EGY MESEBELI KIRÁLYFI KALANDJAI • 1881 (31. kötet)
EGY MESEBELI KIRÁLYFI KALANDJAI •
1881
(31. kötet)
1881
(31. kötet)
Egyszer egy királyfi mit gondolt magában, sok meséket hallván udvari népektől távoli országokról, hol forróbban süt a nap, hol a pálmafák mennyei illatot lehelnek, hol aranyhalak úszkálnak az ezüstszínű folyamokban, s így szólt felséges atyjának tele vággyal, epedéssel:
Felséges király-atyám! Fiatal vagyok, mindent élveztem, láttam, engedj engem mielőtt hétszer feljönne és lenyugodnék a nap, elutazni oda, ahol a nap istennője kél tüzesen, vérpirosan. Szeretném az ágyát látni.
A király jámbor és szelíd vala, s mindeneket megengede fiának, ki trónusát vala öröklendő, csupán egy ellenvetést tőn:
Te mégis nagyon messze utazol, édes fiam. Gondold meg, hogy menyasszonyod van, a Csipkeország királyának a lánya, akinek fényes nap tündököl homlokán, s két bágyadt csillag a mellén. Miként fogod itt hagyni menyasszonyodat, kivel egybe fogsz kelni, mihelyt az első piros rózsa kinyílik a királyi kertben.
Oh, édes atyám! éppen azért kell elmennem, mert itt nem bírom bevárni a hosszú időt. A rózsák hava messze van még!… a nagy szerelem kerget… hogy szórakozzam, hogy az epedést a meglepetések enyhítsék az ismeretlen földön, melyet beutazok.
De miként hagyod itt kedves városodat és kedves népedet, a nagyfülűeket, kiket annyira bálványozol?
A tudományt jobban szeretem még náluknál is.
Igaz, te könyvet is írtál. Menj hát, fiam, nem bánom. Hanem azt az egyet kikötöm, végy búcsút a menyasszonyodtól tisztességesen, hogy valami kellemetlenség és harag ne legyen elmeneteledből.
A királyfi megígérte ezt, s mihelyt király atyjától elvált, álruhát öltött magára, s elhagyva a rezidenciát, szűk sikátorok között lopódzva suhant be egy házba, hol egy szép tündérleány kitárt karokkal várt már reá.
A tündérleány, kinek igazi hamis kék szeme s hosszú, sarkig érő s tán szinte hamis aranyszínű haja vala, szeretője volt a királyfinak.
A királyfi imádta őt, rajongott, bolondult utána, a szép szirén pedig szinte szerette a királyfit. Hiszen a királyfiak oly végtelenül szeretetreméltók egytől egyig.
Örömhírt hozok szólt a királyfi egy szenvedélyes édes csók után, mely neki olyan volt, mint a szirup , el fogok utazni veled együtt. Itt már nem lehettünk egymásé, csak nagy titokban látogathattalak. Mióta vőlegény vagyok, két oldalról is leselkednek utánam. Olyan vagyok, mint az üldözött őzike…
Mondd inkább, mint a megriasztott majom… De beszélj tovább, kedves majmom!
A majom nagyon kedves volt a szirénnek, mert nagyon sokat jövedelmezett neki.
Igen, el fogunk utazni, messze, túl a fényes tengeren folytatá a királyfi , honnan a hír sem juthat ide, hol nem lophatja el senki az édes titkot, mert jaj nekem, ha valaha kitudódik, hogy te az enyim vagy. Mialatt odamegyünk, egy fényes kalitkába zárva viszlek, emberi szem rád ne vesse fényét, senki se tudja, senki se lásson, csak én… csak én…
Jó van, királyfi. Én veled megyek, hanem azt kívánom, hogy abban az új országban gyémánt legyen a fű, mit megtaposok, s édesapád képe legyen rajta a papyruson, mellyel pihenő párnáimat kibélelem. Mert én a tied vagyok az esküvőig, de az édesapád arcát jobb szeretem, mint a tiedet.
Minden úgy történt, ahogy tervezve volt. A mesebeli királyfi, ki az Aladin csodalámpáját is bírta, tüzes szekeren utazott napkelet felé, de atyja parancsához híven még egy kitérést kellett tennie a Csipkeországba, hogy mennyasszonyától búcsút vegyen.
A Csipkeország királynéja és királyleánya nagy pompával fogadta a fiatal vőlegényt, lakomákat rendeztek tiszteletére, kíséretét is gazdagon megvendégelték, s általában nagy ünnepélyek valának Csipkeországban, s üdvriadal hangzott hegyen-völgyön.
A királyfi kísérete előre jött és huszonnégy aranytól, karbunkulustól csillogó termet bérelt ki egy vendégfogadóban a királyfi számára. A király és kísérete csak huszonhármat foglalt el. A huszonnegyedik szoba zárva volt. Hogy mi van abban a szobában, az titok. Azt csakis a királyfi tudta, ki abban tölté az éjjelek egy részét, és a leghívebb emberei, kik lopva ételt vittek annak az aranyos madárnak odabenn.
Hét nap tartottak már az ünnepélyességek, a fejedelemfi számos esküvésekkel búcsúzott el királyi arájától, mondván, hogy reggel, mielőtt a nap fölkelne, el fog utazni. Ördöngös szekerét már éjfélkor fűteni kezdik.
A királykisasszony ekkor mit nem gondolt magában hátha ő meglepné az ő vőlegényét és már előbb ott lenne az indulás helyén, mint maga a királyfi. Mennyire megörülne az menyasszonya érdeklődésének.
A királykisasszony anyjával közlé a tervet, s az anyakirályné beleegyezett a regényes udvariasságba. Mert a királyoknak minden regényes és furcsa, ami szívből jön.
A gondolatot tett követte. Királyleány és anyja percekkel előbb ott voltak, mintsem a királyfi jött egyszerű ruhába öltözve.
Maga a királyfi is egyszerű kocsiban jött, hogy a rangját föl ne ösmerjék.
Nem is ösmerte volna föl senki, csak éppen a menyasszonya. Repeső örömmel szaladt eléje.
De a kocsiból egy tündér szép leány is kiszállott. A királyleány lába a földbe gyökerezett. A leány, amelyik kiszállott, szebb, sokkal szebb volt, mint ő. Itt megszűnt a rang. Érezte, hogy ő a kevesebb és remegve, sápdtan húzódott vissza anyja mellé.
A szép nőnek karját nyújtá a királyfi s úgy vitte az induló-hely felé.
Nézd csak azt a kis libát amott mondá a szirén és egy lenéző tekintetet vetett a királyleányra , mennyire megbámul bennünket.
A princ odanézett, elsápadt s reszketve ereszté el a szeretője karját.
Menyasszonyom hebegé s lángvörös arccal tett feléje nehány ingadozó lépést.
De a királyi hölgyek megfordultak s nem várták be. Hirtelen felültek kocsijokba és elrobogtak nehéz szívvel, könnyes szemekkel. A csipkeországi királykisasszony majd fölverte hangos sírásával a rezidenciát.
A királyfi pedig elutazott a szép szirénnel napkelet felé és azt gondolta magában: »ahogy lesz, úgy lesz… Találok én még különb partit is.«
A népeknek azonban jó orruk van… megtudták ezt a cifra kalandot, mely szájról szájra járt most a Csipkeországban, s elkezdték rebesgetni, hogy a házasságból nem lesz semmi.
És nem gondolták meg, hogy a királyfiaknak nem okvetlenül szükséges erkölcsösöknek lenni.
