AZ IVÁS MŰVÉSZETE • 1877 (29. kötet)
AZ IVÁS MŰVÉSZETE •
1877
(29. kötet)
1877
(29. kötet)
A Kaukázus természetszerű befolyást gyakorol az orosz katonatisztekre. Szétszórt állapotban feküsznek szerte, minélfogva a magányos élet unalomra s az unalom ivásra vezeti őket. De mit is csinálhatna mást egy szegény tiszt feleség, könyv és társaság nélkül, ötszáz kozákkal egy állomáshelyen? Iszik.
Útunkban egy kapitánnyal s egy főorvossal ösmerkedtünk meg, kiknek életmódja valóságos tükre a többinek is.
*
Minden tisztnek egy privátdinerje van, kit demcsik-nek hí. Kapitányunk éppen a reggeli szolgálatról tért vissza s magát tábori ágyára vetve, közte és a demcsik közt a következő párbeszéd fejlődék:
Brisgaloff, tudod, hogy útra kell kelnünk?
Brisgaloff, ki már nagyon otthonos volt szolgálatában, így válaszolt:
Igen, kapitány, tudom.
S mivel üres gyomorral nem szoktunk útra kelni, együnk egy darab kenyeret és igyunk rá egy kicsit. Aztán pedig előkeresed a lovakat.
Jól van, kapitány felelé Brisgaloff, s egy darab kenyeret, sajtot s egy üveg vutkit hozott be.
A kapitány igen jó úriember: hogy maga emészthesse föl e földi jókat, Brisgaloffnak sajátkezűleg mért ki egy darab kenyeret s egy pohár vutkit, s addig, míg az egy pohárral nyalakodék, ő hárommal bánt el.
Azt hiszem, most már elmehetsz fogat után, mert nem szabad felednünk, hogy hosszú út vár reánk mondá a kapitány.
Bánom is én, akármilyen hosszú, nem lesz az nekem unalmas, ha a kapitány úrral utazhatom.
Együtt megyünk, barátom. Vagy nem vagyunk-e, mint minden ember, testvérek? Hagyd itt nekem a poharat és a vutkit, hogy ne unjam el addig magamat, míg te a lovakat keresed; és most menj, Brisgaloff, menj!
Brisgaloff elment a lovak után, de csak igen rövid ideig maradott távol, miért is a kapitány két pohárnál többet nem bírt levezényelni.
A lovak már itt vannak, kapitány! jelenti Brisgaloff visszatérve.
Jó, hát csak fogd be őket.
Igyék még egy pohárral kapitány, hogy addig se unatkozzék, amíg befogunk.
Igazad van, Brisgaloff, csakhogy én nem szeretek magam inni, mint a korhelyok. Igyál te is, barátom, egy pohárral, ti többiek pedig ott künn, fogjatok be!
Mire poharaikat kiitták, a fogat készen állott.
De már szemeik ekkor homályosodtak, s a kapitány talán azon szándékban, hogy kimenjen a járműbe elhelyezkedni, fölállt, de csakhamar lankadtan ledőlt ágyára, Brisgaloff pedig melléje kuporodott.
Az ágy recsegett a teher alatt s recsegése nagyon hasonlított a kocsikenőt rég nem látott trojka zörgéséhez és csikorgásához, minélfogva nem is lehet csodálni, ha a kapitány azt hitte, hogy ő a hűséges demcsikkel most javában utazik.
Nemsokára elaludt, s fel sem ébred, ha Brisgaloff mintegy félóra múlva el nem kiáltja magát:
Az állomáshelyre értünk, kapitány!
Hm? Igazán? felelé a kapitány szemeit dörzsölve.
No, ha mondom, az állomásra értünk ez egyszer.
Nos, akkor hát innunk kell egy pohárral, Brisgaloff.
Igen, kapitány, igyunk felelé Brisgaloff lelkesülten.
A két utitárs testvériesen koccintott.
Most pedig utazzunk tovább első a kötelesség, Brisgaloff.
Igen, utazzunk.
Nemsokára a második, majd a harmadik állomásra értek, hol mindig a fenti jelenet ismétlődék; a negyedik állomásnál azonban kiürült az üveg, ami különben Brisgaloffot zavarba nem hozta a világért sem, mert más üveget hozott.
Az új üveggel ismét folytathatták az utat egy darabig, míg a tizedik állomásnál testvéries összeölelkezésben egyszerre lefordultak a csézáról, jobban mondva az ágyról s a mai napra be lett fejezve az utazás.
*
Másik ismerősünk, a főorvos, egészen más módon élt az ivás művészetének.
Egy keleti stílben épült házban lakott s szobája fala körös-körül tele volt keleti szokás szerint mélyedésekkel.
A főorvos mindennap hét órakor a kórházba ment, hol a betegek létszáma szerint többé-kevésbé hosszas szemlét tartott, s csak ezután tért vissza.
Szolgája ezalatt a szobában lévő minden mélyedésbe két-két pohár puncsot tett, úgyhogy a doktor, mihelyt hazaért, rögtön megkezdhette körútját a mélyedések üdvözítő csarnokában.
Hm! dörmögé a doktor, mindjárt az első mélyedésnél megállapodva milyen csúf szél fúj ma, hallod-e, hűséges demcsik, Kacsenko?
Bizony ördöngös egy szél.
Hm hm, Kacsenko, ilyen időben nem jó ám kimenni éhgyomorral
Önnek igaza lehet Nem akar valamit enni?
Inkább szeretnék egy pohár puncsot.
Szent Vazilra mondom, magam is
Kacsenko barátom, két pohár puncsot!
Íme, itt van Szolgálatjára.
És a tiszteletre méltó doktor, ki maga folytatta magával a föntebbi párbeszédet (mert ott a szobában ugyan egy lélek sem volt rajta kívül), kezébe fogta az első mélyedésben lévő két pohár puncsot, és fönnhangon azt kívánva, hogy éltesse az isten az ezredem főorvosát!, hatalmas kortyokban becsülettel kiüríté.
A második mélyedésnél, bár más volt az eljárás, az eredmény ugyanez lett.
Az utolsó mélyedés szerencsére éppen az ágy mellett volt; mikor ide ért s azt is kikutatta, mosolygó, boldog arccal dőlt ágyába s ott valószínűleg valamennyi páciensét meglátogatta s kigyógyította.
