HOGY JÁRT VÖRÖSMARTY A FINÁNCCAL? • 1877 (28. kötet)
HOGY JÁRT VÖRÖSMARTY A FINÁNCCAL? •
1877
(28. kötet)
1877
(28. kötet)
Mikor a jó magyar szűzdohány iránti szeretetünknek csak titokban lehetett áldozni, Vörösmarty Mihályt, a híres költőt, mindig ellátták barátai jóféle verpelétivel.
A Pesthez közeleső Nyékről (Fehér megye) sokszor be-berándult a fővárosba, barátaihoz, s bizony csak amúgy csendes pipaszóval, az apostolok lovain, mert a földi kincsekből édeskevés jutott annak, ki annyi szellemi kinccsel gazdagítá hazáját.
Egy napon bodor füstöket eregetve ballagott a budai vámon, kopott szürke köpenyében, midőn a balszerencse egy finánc képében utólérte. A tiltott magyar dohány illatát messziről megszimatolta a derék hivatali közeg.
– Adja elő a zacskóját – rivallt rá a költőre, ki szótlanul, ijedten teljesíté a kemény parancsot.
– Nos, barátom – mondá a különben magyar születésű szaglász gúnyosan –, ez ugyancsak meg van tömve derekasan; ezért szépen fizethet az úr…
Vörösmarty sóhajtott, a bírságra és az elkobzott dohányra gondolva, melynek egy részét Deák Ferenc jó barátjának szánta, kit éppen meglátogatni készült; legtanácsosabbnak látta könyörgésre fogni a dolgot. Azonban mit sem használt: a jegyzőkönyvet felvették.
Még egy reménye volt. Azt hitte, ha népszerű, nagy nevét, mely sokszor kirántá az ilyenféle bajokból, megmondja, a jó magyar képű s neveltnek látszó finánc visszaadja a zacskót s a bírságot is két kézzel engedi el.
– Ne okoskodjon, barátom – szólt szelíden a buzgó emberhez. – Én Vörösmarty Mihály vagyok.
A finánc nem látszott meghatva lenni e névtől, mely oly nagy címe volt annak, ki azt viselte. Költőnket, bár minden hiúságtól ment volt, mégis bosszantá ez a közöny s még egyszer figyelmezteté:
– Ön tán nem hallotta, mit mondtam. Én Vörösmarty vagyok.
A finánc haragosan förmedt rá.
– Eh! lári-fári! Vörös Marci, Zöld Marci, mind egy ördög! Fizessen tíz forintot, aztán menjen pokolba! A dohány itt marad.
Költőnk sokáig megemlékezett még erről a jelenetről, s ha valaki hírét, népszerűségét emlegette, nevetve szokta megjegyezni: Eh, hagyjátok el! Vörös Marci, Zöld Marci mind egy ördög!
