A GALAMBÓC • 1886 (38. kötet)
A GALAMBÓC •
1886
(38. kötet)
1886
(38. kötet)
Galambóc omladékai büszkén nézik, amint lábaikat a Duna nyaldossa. És már régen nézik. Galambóc még a római időkből való erősség s »Columbaria« nevet viselt.
Őseink, mikor bejöttek, teljes fényében találták a kilenc tornyú várat, s Keve vezér tette rá a kezét.
Nagyfontosságú leginkább a törökvilágban lett. A beözönlő törököknek nagyon a lába alatt volt, kivált aztán, ahogy a Duna balpartjára a magyarok Galambóccal szemben felépítették Lászlóvárát is.
Galambócot nem valami bolond mesteremberek csinálták, úgy találomra, hanem igazi hadi célzatokkal épült. A kilenc torony hármas csoportra oszlott, az egyik csoport a szikla tetején, a másik a közepén, harmadik a szikla alján állt, s mindenik csoport erős kőfallal összekötve. Egyszóval úgy volt az kieszelve, hogy a törökök közt az a rege járta, kilenc eleven ördög építette a magyaroknak remekbe.
1391-ben, mikor a törökök először jöttek ide háztűznézni, Bajazid szultánnak első dolga volt elfoglalni Galambócot, de nemigen melegedhetett benne sokáig a pogány, mert Perényi Péter rá nemsokára visszafoglalta.
A vár nagyobb szereplése Zsigmond korára esik. Ekkor ismét török kézben volt a vár, s Rozgonyi István pozsonyi gróf indult azt visszavenni 1428-ban.
Vele ment csatába s kormányzott egy-egy gályát neje, Szentgyörgyi Cecília is, a magyar történelem egyik kiváló alakja. »Röpke szellő itt lebegtette tengerzöld ruháját«, mint Arany János mondja, ki egy szép költeményében örökíté meg Rozgonyi Cecília vitézségét. Gályájáról több török hajót fölégetett a hősies asszony, de siker nem koronázta nehéz viaskodásaikat, a vár továbbra is török kézen maradt.
Hanem ötvenhárom esztendő múlva ütött a megváltás órája.
Persze, mert ekkor már a Mátyás győzelmes hollója röpködött a magyar lobogókon…
Jaksics támadta meg a várban székelő török basát ezer lovassal, embereit levágta, nagyobbrészt pedig fogollyá tette.
Kinizsy Pálhoz jutottak a foglyok, ki mind megölette azokat, egyetlenegyet kivéve. Azt hazaeresztette és úti költséggel ellátta, hogy legyen, aki otthon híradással legyen Galambóc elestéről és a többiek haláláról.
Galambócról és a vele szemben fekvő Lászlóvárról az a rege él az Al-Duna mellékén, hogy a magyar vitézek oly jól tudtak nyíllal lövöldözni, hogy mikor a várfokon ebédelgettek a katonák, pajkosságból egymás kezéből lövöldözték ki a kanalakat.
A török urak végre is elunták a galambóci »hozott isten«-eket s más kényelmesebb utat választottak maguknak a későbbi királyok alatt. Többnyire Erdély felől jártak be.
Ezzel Galambóc hadászati jelentősége egyre csökkent, míg a törökök végleges kihurcolkodása után végképp megszűnt.
Ma csak arra jó már az ősrégi fészek csonkán meredező nehány fala, hogy eggyel megszaporítsa az al-dunai tájék számtalan látnivalóját.
De a jámbor babonás pásztorok éjjelenkint még most is látnak a hegyen, szép fehér lovon nyargalni egy aranyba-ezüstbe öltöztetett délceg amazont.
Sisakján egy ökölnyi gyémánt világít, száguldó lova lábán pedig »villámlik a, csillámlik a fényes acél patkó«.
