EGYETEMI TANULMÁNYOK • AZ INDOGERMANISZTIKÁTÓL A SZLAVISZTIKÁIG
EGYETEMI TANULMÁNYOK •
AZ INDOGERMANISZTIKÁTÓL A SZLAVISZTIKÁIG
AZ INDOGERMANISZTIKÁTÓL A SZLAVISZTIKÁIG
Asbóth Oszkár gyermekkorát az erdélyi Nagyszebenben töltötte, ott végezte iskoláit is. A nagyszebeni művelt szász környezetben lehetősége volt a beszélt és írott német nyelv szinte tökéletes elsajátítására. De ott hallott és tanult román szót is: „A [román] nép nyelvét csak Nagy-Szeben környékéről ismerem, a hol nevelkedtem, különösen Resinarból, a mely csak 3/4 órányira van nyaraló helyemtől [= Kisdisznód/Michelsberg], úgyhogy munka közben is többször átrándulhattam, hogy az ottani nyelvhasználatról tájékozást szerezzek” (Nyelvtudományi Közlemények 1897: 329). Tapasztalatból tudom, hogy románul is tudó magyar anyanyelvűek viszonylag könnyebben sajátítják el a helyes orosz kiejtést és gyorsabban vésnek emlékezetükbe orosz szavakat, mint azok, akik nem ismerik a román nyelvet. Asbóthot román nyelvismerete mindenképpen segíthette későbbi orosz stúdiumaiban.
Egyetemi tanulmányait a budapesti egyetemen kezdte meg indogermanisztika szakon. E tudományszak bölcsője és hazája Németország volt, az ottani egyetemek tanszékein működtek a legjobb professzorok. Asbóth Oszkárnak, illetőleg családjának nem okozhatott gondot, anyagi természetűt sem, hogy tudományos ambícióit a leghíresebb német egyetemeken tegye próbára. 1872-ben Lipcsében, 1873-ban Berlinben, 1874-ben Göttingában tanult, ahol 1875-ben latin nyelvtudományi értekezésével (Die Umwandlung der Themen im Lateinischen) bölcsészdoktori oklevelet nyert. Annál a Theodor Benfeynél (1809–1881) szigorlatozott, akinél 17 évvel korábban, 1858-ban Budenz József (1836-1892) is az – ικοζ suffixumról írt értekezésével. (Az 1858-ban Magyarországra települt és a finnugor nyelvtudományban kiváló eredményeket elért Budenzcel Asbóth utóbb bensőséges barátságba került.) Maga Asbóth a következőképpen adott számot indogermanisztikai tanulmányairól és búvárkofásairól: „Öt évet töltöttem az egyetemen, négy éven át ‘foglalkozva a szanszkrit nyelvvel, a negyedik, Berlinben töltött évet meg éppen kizárólag az árja nyelveknek szenteltem: hallgattam Webernél Rigvédát, Atharvavédát, a hétfői estéken szeretett tanárunk lakásán órákig olvastuk a szanszkrit nyelv begyakorlására a Pancsatantra meséit, otthon is olvastam sok szanszkrit szöveget, különösen színműveket, a melyeknek teljes megértéséhez múlhatatlanul szükséges volt a prákrit nyelv ismerete is, a melyet első sorban Hémacsandra szanszkrit nyelven írt nyelvtanából merítettem; de foglalkoztam ugyancsak Berlinben a zend nyelvvel is és olvastam Weber vezetése alatt az Avesztából részleteket. A következő évben hallgattam Göttingában Benfeynél Rigvédát, doktorátust is tettem nála szanszkritból és indogermán nyelvészetből; Benfeynek a Rigvéda nyelvéről akkor és később megjelent híres értekezéseit nagy figyelemmel elolvastam. Itthon is sokáig foglalkoztam még a szanszkrit nyelvvel, ezzel kapcsolatban érdekelt a czigány nyelv is, a mellyel hónapokig igen komolyan foglalkoztam.” (Magyar Nyelvőr 1903: 172.)
1880. december 15-én Asbóth Oszkár Nagyszebenben feleségül vette Hertel Ágnest. Házasságukból három gyermek született: Oszkár (1882), Elma (1885) és János (1887). Házasságkötését megelőzően habilitált a budapesti egyetemen a szláv nyelvek és irodalmak tárgyköréből. De hogyan váltott át Asbóth Oszkár a szlavisztikára? Hazulról szláv nyelvi ismereteket nem hozott magával. Melich János a következő magyarázattal szolgált: „Nyelvtudományi ismereteit az indogermán nyelvészet területén szerezte. Első dolgozata: doktori értekezése a latin nyelv egyik alaktani-hangtani kérdését tárgyalja. Csakhamar azonban a szláv nyelvtudomány, a szláv filológia vonzotta magához. E tudománnyal való foglalkozáshoz az indítékot, úgy látszik, egyéves önkéntesi szolgálati éve adta meg, mikor is oly ezredbe került, hol megtanulhatott oroszul. Lehet különben, hogy ő maga terelte ilyen irányba tanulmányait, a melyek tökéletesítésére két ízben is járt Oroszországban (1882 és 1889.).” (Magyar Nyelv 1920: 155.) 1877-ből fennmaradt Asbóthnak egy katonaruhás fényképe. Önkéntesi évét ekkor, egyetemi tanulmányai befejezése után szolgálhatta le. Oroszországban tett utazásaival – amelyből nem is kettő, hanem több volt – később foglalkozom. Most inkább arra irányítom a figyelmet, milyen fontos szerepet játszott a nagy horvát szlavista, Vatroslav Jagić és nemzetközi folyóirata, az Archiv für slavische Philologie abban, hogy Asbóth Oszkár érdeklődése a szlavisztika felé fordult, és az indogermanisztikához képest szűkebb tudományágra, a szláv filológiára szakosodott. Mint láttuk, Asbóth az 1873. évet a berlini egyetemen töltötte, ahol az iskolateremtő szanszkritista, Albrecht Weber volt a mestere. Következzenek Asbóth szavai: „ettől [azaz Webertől] hallottam először életemben Jagié nevét emlegetni: felejthetetlen tanárom arra akart bírni, hogy még egy második évet töltsek Berlinben és J.-nál szlavisztikai előadásokat hallgassak!... Itt [Berlinben] alapította meg [Jagić] az Archiv für slavische Philologie czímű folyóiratot, a melyből immár 29 vaskos, 500-600 lapos kötet jelent meg és a mellyel egyszerre valamennyiünk tanítója, mestere lett... Én, a ki véletlenül lettem szlavista – az egyetemen szanszkrittal és összehasonlító indogermán nyelvészettel foglalkoztam – el sem képzelhetem, mikép sikerült volna nekem beledolgoznom magamat e rengeteg tudományba, ha Jagić folyóiratában folyton útmutatást nem ad, ha nagyobb dolgozatain kívül számtalan ismertetéseiből, a melyek csak úgy ragyognak a szellemességtől és frisseségtől, nem merítettem volna folyton-folyvást okulást, biztos irányítást.” (Nyelvtudomány 1909: 2-3.) A Webertől tanácsolt második berlini évből nem lett ugyan semmi, mert Asbóth átment a göttingeni egyetemre, de végül mégiscsak a szlavisztikánál kötött ki, és Jagić lett a példaképe, akinek a legszélesebb értelemben vett szláv filológia minden részletére kiterjeszkedő, nemzetközi jellegű folyóiratát nemcsak rendszeresen és elmélyülten olvasta, hanem önálló közleményeivel maga is gazdagította.
