FÜGGELÉK • HONNAN VETTEM KASZPEREKET? • 1893 (5. kötet)

Teljes szövegű keresés

FÜGGELÉK •
HONNAN VETTEM KASZPEREKET? •
1893
(5. kötet)
Az olvasóktól időközben sok mindenféle levelet kaptam, ami megtisztelő jele az érdeklődésnek. Itt-ott figyelmeztetnek egy s más körülményre, amire nem gondoltam. Egy a földrajzban járatos olvasó azt írja, hogy Kaszpereknek az apja mint borkereskedő nem lehetett összeköttetésben Szentpétervárral, mert azon évben Szentpétervár helyén még egyetlen ház sem állott. Ház az bizony nem lehetetlen. De baj-e az? Hiszen itt a »Szentpétervár« szó csak bizonyos messzeséget jelent.
Egy másik, szerelmi cselszövényekben járatos hölgyolvasó »Erős« Ágost király viszonyára hívja fel figyelmemet s azt mondja: Königsmark grófnőt kellett volna szerepeltetnem Lecouvreur Adrienne kisasszony helyett, mert azt jobban szerette őfelsége. De hogyan tudhassam én azt? Én jóhiszeműleg jártam el, mert én Lecouvreur kisasszonyt szeretem jobban. De a legtöbb levél azt kérdezte: honnan vettem a Kaszperek-históriát? Minek fejeztem már be? Kivált a szép Kaszperekné sorsát szeretné még tudni a közönség.
Hogy mindezekre némileg megfeleljek, őszintén bevallom, hogy Kaszperekért nagy kár, sokat vesztettem vele, mert a Kaszperek mint külön kísértet volt alkalmazva a gyerekeim mellett; egy pesztonka, egy nevelő és egy kísértet – pláne Rákóczi-korabeli kísértet (ami még Thalynak is tetszenék).
Kaszperek Mihály urammal ifjabb Matirko Bertalan »Egy szepességi népmondáról« szóló igen csinos értekezése ismertetett meg, mely a Liber Actorum és a nép szája után készült.
A legenda, mely a Szepességben ma is él (de persze a Csernyiczky-féle rész nélkül), megtetszett nekem, elmondtam otthon a gyerekeknek, s azoknak kis szívében megfogant a borzadály és a félelem a hatalmas Kaszperektől, ki a ház tetejéről nézi saját elégettetését, ki visszájára ül fehér lován, a saját levágott fejét a hóna alatt hozva, s minden percben itt teremhet.
Elég is volt elkiáltani, ha a gyerekek összeverekedtek egymás közt, vagy rosszalkodtak: »Jön a Kaszperek, jön a Kaszperek!« Nagy csönd lett. Összekuporodtak, meglapultak s fénylő szemecskéiket behunyták. A Kaszperek mindig hatott.
Így volt ez vagy két esztendeig. Sok konfliktus, sok csetepaté történt azalatt a gyermekszobában, de Kaszperek mindig lecsitította. Szinte kezdtem már hálás lenni a derék lublói borkereskedő iránt – aki a nevelésben segítségemre van.
Ez a hála érlelte meg bennem a gondolatot, hogy leírom s átadom őt végre, aki se a földben, se a mennyben nem talált helyet, ha nem is a halhatatlanságnak, de legalább egy kiadónak – hiszen ott is el lehet temetkezni.
Míg irtam, a gyerekeknek nem volt szabad bejönni a szobámba, s ha megkérdezték, »mit csinál az apa?« az volt a felelet:
– »A Kaszpereket írja.«
Hol írja? Most itt írja. Most már meghalt, most már a sírját bontják, most már ott ül a pajtán…
Így ment ez napról-napra. Apródonként megszokták Kaszpereket, megbarátkoztak vele, utoljára már valóságos családtagnak kezdték tekinteni.
Mikor az utolsó folytatást vetettem papírra, nagy hercehurca támadt a másik szobában, beszaladok, hát a két gyerek, mindenik visszájáról ülve a falován, hátrafelé csapkod az ostorával, hogy a másikat megüthesse…
– Ejnye, mordizom adta! – kiáltok fel. – Jön a Kaszperek.
Amire elmosolyodik az Albert fiú s zajos örömmel ugrik le a »Palkó« lováról:
– No, csakhogy jön már. Eltettem neki a magaméból egy darab vajaskenyeret.
Így írtam meg Kaszpereket némi módosításokkal, kihagyva a mondából ami nekem felesleges, de semmit sem hagyva ki a hiteles jegyzőkönyvi adatokból. Most végre ezen is túl vagyok, – de a nevelő otthon felmondott, mert az új Kaszperekkel, akiről lehámlott a titokzatosság, nem bírja tovább fenntartani a rendet.
Az elbeszélés megírásával tehát leráztam ígéretemet – de nem a bokros teendőket, melyekhez most az járult, hogy új nevelőt és új kísértetet kell keresni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem