GÚNYVÁR
GÚNYVÁR
Szép dolog a virágbeszéd, sőt a legyezőbeszéd is divatban volt egy időben az előkelő szalonokban, de mi ez mind a várakkal való beszélgetéshez képest.
Ezt a nagyúri mulatságot megcsinálta János Zsigmond király 1562-ben.
A székelyek tettek a tűzre rossz fát. Mikor kardra került a viszály I. Ferdinánd és János Zsigmond közt, a székelyek Ferdinánd mellett nyilatkoztak. Leginkább a pixidárusok, akik Ausztriától remélték megszorított kiváltságaik helyreállítását.
»Nem kell János Zsigmond!« Ez a kiáltás zúgott végig a székely bérceken.
Össze is gyűlének a vajai rétre vagy negyvenezeren, a nagytermetű Pálfalvi Nagy György vezérlete alatt.
– Halál János Zsigmondra és az urakra!
Még akkor nem sok ideje múlt a Dózsa-lázadásnak. Nagyon öreg emberek még emlékeztek rá. És a fiatalok szerették volna megkóstolni.
A király ellen indultak; közben zsákmányolva a nemesi portákon. Hanem a király sem aludott, ellenök küldé az oláh származású Majláthot, aki Marosvásárhelynél szétverte a felkelőket.
Rossz napok jöttek most a székelyekre. Kiváltságaikat még kisebbekre szorítá a király, és a nagytermetű Pálfalvi György sem maradt olyan nagytermetűnek; megkisebbedett egy fejjel. Nemkülönben a többi főnökök, kik szintén halállal lakoltak a segesvári országgyűlés határozatából.
De a gyúanyag még mindig ott maradt a székely földön, a kifolyt vér azt el nem oltotta. János Zsigmond, hogy a további lázongásokat megfékezhesse, két várat épített, egyet Udvarhelyen, egyet nem messze attól, Várhegyen.
Az egyik várnak azt a nevet adta: »Székely támad«, a másik várnak azt a nevet adta, »Székely bánja«.
Egy pasquil kövekből rakva, bástyákkal erősítve, tornyokkal ékesítve, nehéz ágyúkkal fölszerelve!
A két vár tehát nagy szálka volt a székelység szemében. Elég volt említeni őket, hogy arcukba kergesse a vért.
Sokáig nem lehetett a szégyent tűrni. 1599-ben az egyik gúnyvárat (a várhegyit) széthányta a haragra lobbant székelység úgy, hogy kő kövön alig maradt.
Az udvarhelyi fészek sokkal erősebb volt, csinosabban, gonddal építették: imitt-amott most is látszik a falakon egy-egy megkopott, elmosódott farkas (a Zápolyák címere), néhol pedig az Izabelláé: a kígyó.
De ha százszor erősebb lett volna is, addig nem nyughattak a vitéz székelyek, míg az a farkas rájok vicsorította a fogát és a kígyó nyakuk körül látszott tekerődzni.
Nekiestek egy nap az udvarhelyi várnak is és lerontották, de nem valami nagy szerencsével, mert a lécfalvi országgyűlés rájok parancsolta: »építsék fel újra!« Építsék fel a saját szégyenüket. Keservesen esett az a téglahordás.
János Zsigmond halála után az álladalomé lett a vár, majd II. Rákóczy György adta azt Kemény Boldizsárnénak ötezer forintban. Később a Gyulai családé lett, míg végre Pekry Lőrinc kuruc vezér haragjában lebontatta székelyek által.
Romjai ma is állanak, de a székely már nem bánja. Ami seb volt valamikor, most kellemes emlék. Régi neve is már a regéé. Egyszerűen »csonka vár«-nak hívják. Farkastej nő az udvarán s kígyó csúszik a gyom között – mintha a János Zsigmond címerállatjai szerepelnének itt még mindig.
