No semmi, él még az öreg Boér!
Ki légyen, mi légyen, fürkészve kutatták, hogy emeli ki Gyergyót fénylő úri polcra, a fantázia köpüjéből ezer aranyos szárnyú méh rajzott ki.
Hát úgy van az, hogy egy barlangban roppant kincseket talált őkelme, s a szellem, aki a karbunkulus kövekkel töltött hordón ült vala, így szólott:
– Vedd át, Boér Antal, de a felét oszd szét a gyergyóiak közt!
Nem így van! Másképp van! Ne fecsegjenek kendtek előre. Minden kitudódik, ha egyszer, talán már nemsokára, ide toppan Boér Antal.
S lőn, hogy a harmadik esztendő végével egyszer csak azt a hírt kezdték hordogatni a kolozsvári fuvarosok Gyergyóba:
– Tisztelteti Gyergyót öreg Boér Antal és hogy ő jön el majd ide követnek. Hogy valaki másnak oda ne ígérjék.
– No, csak az kellene!
Új fuvarosok új hírrel jövének:
– A következő héten itt lesz Boér Antal.
– No, az Isten hozza!
Néhány nap múlva Kocsy Pál kiáltotta el keresztülmenet a falvakon:
– Holnap útnak indul öreg Boér Antal. Holnapután itt lesz.
Hej, megmozdult erre minden élő lélek. Talpra most, székelység! Most mutassuk már meg, hogy fogadja Gyergyó az ő jótevőjét! Öltözzetek fehér ruhába, leányok! Üljetek szaporán nyeregbe, legények!
Így jött be Boér Antal Gyergyóba, ahol nem volt se ismerőse, se nexusa, s meglett 1872-ben képviselő oly lelkesedéssel, hogy Rothschild se bírt volna összehozni ellenébe tíz voksot.
Ha a székelynek két esze van, három van Boérnak. S három ember eszéhez három ember kora illő, méltányos járandóság.
