Harmadik ebéd
Harmadik ebéd
A harmadik napon még a leves előtt megnézte az étlapot a szolgabíró és haragosan fakadt ki:
– Micsoda őrült árak ezek! Egy rumpsteak 1 frt 50 kr. Hát keresztények ezek az emberek! Közönséges gazok, csalók. Mi ennek az oka? S mi lehetne ez ellen a segítség?!
– Egy nádpálcás hajdú odaállítása a korcsmáros háta mögé, mikor az árakat befirkantja.
A szolgabíró megbotránkozva nézett a képviselőre, ki e megjegyzéssel zavarta.
– Nem, barátom. Egy sokkal egyszerűbb dolog kellene, hogy az emberiség megjavuljon.
– Hát mi van már egyszerűbb a nádpálcánál?
– A vallás, barátom, a vallás… méltóztassatok elhinni, mindazon korszakok becsületesek és ragyogók voltak, melyekben a vallás uralkodott.
– Azt akarod ezzel mondani, hogy Szent István király korában 20 kr. volt a rumpsteak ára?
– Ti csak tréfáltok, elfásult szívek… (s ezzel Mária felé fordult a szolgabíró.) Higgye meg nagysád, a hit lelki szükséglet, ha megbolygattuk összhangját, pokollá tettük a földet.
A szép Makyné kelletlenül biccentett a fejével s aztán szájához vitte a zsebkendőjét, spanyolfalnak egy ásításhoz.
De a szolgabíró folytatta rendületlenül:
– Én, aki a nép között forgolódtam és ismerem a népéletet, nagyon jól tudom, hogy a hit a makacs lelkek fészke, a nyomorultak vigasztalása és a szenvedők egyetlen fegyvere. Volt-e olyan idő, mikor az emberiség a vallás balzsamát nélkülözhette? Hajlandó volt inkább a legképtelenebb eszméket elfogadni, hogysem vallásos ösztöneit kielégítés nélkül hagyta volna. Érdekes az a fejlődés, amelyen az isten-eszme idők folyamán keresztülment. A kavics, az agyag, a fétis, a bálvány, a csillagok, a nap, a tűz mind játszotta már az istenszerepet és mindegyik a szenvedők vigasza volt. Képzeljen el nagysád egy szegény ókori perzsa munkáscsaládot, mely az istenénél melegedett, annál főzte meg a levesét s ebéd után leborult a hamvadó parázs elé, hogy megköszönje neki a levest… Az isten-eszmével természetes, hogy összefüggött a halhatatlanság eszméje is. Mert mi hasznát vennők az istennek, ha számunkra örök életet nem biztosítana? Az ember sokkal magasabban álló lénynek hiszi magát minden egyéb teremtménynél, ő az úr, a többi szolga, amelyeket kedveért teremtett az úristen. Ő még az élettel sem elégszik meg, mi több, a sírból is kitör és új életet kíván. Milyen lesz ez az élet? Az megint a fantázia dolga. Az egyik anyagi örömöket keres, a másik lelki nyugalmat, a harmadik kész inkább az állatokba bújni, csakhogy a halhatatlanságot maga részére biztosítsa. S higgye meg, az emberiség nagy alkotásai mind a vallás történetéhez fűződnek. Egyiptom piramisai, amelyeknek terméskövei nemzedék vérével vannak összeragasztva, egy-egy vallásos hajlam megnyilatkozásai. Az a hatalmas fáraó, aki millióknak korlátlan ura volt, sírboltot épített bennük magának, hogy midőn kiszáradt tetemeibe idővel vissza akar jönni a lélek, a kutya vagy a krokodil teste helyett kényelmesebb lakóhelyre találjon. Van-e valami magasztosabb cél, melyért életét, az ifjú szív örömeit oly könnyen áldozná föl a gyarló ember, mint amit eléje a vallás kitűz? A világ minden részén bármely időben találni fog idegen földön jámbor utasokat, kik elhagyták a családi otthont, a boldog fészket, a szerelmet s mezítlen lábbal tapossák a meleg homokot, hogy a keresztnek újabb híveket szerezzenek és ezek a mezítlábas, rongyos bolyongók boldogok és gazdagok voltak hitükben. És manapság, higgye el nagysád, manapság is a hit a legnagyobb jótevője az embernek. Igaz, szemmel nem látjuk jótéteményeit, mert a Hit nem küldi adakozásait a Pester Lloydnak, hogy kinyomtassák nevét a bankárok közé, de az egész világ tele van adományaival… Kivált nagy csapások idején. Majd meglátja nagysád, hogy fölmegy megint a vallás ázsiója nálunk a vármegyénél is, a tekintetes dzsentriben, amint eljön az új özönvíz, az új Szodoma és Gomorra, az új Szalmanasszár és Nabukodonozor; az állami adminisztráció…
Így ment ez egészen a pecsenyéig…
Mária nagy szemeket meresztett hol rám, hol a képviselőre, hol a szolgabíróra, gyanakvólag, mintha fürkészne. Sejteni kezdett valamit.
