94. MK – MAUKS ILONÁNAK [Budapest, 1882. február 16.]
94.
MK – MAUKS ILONÁNAK
[Budapest, 1882. február 16.]
MK – MAUKS ILONÁNAK
[Budapest, 1882. február 16.]
[Fejléc:] A »Pesti Hírlap« szerkesztősége Budapest, V. Nádor u. 7.
Kedves Ilonka!
Mikor ezelőtt sok évvel elváltunk, egyrészt az is rugó indok volt, hogy anyagilag ziláltan állottam, s nem tudtam, hol fog kellenem megállani a süllyedés lejtőjén. Jól esett (habár szerettem is), ha sorsa elszakad az enyémtől.
De föltettem magamban már akkor, hogy ha valaha vinni tudom valamire, s ha lehetséges lesz még, hibámat jóvá fogom tenni.
Az isten meghagyta érni, hogy egykori fényes álmaimat megvalósítva lássam:
<Bent ülök 34 évvel az akadémiában> kiköszörültem minden csorbát, nevemet magasztalólag említi az ország és a külföld, szeretet vesz körül, ahova lépek, s jövedelmem hatszor akkora, mint amennyiről valamikor ábrándozhattam.
Valószínű, hogy már elkéstem önnel szemben, a sors sokáig halogatta (egész e hó 8-ikáig), míg ön elé léphetek soraimmal – ha jól hallottam, maga már férjhez ment, vagy férjhez készül menni…
De mert bizonyosat nem tudok, tartozom önnek azzal a regarddal, hogyha még nem ment férjhez, én most mégegyszer elveszem magát.
Szerezzen magának alapos meggyőződést mindenben, beszéljen Szontagh Pállal, s értesítsen.
Ön megosztotta rossz sorsomat, a legrosszabbját magam szenvedtem át, a jobb sorsomat szívesen megosztom ismét…
Nem tudom, szeretem-e még, de azt ígérem, hogy meg fogom mindig becsülni.
Ha pedig már elkéstem volna, ha ön már férjhezment, örülök rajta, ha boldog, vagy ha bármely okból nem teszi le többé sorsát annak a kezébe, aki már egyszer olyan rosszul bánt azzal, önhibája nélkül, én ez ellen nem zúgolódom.
Mert nem a szerelem beszél többé belőlem (bár meglehet, ha látnám, lángra lobbanna), hanem a becsület.
A becsületnek pedig elég van téve e lépésemmel.
Ha ön elfogulva ellenem haragtól, gyűlölettől, nem fogja is (talán joggal) méltányolni e kérésemet, az irodalomtörténet figyelembe veszi ez őszinte határozatomat, s mikor jellemem ferdeségeiről írni fog, odateszi súlynak a másik mérlegbe.
Azon magaslat, melyre kortársaim emeltek, kötelességemmé teszi, múltamból is helyre hozni azt, amit lehet.
Azért hát arra kérem, Ilonka, ne határozzon ebben a dologban könnyelműen, maga nem olvas újságokat, sem nem ösmeri a viszonyokat, szerezzen hát magának előbb alapos tudomást azon fényes és előkelő helyről, mely magára vár a magyar társadalomban. Nem akarom ezzel rábeszélni, mert hisz magának volt bátorsága hozzámenni a »semmihez« is, s bizonyára kell, hogy bátorsága legyen visszautasítani engem, még ha miniszter volnék is. Hanem a szívét és hajlamát kérdezze meg, s akként határozzon, s ha igenlő a válasza, írja meg nekem lehetőleg egy hónap leforgása alatt.
<E levelemet komoly emberek tanácsára írom, s nekik olvasom fel. Megmásíthatatlan komoly akaratom> is ez.
Egyebekben maradtam minden körülmények között tisztelője
Budapesten Febr. 16. 882.
Mikszáth Kálmán
