A NINIVEI KORMÁNYBIZTOS • 1891 (40. kötet)
A NINIVEI KORMÁNYBIZTOS •
1891
(40. kötet)
1891
(40. kötet)
Semmi sem szaporább a kormánybiztosoknál. A fű csak akkor nő, ha esők vannak. A kormánybiztosok attól is nőnek, ha esik, attól is, ha szárazság van. Így árvíz-biztosok, amúgy ínségügyi biztosok. Annyira szaporodnak, hogy az ország lakosait bízvást két osztályba lehet sorozni: kormánybiztosok és nem kormánybiztosok. Valamint az élettelen tárgyakat is meg lehet jelölni mint kormánybiztosságokat vagy mint nem kormánybiztosságokat. A töltések, sáskák, selyembogarak például kormánybiztossági objektumok. A cserebogarak nem. Vannak kétes tárgyak is, mint például egy odvas fa vagy egy hegy. Az odvas fákról és a hegyekről nem hallottuk eddigelé, hogy kormánybiztosaik volnának. De ez is csak addig lesz, míg a hegyek a szaporulat kedveért rá nem adják magukat a tűzokádásra.
Egyébféle kormánybiztos ellenben bőven található hazánkban. Van már villa-kormánybiztos, fíloxéra-kormánybiztos, borászati kormánybiztos. Vannak ismeretlen folyamok és patakok ismerős kormánybiztosok keze alatt, és vannak ismerős nevű folyamok ismeretlen nevű kormánybiztosokkal.
Az ember feje szinte gőzölög tőlük. Mindenütt látja őket – ahol nem kell lenniök. Vannak faültető kormánybiztosok és tövisirtó kormánybiztosok, s még sincsen minden betöltve, mert kormánybiztosokat irtó kormánybiztosok is elkellenének.
Lassankint beleszokik az ember s mindent ebből a szempontból tekint. A levegőt, a felhőt, a napot, a szeleket, az egész mindenséget. Amint tegnap is fölnéztem a szabadelvű körbe és nem találtam ott senkit (még Urbanovszky se mutatkozván a láthatáron), kivettem zsebemből a bibliai történetet, mivel sátoros ünnep lévén, a kis fiamnak vittem haza, leheveredtem egy dívánra s elkezdtem belőle olvasni »Ninive városának történetét«, melynek itt adom a hiteles szövegét:
Jón. I. II. III. IV. Rész.
Ninivé felette igen nagy város vala, mellynek a’ kerületi három napi járó föld vala. De ennek a’ városnak a’ lakosi istentelen emberek valának, és az ő gonoszságok mind az égig fel-hata. Parantsolá azért Jehova Jónás Prófétának, hogy menne Ninivébe és azokat intené a’ megtérésre. De Jónás nem fogadá a parancsolatját, hanem hajóra ülvén, szalad vala. Amiért az ég nagy szelet küldött utána, a mely a hajót végelromlással fenyegetné.
Megrémülvén ezért a hajósok, sorsot vetének, ki legyen bűnben közülök, és a sors a hajó oldalában aludó Jónásra esik, kit fölkölte a kormányosmester, mondván, hogy a sors ráesett. Ő pedig akkor megvallá gonoszságát, engedetlenségét, sőt azt is tanácsolá maga nékiek, hogy őtet a tengerbe vetnék, és így meg fogna a tenger tsendesedni. Meg-ragadván azért Jónást ki-veték a’ hajóból a’ tengerbe, és azonnal meg-szünék a’ tenger az ő háborgásától. Készített vala pedig a gondviselés egy nagy halat a’ tengerbe, a melly Jónás Prófétát mindjárt el-nyelé; és vala Jónás annak a’ halnak gyomrában három nap, és három éjjel. Kiálta azért Jónás ez ő nagy szorultságában, és keserűségében az Úrhoz. Parantsolá azért ő Felsége a halnak, hogy Jónást sérelem nélkül a szárazra ki vetné. Midőn tehát Jónás meg-szabadúlt vólna, elméne Ninivébe és ott kiabálá az utczán, hogy a város negyven nap múlva elfogna sülyedni. Midőn pedig annak a városnak lakosai penitencziát és böjtöt tartának vala, a mennyei hatalom elváltoztatná a gonoszt és Ninivé városát nem veszejté el.
A próféta ekkor a halált kívánta magának, a miért prófétziája be nem teljesedik immáron, s ebben a nyughatatlanságában annak okáért kimenvén a városból csinált magának künn a mezőkön egy hajlékot, hol az alatt élne, míg meglátná mint lenne a városnak dolga. Midőn pedig a nap a Jónás fejét megsütötte volna, nevele ottan egy tököt, mely felfutván a kunyhójára, a maga leveleivel árnyékot tarta. De ennek folytán támadt vala egy féreg a mely minekutána a töknek tövét megrágta volna, a tök elhervadott. Jónás tehát ismét a halált kívánja vala békétlenségében stb.
Ninivé felette igen nagy város vala, mellynek a’ kerületi három napi járó föld vala. De ennek a’ városnak a’ lakosi istentelen emberek valának, és az ő gonoszságok mind az égig fel-hata. Parantsolá azért Jehova Jónás Prófétának, hogy menne Ninivébe és azokat intené a’ megtérésre. De Jónás nem fogadá a parancsolatját, hanem hajóra ülvén, szalad vala. Amiért az ég nagy szelet küldött utána, a mely a hajót végelromlással fenyegetné.
Megrémülvén ezért a hajósok, sorsot vetének, ki legyen bűnben közülök, és a sors a hajó oldalában aludó Jónásra esik, kit fölkölte a kormányosmester, mondván, hogy a sors ráesett. Ő pedig akkor megvallá gonoszságát, engedetlenségét, sőt azt is tanácsolá maga nékiek, hogy őtet a tengerbe vetnék, és így meg fogna a tenger tsendesedni. Meg-ragadván azért Jónást ki-veték a’ hajóból a’ tengerbe, és azonnal meg-szünék a’ tenger az ő háborgásától. Készített vala pedig a gondviselés egy nagy halat a’ tengerbe, a melly Jónás Prófétát mindjárt el-nyelé; és vala Jónás annak a’ halnak gyomrában három nap, és három éjjel. Kiálta azért Jónás ez ő nagy szorultságában, és keserűségében az Úrhoz. Parantsolá azért ő Felsége a halnak, hogy Jónást sérelem nélkül a szárazra ki vetné. Midőn tehát Jónás meg-szabadúlt vólna, elméne Ninivébe és ott kiabálá az utczán, hogy a város negyven nap múlva elfogna sülyedni. Midőn pedig annak a városnak lakosai penitencziát és böjtöt tartának vala, a mennyei hatalom elváltoztatná a gonoszt és Ninivé városát nem veszejté el.
A próféta ekkor a halált kívánta magának, a miért prófétziája be nem teljesedik immáron, s ebben a nyughatatlanságában annak okáért kimenvén a városból csinált magának künn a mezőkön egy hajlékot, hol az alatt élne, míg meglátná mint lenne a városnak dolga. Midőn pedig a nap a Jónás fejét megsütötte volna, nevele ottan egy tököt, mely felfutván a kunyhójára, a maga leveleivel árnyékot tarta. De ennek folytán támadt vala egy féreg a mely minekutána a töknek tövét megrágta volna, a tök elhervadott. Jónás tehát ismét a halált kívánja vala békétlenségében stb.
*
Csodálatos, az örök szép történet, amint elolvastam, nem tette rám a régi hatást. Az istentelenség szállott-e meg, vagy a klub atmoszférája okozta-e (mert hiszen harmadfél száz mameluk lehelete kóvályog e termekben), hogy eszem rögtön átgyúrta a dolgot a mai kaptára s Jónást nem voltam képes valódi prófétának venni, hanem úgy tetszett nekem egy percre, bizonyosan az ördögök incselkedése folytán, hogy Jónás voltaképpen senki egyéb, mint egy képviselőtársunk, aki kormánybiztosi minőségben küldetett ki Ninivébe.
Úgy, úgy! Hiszen az egész történet ismerős tegnapról-tegnapelőttről.
Lássuk csak reális világításban.
Hogy ím Ninive lakosai rosszalkodának, az Úr maga elé hívatja a diplomata hírben álló Jónást:
– Hallod-e, próféta! Leutazol azonnal Ninivébe, megfékezed és megtéríted ott a lakosokat hozzám.
– Milyen minőségben menjek? – kérdé Jónás.
– Mint a mennyei kormány biztosa.
– És milyen hatáskörrel? (Bizonyára ezt se mulasztotta el Jónás megstipulálni.)
De vagy a hatáskör nem volt ínyére, vagy az állás, lehetséges az is, hogy mint szenvedélyes pozőr csak taktikázott, midőn rendre emelé a kifogásokat.
– Számot kell vetnem körülményeimmel.
– El kell menned, Jónás!
– De meggyőződésem, elveim…
Ilyenformán szokás ez, mert aki sokra tartja magát, azt mások is sokra tartják – s ebből áll az igazi politika.
De a világ gondviselője nem tágított.
– Akarom, tehát menned kell.
– Legalább gondolkozási időt kérek, uram.
A gondolkozási időt megkapta Jónás, de lelke az engedetlenségre hajlott. Vakmerő dacolási viszketeg lakta szívét, vagy meglehet, nem lakta egyéb, mint egy kis taktika. Ha elfogadom a verebet, a túzokok a többi prófétáknak jutnak. Fölszáll tehát egy hajóra, hogy kikerülje a Ninivébe való kiküldetést. Egyszóval, elment utazni.
De a mennyei kormány haragra gyullad a frondőr ellen és nagy szelet küld a hajó után, mely paskolja a hullámokat, hogy azok paskolják a hajót, hogy a hajó fölzúduljon Jónás ellen. (A mennyei kormány is sok indirekt eszközzel dolgozik.)
A hajó népe elrémül s kutatja, az égi haragnak okozója ki légyen. Jónás próféta ravasz úr egy kicsit, amint kiveszem a történetből, alvást színlel a hajó egyik oldalában, teszi magát ártatlannak és közömbösnek, de mihelyt rájön a kormányosmester, hogy őmiatta dühöng a zivatar, egyszeribe belátja, hogy teljesen egyre megy már, akár tagadja a dolgot, akár nem, tehát beáll bátor és önfeláldozó embernek:
– Igenis, hajósok, én vagyok az ok. Ne keressetek mást! Oppozícióban voltam az ég ellen s innen a mennydörgős vihar ellenem. Tiértetek, a népért halok meg, mert nem akartam lemenni Nivinébe a várost megsemmisíteni.
(Meg vagyok róla győződve, hogy egy kis demagóg ízt se sajnált a próféta úr ezen beszédtől, melyet én nyilván fantáziám segélyével is csak kivonatolok.)
Volt »halljuk, halljuk«, képzelem, de »éljenzés« nemigen lehetett, mert Jónás imigyen folytatta:
– Azért hát ne sokat tanácskozzatok, jó hajósok (látta, hogy eszök ágában sincs tanácskozni), fogjatok meg és dobjatok be egyenesen a tengerbe, hogy lecsendesedjék.
Hát persze, mert a hajón nem maradhatott s egyebüvé úgyse dobhatták.
Jónás úr igazi típusa volt az eszélyes opportunistáknak.
A hajósok átnyalábolták és behajították a tengerbe. Hurrá! A tenger nagyot loccsant, s mindenki azt hihette volna, hogy a Jónás próféta földi karrierje be van ezzel végződve. Nem lesz már ebből soha kormánybiztos! De nem az történt. A mennyei gondviselés egy nagy halat küldött, amely hirtelen elnyelte a prófétát.
Ott volt szegény a hal gyomrában három nap és három éjjel, míg végre a harmadik éjszakán beadta a derekát (ott úgyse lehetett többé kiegyenesíteni) s felfohászkodott a mélységes tenger fenekéről az Úrhoz, hogy immár nem leszen többé oppozícióban. Még elég szívósság volt tőle. (Helfy egy napig se állta volna meg ebben a halban.)
A mennyei gondviselés megparancsolá rögtön a halnak:
– Vesd ki Jónást a partra sértetlenül.
A hal nem is tett semmi ellenvetést. Még tán örült is rajta, hiszen nagyon alkalmatlan lehetett neki így emésztetlenül.
Jónás tehát újra akcióképes lett s most már elvállalta a hivatalt. Ment, meg sem állt Ninive városáig, hol is erősen ráijesztett a nemes városra, szerte kiabálva az utcákon:
– Negyven nap múlva el fog a várostok süllyedni, ti gazemberek!
A ninivei lakosok legott a jobbik eszükhöz nyúltak ez erélyes föllépés következtében s folytonos imádkozásokkal és alázatossággal sikerült a gondviselést kiengesztelniök.
Tudtukra adatott égi jelekben a »kegyelem«.
De a lakosok nem elégedtek meg ezzel. Újra fohászkodának:
– Mit ér nekünk a kegyelem, ha Jónás a nyakunkon marad. (A kormánybiztosok denique már akkoriban se voltak népszerűek.)
Jónás ezalatt szintén nem pihent. Tele volt panaszokkal, duzzogással: hogy őt a mennyeiek dezavuálták.
Természetes, a hivatalos tekintélye meg volt csorbítva. Ha egyszer kimondta, hogy Ninive elsüllyed negyven nap múlva, hát tessék mármost elsüllyeszteni! Az, hogy a város megtért, megjavult azóta, neki semmi. Az ő tekintélye az első dolog, nem a közügy.
Látta ebből a mennyei kormány, hogy a Jónás állása tarthatatlan ezentúl; de bizonyos tapintattal kellett a dolgot elintézni. A hivatalos tapintatot tehát nem most találták föl itt a klubban; örök az; a világ kezdetétől való.
Míg a dolog elintézése függőben volt, Jónás kihurcolkodott a városból (nyilván az utcai kraváloktól tartott) s egy hajlékot csinált magának kinn a sivatagban. De a már említett tapintatnál fogva a gondviselés oly tikkasztó nyári hőséget bocsátott ama helyre, aminő még sohase volt: mintegy meg akarván adni Jónásnak a módot, hogy »éghajlati és egészségügyi tekintetből« beadja lemondását.
De Jónás nem akarta a dolgot elérteni. (Ilyenkor a próféták is nagyon nehéz fejűekké válnak.)
Hanem ahelyett fogta magát, elültetett a hajléka mellett egy tököt, mely felfutván hatalmas indáival és széles leveleivel a kunyhóra, lehetőleg hűvösen tartá azt.
De a mennyei hatalom se pihent. Tromfra tromf! Hirtelen küldött egy férget, mely a tök gyökereit megrágta és az árnyékot adó levelek elfonnyadtak.
Ez már aztán annyira világos intés volt, hogy Jónás is észrevette magát s nehéz szívvel kiszakadt belőle az a bizonyos »saját kérelem«.
Ez volt az első kormánybiztos működésének története.
Jónás próféta megérdemli, hogy fölfedezve benne az első kormánybiztost, ha már a hal gyomrából is kijött, én is kivegyem őt az ezer év előtti ködből, és az azóta mesésen elszaporodott kormánybiztosokat egy ősapával ajándékozzam meg, ki sokban hasonlított hozzájok és sok precedenst teremtett a számukra.
Csak éppen, hogy a napidíjat nem bírtam a bibliatörténetből előhámozni.
