AZ ÁLMODOZÓK FOLYÓJA • 1886 (38. kötet)

Teljes szövegű keresés

AZ ÁLMODOZÓK FOLYÓJA •
1886
(38. kötet)
Egy este nehéz gyomorral feküdtem le s még ráadásul elolvastam egy csomó hírlapi cikket a Kongó államról, Stanleyről, M’tesáról, a híres szerecsen királyról, akinek hétezer felesége van, Livingstone-ról, aki a Nílus forrásait kereste, a főrendiház tárgyalásáról, a demokráciáról és oligarchiaról.
Ennek az lett a következése, hogy mihelyt behunytam a szemeimet, mindjárt ott voltam valahol Afrikában. Kaotikus összevisszaságban folytatódtak az események, amelyeknek szálainál elszenderedtem.
Egy erdőben jártunk, sűrű fák között sívó homokban a M’tesa feleségeivel. Odescalchy Gyula herceg udvarolt az egyiknek, a másikkal Bánffy Béla ment karonfogva. Maga M’tesa fejedelem is velünk volt, de az oda se hederített az asszonyoknak, Baksiccsel diskuráltak a demokráciáról. Horváth Gyula arra kapacitálta Bungala törzsfőnököt, hogy festessék le Tisza Kálmánt – istennek. Az szerencsét hoz a tartományra. Grünwald Béla szintén ott tipegett velünk, s minden bennszülöttől megkérdezte: »Vannak-e Afrikában tótok?«
Ahogy így mentünk, mendegéltünk, M’tesa király nagyon meg talált szomjazni.
– Ki tud itt közelben forrást? – kérdé az apródjaitól.
Senki sem tudott. Eközben a nép is megszomjazott és hangosan üvöltött víz után. A hétezer asszony a szerecsen törzsfőnökök és a mi embereink mind eloszlottak forrást keresni, de csüggedten szállingóztak vissza egyenkint: »Nincs erre víz sehol, sehol.«
Egy új csoport közelgett most s azok közt megismertem Festetics Taszilót, Andrássy Gyulát (denique Andrássynak jó a szerecsen király is) és a Czirákyakat. (Bizonyosan tigrist vadászni jöttek ide.)
Csak azzal a kérdéssel ostromolták őket is:
– Nem tudnak-e valahol vizet?
– Találtunk itt a közelben egy patakot, de nem ajánljuk.
Oda tartottunk, hát csakugyan volt ott egy patak, de milyen gyalázatosan nézett ki. Békák brekegtek benne, s állati hullák úszkáltak a tetején. A giz-gaz és rekettye zöldes barnára festette az undorító folyadékot, mely messziről terjeszté a kellemetlen szagot.
– Ebből nem is iszom – mondá megvetőleg M’tesa –, s népemnek sem engedek inni belőle, mert ez a víz a ragályos halál.
– Jól teszed király, ha nem iszol, sőt gátat kell emelned ellene, hogy országodon végig ne folyjon – tanácsolták a magyar urak–, s ne tegye bűzhödtté a levegőt.
A király helyeslőleg bólintott fejével, és az egész kíséret anélkül, hogy ivott volna a vízből, az ellenkező oldalra fordult patakot keresni.
De már eközben olyan nagy lett a szomjúság a tikkasztó hőségben, hogy számosan kidőltek.
Órákig mentek folyton ellenkező irányban, s még mindig semmi remény a szomjúzóknak.
– Mindnyájan elpusztulunk! – tördelték elgyöngült kezeiket kétségbeesetten.
Már olyanok is akadtak, kik megsajnálták, hogy nem ittak a pocsolyából.
A végszükség ez utolsó pillanatában valami roskadozó kunyhó mellől előlépett egy fehér ember ősz hajjal, ősz szakállal: úgy nézett ki körülbelül, mint Horvát Boldizsár.
– Én tudok egy forrást – mondá –, amelyből király és nép mindig üdülést nyerhet.
– Hol van, merre van? – kiabálták türelmetlenül a szomjasak.
– Innen a hetedik banánfától jobbra.
Mindnyájan odacsörtettek, a fejedelem s a nép csodálva szemléltek egy ezüstszínű csevegő patakot. Lehasaltak a dús növényzetre és ittak belőle.
– Soha még életemben ily tiszta, jó vizet nem ittam – mondá a király.
A nép is megerősödött tőle, mihelyt kóstolta.
– Hogy hívják ezt a patakot? – kérdé a király. – Uganda legjobb vize. Én e forrást saját palotámig vezettetem.
Erre kiderült az ősz férfiú arca és örömmel felelt:
– Ez a patak a demokrácia, óh király, s bölcsen teszed, ha megöntözöd vele kertedet.
Ezt hallván Beksics, ruhástul, mindenestül belefeküdt a patakba, s elkezdett benne hömpölyögni. Hanem szerencsére ott volt Vizsoly Gusztáv és Bánffy Béla, akik kihúzták és megszárították a parton az afrikai napfénynél.
– Ez tehát a demokrácia? – mormogá a király.
– Az lehetetlen, felség! – feleltek a Festeticsek. – Ne higgy ez ámító szavaknak. Uganda népe! Esküszünk neked, hogy amazt a patakot hívják demokráciának, amit mi mutattunk neked ott messze, a túlsó oldalon.
– Nono – szólt a bölcs király –, valamelyitek nem mond igazat, de az mindegy. Ezennel rendelem, hogy e tisztavizű folyócskát a kertembe vezessék, amazt, a bűzhödt patakot ellenben földdel behányják, hogy nyoma se maradjon.
Az ősz ember tiltakozó kézmozdulattal kiáltott fel:
– Azt nem tehetitek, Uganda népei. Az urak igazat mondtak. Csakhogy én is igazat mondtam. Mert a két patak csak egy patak, mely erre kanyargott el. Ahol az urak mutatták, ott a forrásnál valóban olyan a demokrácia vize: ellenben, ahol én mutatom megtisztulva, itt ilyen. Ha ott behányva eltorlaszoljátok, nem tudom, miből isztok aztán a nagy szomjúság idején.
M’tesa rám nézett apró szúrós szemeivel, s így szólt kegyesen:
– No, ez bolond egy história. Írja meg ön az utókor emlékezetére, és ezért jutalmul válasszon egyet…
– A patakok közül, felség?
– Nem, a feleségeim közül.
Mind a hétezer asszony rám nézett – s e tizennégyezer tekintettől okvetlenül fel kellett ébrednem.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages