KÖZÉLETI SZEREPVÁLLALÁS 1919-BEN. • MEGHURCOLTATÁS. • TRAGIKUS HALÁL
KÖZÉLETI SZEREPVÁLLALÁS 1919-BEN. •
MEGHURCOLTATÁS. •
TRAGIKUS HALÁL
MEGHURCOLTATÁS. •
TRAGIKUS HALÁL
Asbóth Oszkár csak a tudománynak élt, a napi politika iránt nemigen érdeklődött. Bizonyára demokratikus, szabadelvű nézetei miatt állította a politikai vezetés 1919 februárjában éppen őt dékánként a bölcsészkar élére. Nem kétséges, hogy e tisztség elfogadása és megtartása a Tanácsköztársaság hónapjaiban is az akkori szituációban határozott politikai kiállásnak minősült. Asbóth Oszkár osztatlan tekintélyének a bizonyítéka az, hogy ő lett az 1919 tavaszán alakult Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Kutatók Szövetségének is az elnöke. Ezt a Szövetséget a filológusok körében terjedő azon aggodalom hozta létre, hogy a nyelvészet és a filológia mint valami meddő úri foglalatoskodás a forrongva alakuló új társadalmi rendben nem könnyen tudja megtalálni a maga helyét, s ezért elkerülhetetlen hanyatlásnak fog indulni. A Szövetség első és legfontosabb feladatának egy jól átgondolt, kiegyensúlyozott munkaterv kidolgozását tartotta. A munkaterv nyelvészeti része „Tudományos feladataink a nyelvészet terén (A nyelvtudományi és irodalomtörténeti kutatók szövetségének munkaterve)” címen a Magyar Nyelvőr 1919 május-júniusi számában jelent meg (97–103. o.). A munkatervet Simonyi Zsigmond, Munkácsi Bernát, Balassa József, Schmidt József és Asbóth Oszkár állította össze. „A magyarországi szláv nyelvtudomány legközelebbi föladatai” (102-103. o.) című szakaszt kétséget kizáróan Asbóth Oszkárnak kell tulajdonítanunk. Minthogy a munkaterv e szakaszában jól megmutatkozik Asbóth széles látóköre, tudományos igényessége, higgadt helyzetfelmérése és éles problémalátása, teljes egészében újraközlöm:
„1. Az erdélyi bolgár szövegek új kiadása és a magyar hatás kimutat á s a. Eddig magyar ember nem foglalkozott behatóan a fontos csergedi bolgár szövegekkel, pedig éppen magyar ember van hivatva egészen új világot vetni rájuk. A szövegek csakis magyar helyesírásban maradtak ránk; gyakran még helyes olvasásuk is nehézséget okoz azoknak a kutatóknak, akik megfejtésükkel foglalkoztak (úgymint a szlovén Miklosichnak meg a bolgár Miletičnek), de ennél is fontosabb az a körülmény, hogy kétségtelenül felismerhető, hogy a szövegek (káté, egyházi énekek) magyar forrásból vannak fordítva, amire eddig senki sem gondolt. A föladatnak megoldása sürgős volna, Asbóth Oszkár már régóta tervezi s csak a háborús akadályok gátolták megvalósításukat.
2. A magyarországi szlovén nyelvjárás alaktana. 1909-ben fényesen megindult a Tud. Akadémiának egy új vállalata, a ‘Magyarországi szláv nyelvjárások’, Pável Ágost művével, ‘A vashidegkúti szlovén nyelvjárás hangtaná’-val. A viszonyok mostohasága következtében (Pável évekig Erdélyben – Tordán – tanárkodott, azután magával sodorta a háború) Pável azóta sem jutott hozzá, hogy régi tervét megvalósítsa és anyanyelvének alaktanát is kidolgozza, mindössze egy pár érdekes szöveget tehetett közzé. Most végre van kilátás, hogy ez a tehetséges szlávista ezt a föladatot megoldhassa.
3. A rutén nyelvjárások ismertetésének folytatása. Bonkáló Sándor 1910-ben írta meg dokt. értekezésében ‘A rakói kisorosz nyelvjárás hangtanát’ és abban arról tett tanuságot, hogy ezt a nyelvjárást apróra ismeri. Azóta folyton foglalkozott a rutén nyelvjárásokkal, de inkább gyakorlatilag értékesítette nagy tudását. Fölötte kívánatos, hogy nyugodtabb idők bekövetkeztével kivegye a maga részét a már említett Magyarországi szláv nyelvjárások című vállalatban akár a rakói nyelvjárás bővebb leírásával, akár valamelyik rutén nyelvjárás összehasonlító tárgyalásával.
4. A tót nyelv behatóbb tanulmányozása. A magyar nyelv szempontjából, amelyre a tót nyelv több vidéken érezhető hatást gyakorolt, de a magyarság szempontjából is nagyon kívánatos, hogy a tót nyelvvel
egyik-másik szlávistánk behatóbban foglalkozzék – itt még rengeteg munka vár a kutatóra. Hogy a dilettantizmus minálunk épen e téren olyan arcátlanúl léphet fel, eléggé bizonyítja, hogy milyen kevés történt eddig a magyar közönség felvilágosítására. Egy szerény első lépés előre dr. Hlavaty István nemrég megjelent disszertációtöredéke; őt és mindenkit, aki komolyan foglalkozik a tót nyelvvel, mindenképp bátorítani kell és kutatásainak közzétételében támogatni.
5. Kívánatos volna még a többi hazai szláv (szerb, horvát stb.) nyelvsziget tudományos ismertetés e.” – Melich János is szóba került a munkatervben, mégpedig a Simonyi Zsigmondtól megfogalmazott, „Magyar nyelvtudomány” című fejezet „Nagyobb szabású összefoglaló föladatok” alcímű passzusában: „Feltétlenül szükséges Gombocz Zoltán és Melich János Magyar etimológiai szótárának folytatása és befejezése. Minthogy azonban jelenlegi alakjában elkészülése évtizedekig is eltarthat, kívánatos volna, ha haladását gyorsítani lehetne rövidebb kidolgozással, a felesleges részletezés mellőzésével. Vagy pedig a nagy munkával párhuzamosan, mintegy hozzá való előkészületül, a szaktársaknak megvitatásra egy rövidre fogott etimológiai névjegyzéket lehetne készíteni.”
A Tanácsköztársaság bukása után kezdetét vette a megelőző hónapok alatti tevékenység számonkérése, hogy megbélyegezzék, megbüntessék mindazokat, akik – az akkori szóhasználat szerint – „lepaktáltak a vörösökkel”. Az Asbóth Oszkár ellen felhozott vádak első helyén az egyetemi autonóm hatóságok működésének felfüggesztése utáni dékáni kinevezés elfogadása szerepelt. Király János jogi kari prodékán szerint a kinevezés elfogadása „azt látszik külsőleg valószínűsíteni, hogy az intéző körök bíztak benne, mint az ő szellemük, irányuk emberében, aki velük egyetértve az autonómia ellen és nem amellett fog állást foglalni” (Nyelvtudományi Értekezések 65. sz. Bp., 1969. 100). „Ugyancsak az autonómia megsértéseként írták rovására Bonkáló Sándor professzori kinevezésének a foganatosítását még a polgári demokratikus kormány idején. Az egyéb »vétkek« csak másod-, illetőleg harmadsorban jöttek számításba: az orosz szovjet állami és gazdasági rendeletek gyűjteményének a fordítását szervezte; a Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Kutatók Szövetségének elnöke volt” (uo.). Az egyetemi fegyelmi vizsgálat lezárását Asbóth Oszkár nem érte meg. A de jure még fegyelmi vizsgálat alatt álló professzor 1920. augusztus 24-én megrendítő hirtelenséggel meghalt. (Halálának körülményeit l. lejjebb.) A budapesti egyetem saját halottjának tekintette, és hivatalos gyászjelentést adott ki. Temetésén jelen volt a rektor és a bölcsészkari dékán.
Megindult a hajsza Asbóth Oszkár ellen a Magyar Tudományos Akadémián is. Az I. Osztály Igazoló Bizottsága (elnöke: Némethy Géza, tagjai: Bleyer Jakab, Császár Elemér, Pekár Gyula és Pintér Jenő) összeállították a fegyelmi vizsgálat alá vonandók inkriminált magatartását tartalmazó vádpontokat. Az Asbóthra vonatkozó vádpontok megegyeztek az egyetemi fegyelmi vizsgálat pontjaival az alábbi kommentár kíséretében: l. Az egyetemi autonómia megsértése után Károlyi Mihály köztársasági elnöksége idején elvállalta a dékáni kinevezést, és azt „a bolsevista kormány alatt is megtartotta. Ezzel a tettével aktív részt vett az egyetem s az egyetemen fennálló tanulmány[i] rend lerombolásában.” (Nyelvtudományi Értekezések 65. sz. 103.) 2. A Nyelvtudományi és Irodalomtörténeti Kutatók Szövetségének elnöke volt. „E szövetség a hallgatásra, majd feloszlatásra ítélt Magyar Tudományos Akadémia nyelvtudományi és irodalomtörténeti törekvéseit óhajtotta az új világnézet módjai és elvei szerint megvalósítani” (uo.). 3. Az Orosz Szovjetköztársaság rendeleteinek a magyar fordítását szervezte.
Az Igazoló Bizottság 1919. október 13-án az alábbiak szerint határozott: „Asbóth Oszkár felszólítandó, hogy lépjen ki a M. T. Akadémiából. Ha ezt nem tenné, a bizottság a kizárást hozza javaslatba.” (Nyelvtudományi Értekezések 65. sz. 107.) Az MTA 1919. december 2-án tartott összes ülése Asbóth Oszkárt a szavazatok 17 : 13 arányában az akadémiai tagok sorából törölte.
Az önérzetében mélyen sértett, tiszta lelkiismeretű Asbóth Oszkár nem élte túl a súlyos megaláztatást. Egészségileg összeroppant, és 1920. augusztus 24-én, hatvannyolcadik születésnapja után két héttel az utcán összeesve meghalt.
Hivatalosan Heinrich Gusztáv, az MTA főtitkára parentálta el Asbóth Oszkárt: „számos éven át volt levelező, majd rendes tagja az Akadémiának, fáradhatatlan szorgalommal kutatta a szláv nyelveknek a magyar nyelvre gyakorolt hatását, számos nyelvtudományi értekezéssel gyarapította tudományos irodalmunkat, a Nyelvtudományi Bizottság munkásságában állandóan tevékenyen részt vett és ennek megbízásából szerkesztette a »Nyelvtudomány« c. folyóiratunkat. Bár az Akadémia őt a kommunizmus alatt tanusított magatartása miatt a tagok sorából törölte, főtitkár javasolja, hogy e jeles tudósunk emlékezete jegyzőkönyvünkben megörökíttessék.” (I. m. 109.) Rövid nekrológot írt Asbóth Oszkárról Melich János. E szavakkal zárta: „Igazi, vérbeli tudós volt, a ki a világ folyását, eseményeit nem igen figyelte, nemigen mérlegelte. Talán ez magyarázza meg, hogy élete végén a Károlyi-féle felforduláskor, valamint a proletáruralom idején az egyetemen s más vonatkozásokban olyan szerepre vállalkozott, a mely barátai, tisztelői részéről is szigorúbb megítélésben, az Akadémia részéről pedig marasztaló ítéletben részesült.” (Magyar Nyelv 1920: 156). Az agg Melich János 1957 nyarán az Asbóth Oszkár ellen felhozott legsúlyosabb vádként arra emlékezett, hogy köze volt huszonöt egyetemi tanár elbocsátásához. (Lásd Franc Šebjanič: Slovenska pisma madžarskega slavista Oskarja Asbótha. Murska Sobota, 1964. 19.) Rubinyi Mózes (Alföldi Mihály álnév alatt írt) megemlékezéséből két mondatot emelek ki: „Azok közé a nagy tudósok közé tartozott, akik többet zárnak a lelkükbe, mint amennyit megírnak, többet tanulnak, mint amennyit kiadnak... Augusztus 27-én volt a temetése; társai és tanítványai közül sokan állták körül oly váratlanul megnyílt sírját.” (Magyar Nyelvőr 1920: 122-3.)
