LÁTTAM A FELESÉGEMET • 1878 (30. kötet)

Teljes szövegű keresés

LÁTTAM A FELESÉGEMET •
1878
(30. kötet)
Tegnapelőtt, mikor Törs Kálmánt azzal akartam megvigasztalni, hogy sose búsuljon (aminthogy nem is búsult) a kerület miatt, tegye büszkévé azon tudat, hogy nemesen esett el, így felelt mosolyogva:
Már iszen sokat ér a szép szó is; hanem hát azt mondta valamikor egy nagy tudós, hogy jobb eleven szamárnak lenni, mind döglött oroszlánnak.
Ez a mondat maga megér egy választókerületet.
Nincs valami kellemesebb dolog, mint élni.
Azt mondjuk, hogy már nem bírjuk a nagy adó terhét, az átkos kormány, mint a saskeselyű vájja májunkat, mint a pióca szopja vérünket, mint az ökör durván tapossa jogainkat, mint a kakukk idegeneket költ ki fészkeinkben, de azért e vérengző kínzások dacára is jobban szeretünk adófizető polgárok lenni, mint csendes, nyugalmas halottak, akik a föld alatt pihennek, megszabadulva örökkön-örökre a Tisza-politika átkaitól; meg nem háborítva se finánctól, sem végrehajtótól, sem semminemű elemi csapástól.
Képzelhetik hát, tisztelt olvasóim, mennyire megijedtem a múl napokban Budapesten, mikor mint valóságos eleven ember kezembe veszem a klubban a Pester Lloyd-ot és azt olvasom ki belőle a Fremden-liste-ban, hogy az én feleségem, Frau von M. K. az Európa c. vendéglőbe van szállva.
Nekem feleségem! Hát kicsoda az én feleségem?
Megtörültem a szemeimet; talán nem jól olvastam a nevet. Ott volt biz az, tisztán olvasható betűkkel. Föltettem a monoklimat; mégis úgy volt!
Összeráncolt homlokkal gondolkoztam el mélyen.
Csak három élő ember viseli e nevet. Az egyik közülök tizennégy éves, a másik hetvenhat, a keresztnevet meg pláne csak magam viselem. Tehát mégis csakugyan, hogy ugyancsak az én feleségemnek kelletik lenni szállva az Európában!
De hát én istenem, mikor házasodtam én meg?
Annyi sok mindenféle történik az emberrel, hogy nem emlékezhetik mindenre, de már a házassági aktusra mégis csak vissza kellene emlékeznem talán. Elhatároztam, hogy Gellérinek telegrafírozok; az jobban szokta tudni az elkövetett dolgaimat. Gelléri vissza fog emlékezni, mert hihetőleg Hymen hírt is írt róla a Napló-ban.
Szerencsére épp e pillanatban nyit rám a szomszéd teremtől Somogyi Ede, a Magyar Lexikon szerkesztője.
Ugyan kérem, hányadik betűnél van már?
Még csak az A-nál.
Brr. Akkor még messze van az M. Mindamellett hiszem, hogy már rendezve vannak önnél az életrajzom főbb adatai.
Kétségkívül, uram
Ez esetben önnek tudnia kell, házas ember vagyok-e vagy sem?
Ah! Bah! Ki az ördög menne magához feleségül?
Ez a válasz tökéletesen megnyugtatott. Persze, hogy nem házasodhattam én meg, már ezen okból sem. Félelmem szűnni kezdett, s egész nyugodtan indultam el a Váci utcai aszfaltra, fiatal emberes kedélyhangulattal nézegetni a világ legszebb hölgyeit, akikre mindnyájokra csak az tarthat számot, akire nem tarthat számot egyikök sem.
De azért még mindig fúrta oldalamat az a név. Akik ösmernek, tudják mennyire szórakozott vagyok. Vissza kezdtem emlékezni a világ valamennyi szórakozott emberére, Lord Byronra, akit esernyővel a feje fölött a legnagyobb záporesőben azzal tréfált meg egy ismerőse, hogy így szólt hozzá.
Mylord, ön le is csatolhatná az esernyőt, hiszen a nap süt.
Köszönöm, Sir mondá a poéta, lecsattantva a parapli bordáit , ön igazán figyelmes, s én oly végtelenül szórakozott.
A szellemes Trenville marquis a XVI. században egyszer sürgös ügyben hazajött a lakására. Palotája lépcsőin egy ismeretlen urat lát lefelé jönni, ki fennhangon dörmögi magában:
Ez az átkozott Trenville soha sincs itthon.
Ez esetben hát gondolja magában a szórakozott marquis én is hiába fáradnék hozzá.
És visszafordult.
Még ennél is szórakozottabb a Vas Gereben íródiákja, aki másfél óráig a saját lába helyett a szomszédja lábát vakarta, és rettenetesen csudálkozott mellette, hogy a viszketés mégsem múlik.
A legkülönb eset azonban mégis a madame Staël-é, ki I. Napóleonnak lágytojást akart főzni, de nem értvén a főzéshez, kikereste a szakácskönyvben: hány másodpercig legyen az a forró vízben. Megtalálta, hogy hetven másodpercig. Óráját tehát illő pontossággal egyik kezébe vette, a másikba pedig a tojást, s mikor a víz habhegyeket hányva zajongva forrni kezdett, hirtelen bedobta az órát s azt, hogy mikor telik le a hetven perc, feszült figyelemmel nézte a tojáson.
Ha mindezeken a nevezetes személyiségeken ilyen kázus esett már, miért ne eshetett volna meg rajtam valamivel nagyobb is, hogy ti. szórakozottságomban megházasodtam.
A sors csodálatos véletleneket produkál néha-néha. Egyszer a Nógrád megyei vicispánnal Debrecenbe utaztunk. Amint kiszálltunk az indóháznál, hogy a Bika szálloda felé igyekezzünk, egyszerre csak rákiált egy debreceni cívis az én öreg urambátyámra:
Ifjú úr, hé! Elveszti kee az óráját, hé!
A vármegye hatalmas vicispánja, aki azt hiszi, hogy a végítélet napján még az isten is úgy fogja szólítani: tekintetes öcsémuram«, rá sem hederített erre a tiszteletlen beszédre, hanem én mégis körülnéztem Ákos bácsit, s meglepetve látom, hogy a fekete gérokkja hátulsó gombjára egy ezüstóra van akasztva aranyláncon.
Ákos bácsi kiáltám , egy óra van hátul a kabátgombján.
Az öreg hirtelen odakapott s ijedten elsápadva mondá:
Kutya teremtette! Hol loptam?
Nyugtalanul tekintett jobbra-balra.
Ez nagy baj, szörnyű nagy baj. Most már én nem tudok egyéb módust, öcsém, mint hogy ezennel átruházom rád a vicispánságot, hogy legyen akkora nagy úr a világon, aki engem elfogathasson.
Végre is rájöttünk a csodálatos esemény nyitjára, az öregúr a pesti indóházban, midőn a nagy tumultusban a böröndje után lehajolt meg fölemelkedett, valami szegény ördög zsebéből rántotta ki kiálló gombjával az órát. Így történhetett a dolog. A legkomikusabb benne a debreceni cívis megütközése, aki ugyancsak ménkű nagy úrnak nézhette az öreget, hogy még a kabátja hátulján is órát hord, mintha csak azt akarná szándékosan, hogy valamely megszorult becsületes embernek legyen mit ellopni.
E régi emlékek villantak föl agyamban, valószínűséget kölcsönözve a hihetetlennek, s mély borzadással töltve el egész valómat.
Bátortalan léptekkel s összezúzott kedéllyel bolyongtam föl s alá; még a Sárkány kirakata sem érdekelt, pedig ott van kiállítva Magyarország négy szépe és a legszebb ötödik, a rangon aluli.
Többször elindultam az Európa felé, hogy számon kérjem azon ismeretlen hölgytől, miféle jogon viseli nevemet, azonban egy gondolat mindannyiszor visszahökkentett; hátha hátha mégis a feleségem s ez esetben futnom kell tőle, nem pedig közeledni hozzá.
Homlokom forró volt idegeimet sajátságos láz és izgatottság tartotta fogva; ami borzasztót valaha olvastam Poe Edgartól, az mind összekavarodott fantáziámban. Azt hittem, meg kell őrülnöm.
Végre azonban görcsösen fölkacagtam.
Bolond voltam eddig! Hiszen ez az egész dolog nagyon egyszerű. Ejnye, hogy eddig is nem találtam ki! Valami kalandornőnek jóhangzású név kellett, s ezer név közül az enyimet választá. Szegény asszony!
Elfogta lelkemet a keresztény felebaráti részvét.
Most már kötelességem volt az Európa felé sietni, hogy figyelmeztessem, miszerint válasszon jobb nevet, ne tegye magát szerencsétlenné az enyimmel: arra már nem lehet adósságot csinálni többet.
A kapust nem találtam az üveg-köpönyegjében, hanem a főpincér szemben jött velem a lépcsőről.
Sie! ordítok rá in welche Zimmer ist die Frau von
A Nr. 14-ben.
Hogy tudja ön, hisz még meg sem mondtam a nevét?
A pincér a kutya-filozófiánál fogva tudta. Mint mondá, csupán egy nő van most az Európába szállva, ennélfogva ennek kell lenni, akit keresek.
Engedve ezen logikának, bekopogtattam a 14. számú ajtón. Egy magas, fekete ruhás hölgy jött elémbe erős, markírozott vonásokkal, csinos kék szemekkel.
Asszonyom! mondám magamat meghajtva.
Mit kíván tőlem, uram?
Föl akarom önt világosítani.
Miről?
Ön mindjárt meg fogja érteni. Az én nevem
Nos uram, az ön neve?
Megmondtam neki a nevemet és kémleltem a lesújtó hatást, melyet az első fog idézni.
Arcának egyetlen porcikája sem változott; hidegen hagyta, mintha csak azt mondtam volna, hogy Szabó Jánosnak hínak, ami pedig a legközönségesebb név az OsztrákMagyar Monarchiában.
Nos uram, a nevét hallottam, hanem a fölvilágosításból még semmit
Ellenkezőleg! Éppen a nevemben van a fölvilágosítás.
Nem értem
Ön úgy viseli magát, mintha a feleségem lenne.
Meg van ön bolondulva?
Azt hiszem, asszonyom, hogy nem, vagy pedig önt nevezik másképpen. Hogyan nevezik, kérem?
Én X. Ferencné vagyok.
Így van beírva a kapusnál?
Nagyon természetesen.
Ez esetben bocsánatot kérek dadogám s szó nélkül elpirulva rohantam felvilágosításért a kapushoz.
Az én feleségem-nek sehol semmi nyoma. Fölhánytuk a vastag vendégkönyvet. Sohasem volt ott ilyen nevű asszony.
De hát akkor milyen módon jutott be mégis a Pester Lloydba?
*
Töprengésem nem szűnt meg. Visszafelé jövet a kupéban is erre gondoltam. Itthon is eszembe jutott. Hogyan történhetett mindez?
Végre Gellérinek is elpanaszoltam.
Az elnevette magát.
Hol állt az a Frau von szó. Ugye a sor végén?
Ott.
Azután megkérdezett, hol voltam szállva.
A London-ban.
Egyszerű az egész. A Pester Lloyd nyomdájában a London szálloda listájából egy sor lecsúszott az Európa szálloda listájába, éppen a Frau von alá.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages