5. MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK [Szklabonya,] 1870. február 16.
5.
MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK
[Szklabonya,] 1870. február 16.
MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK
[Szklabonya,] 1870. február 16.
Pajtás, Sanyi!
Mióta nevünket a »Marseillesse« [!] keresztnevű francia lapban olvastam (oh, milyen szépen hangzik Etienne Patay, Alexandre Csiky!) nem volt nagyobb örömem, mint tegnap.
Kossuthúgyseg… nem adom azért a száz »milaresse« szivarért, amit még meg nem nyertem tőled.
Hát tegnap hozzám jött Schönfeld:
– Tudja-e, mi az újság? – kérdé tőlem.
– Sose tudom én; hiszen láthatja, hogy nem lakom Ebecken.
– Pedig nagy újság van. Milkának már negyedik van darab kérője. Egy magasrendű miniszteri hivatalnok Budáról.
– Quel diable! – mondám csodálkozva. Hogy hívják?
– Valami Vitbaum [Vithalm] Guszti.
– Nem ösmerem – válaszoltam kurtán.
– Tersztyánszkynak jó barát. Ü csinálta ki ütet kérőnek.
– Mi a fene? Hát olyan kuruc gyerek az a Miska? Kitől hallotta ön ezt a dolgot?
– Az Benda Jula beszélte Trnovszkynál: voltung ott pénteken »Apolonniá« napkor. Fenyegetőgyzött Miskára….
E napokban szintén nálam volt Mikolay urambátyám:
Még ez a jámbor ember is ezzel a pletykával volt »kibélelve«. »No fékomadta! Milkának megint új kérője van; valami gazdag úr«: kérődzött is a nevén jó félóra hosszat, de mégsem bírt eszébe jutni a dolog.
Pénteken az alsóesztergályi jegyző is ilyenfélét mondott: Azon véleményét nyilatkoztatva ki, hogy hihetőleg »Kari« nyeri meg az »Éris almáját«.
Tehát a legszükségesebbet már elértük:
Vezettük egy darabon a sorsot, egy pakli »cukerlit« nyújtottunk a vidéki pletykának, amin bízvást szopogathat vagy két hétig; csináltunk egy kis zavart nekik, s egy kis mulatságot és »időt« magunknak.
(Qui habet tempus, habet vitam) »Akinek ideje van, élete van«. Milka most már zicher nem fogja sonica rámondani az »igent« Bendének, hanem az általad támasztott diplomatikus zavar következtében várni fog nehány napig: nehány nap múlva meg Guszti már tehet lépést.
Ebadta kölyke, csak élőszóval beszélhetnénk vele. Már bosszant, hogy oly sokáig hallgat.
Egyébiránt, hogy tudja Bende Gyula a Guszti színpadra léptét? Bizonyosan Milka mondta neki. De hátha Milka már levelet is kapott Gusztitól? Mert az mégis nagy könnyelműség lenne tőle, hogy a te egyszerű szavaid s célzataid nyomán dicsekedjék ez új szerencsével…..
Szegény Guszti! Míg ő flegmatice szíjja a potya szivart az »aufschreiben« kapuciner mellett a budai lánchíd kávéházban, addig itthon formaliter megcsináljuk vőlegénynek.
Már azt is tudják róla egész pontosan, hogy mennyi fizetése van, hol vesz fel lakást Milkának: milyen értékű menyasszonyi ajándékot küld Milicának, s milyen színű kaputrokkban fog billeg-ballagni az esküvőre.
Ejtsük el ezt a tárgyat.
Itt küldöm vissza a »Nefelejtset«. Köszönd meg nevemben Etelka kisasszonynak: de szépen köszönd a nyüstyit, mert különben……
Igaz, Sanyikám! Múltkor valaki megkért, hogy eszközöljem ki tőled számára elolvasás végett a Pitavalt és a Rendőr kém titkait. Megígértem, s a jó Etelka kisasszonyt már kétszer kértem meg, hogy küldje el. Etelka kisasszony pedig hétszer megígérte, hogy elküldi, de még egyszer sem küldhette el, ennek következtében küldd el te. A »valakit« fölöslegesnek tartom megnevezni.
Hogy személyesen nem látogatlak meg, számos elfoglaltságomnak tulajdonítsd: a »magánjogot« magolom: rettentő nehézkes irálya van: azután még egy hosszú értekezést írok a »Reform« tárcájába, melyet okvetlenül minél rövidebb idő alatt be kell fejeznem, mert »alkalomszerű« tárgya lévén, azt könnyen vesztheti.
A címe nevetséges, ha engemet gondolsz melléje szerzőül:
»Egy vén gazda jogi nézetei a cseléd-rendszer tárgyában«.
Fáin szamárságok vannak benne: ha akarod, az első részét átküldöm.
Hát mondom, ezért nem látogathatlak meg: ámbár semmit sem óhajtanék jobban, mint azt.
Este ugyan valószínűleg elmegyek Ebeckre, a Kalmár Júlia nevenapjára; de minthogy anyámmal megyek, aligha lesz alkalmam veled beszélhetni.
Szerdán, vagy csütörtökön azonban bizonyosan.
Miután röviden mindenről értesítettelek, meg nem állhatom, hogy azon múltkori panaszoddal szemben, miszerint te már lejártad magad, meg ne dicsérjem becses personámat, mint olyat, mely ménkő módon keresetté, becsessé kezd lenni.
Ejnye a nyüstyit! hogy lehet ez?! – fogsz felkiáltani.
E bizon pajtás nincs másképp. Hanem fájdalom nem magamnak, hanem Kasznernek köszönhetem.
De még erre legjobban csodálkozol el…… No, megmagyarázom.
Hát, ha én valamely lánynak elkezdek udvarolni, Kaszner ezt meghallja, s hogy ellenemre tehessen, felkerekedik minden rendű és rangú segédeivel, s kurizál halálig annak a hölgyecskének, akinek én: csak azért, hogy kiüthessen a nyeregből, s hogy ezáltal bosszúját tölthesse rajtam.
A selyemfürtű delnők ezt persze már tudják, s nagyon keresik társalgásomat, örülnek, ha rájok pillantok, mert tudják, hogy a futó mérnök-had utánam indul, s csak azért is kurizálni fog nekik, s tán el is veszi, csak hogy nekem ne jusson belőlük.
Hanem nekem is van annyi eszem, hogy sohasem annak udvarlok, aki tetszik.
Nem lehet Están bácsit rászedni…
Öreg polityikusok vagyunk mi már, Sanyi pajtás!…
