PÁLYAKEZDÉSE ÉS GÉPSZERKESZTŐI TEVÉKENYSÉGE
PÁLYAKEZDÉSE ÉS GÉPSZERKESZTŐI TEVÉKENYSÉGE
Bánki első munkahelye a M. Kir. Államvasúti Gépgyár volt, ahová tanulmányai befejező évében, 1880. április 6-án lépett be mint műszaki díjnok. Ottani, rövid ideig tartó tevékenységéről nem sokat tudunk, legfeljebb annyit, hogy az 1882. január 31-i kilépése alkalmából kapott igazolás szerint napidíja már 2 forint 20 krajcár volt a kezdeti 2 forint helyett. Következő munkahelye és számos alkotásának színhelye a Ganz- és Társa Vasöntő és Gépgyár volt. Ez a gyár Mechwart Andrással az élén akkoriban a nagy fejlődés korszakában volt. A Budán működő gyár 1880-ban vásárolta meg az Első Magyar Vasúti kocsi Gyár Rt. Kőbányai úti gyártelepét, ahol a vasútikocsi-gyártás volt fellendülőben. A vasutak kiépítése a vasmedencékhez a 70-es évek végéig megtörtént, de a vasútépítés tovább folyt. A nagy vasútépítésre vezethető vissza a Ganz vasúti kocsikat gyártó új telepének gyors ütemű fejlődése. Bánki belépésének évében 225 személy- és 887 teherkocsit gyártottak. További fellendülést hozott Mechwart találmányának, a kéregöntésű hengerszékeknek a gyártása. 1882-ben már 1772 db hengerszéket, 30 700 db vasúti kocsi kereket és 3270 sínkeresztezést gyártottak.
A felvirágzó gyárban Bánki mindjárt nagyszabású feladatot kapott. A Budapesti Elevátornak nevezett hatalmas gabonatároló telep gépészeti berendezésének részbeni megtervezésével és az egész berendezés szerelésének felügyeletével bízták meg.
Az elevátort az ömlesztve érkező gabona ki- és berakására készítették. A Dunán hajókon és a Ferencvárosi pályaudvarra vasúti kocsikban és a helyszínre szekereken érkező ömlesztett gabonát lehetett kirakni, ill. berakni, és az árut hombárokban vagy a raktárhelyiségekben (ömlesztve és zsákolva) tárolni. A 290 hombárban és a raktárakban 31 500 t gabona volt elhelyezhető. A Duna partján álló uszályokból 3 db, egyenként 70 t/h teljesítményű hajóelevátor szállította a gabonát az épületbe. Az épületen átvezetett síneken álló vasúti kocsikból (egyidejűleg 15–16 kocsiból) lehetett ki és berakodni. A városi oldalon egyszerre 8–9 vagon volt rakható. A hombárok tartalmát szellőztetés végett egyikből a másikba lehetett átönteni. A szállítás vízszintes irányban szállítószalagokkal, függőleges irányban elevátorokkal történt. A berendezést 200 LE teljesítményű gőzgép hajtotta, de a hajóelevátoroknak külön-külön gőzgépe volt. Ez a hatalmas létesítmény a külföld figyelmét is felkeltette [154].
E nagyszabású munkákkal járó feladatokat, a szerelés közben szükségessé vált áttervezéseket kitűnően oldotta meg, és olyan tapasztalatokra tett szert, amit később nagy sikerrel hasznosított a budapesti tárházak mozgó hajóelevátorának tervezésénél, mely már teljesen önálló munkája volt.
Ebben a megtisztelő feladatban a gyár kivételes bizalma jutott kifejezésre Bánki mérnöki tehetsége iránt. Ezt a bizalmat addigi rövid munkásságának sikereivel alapozta meg. Mint említettük, már egyetemi hallgató korában a Műegyetem százforintos pályadíját nyerte el, és gyári működésének első évében elkészítette és szabadalmaztatta első találmányát, a dinamómétert, mely arra szolgált, hogy az abban az időben általánosan használt szíjhajtásos közlőműveknél a kerületi erőt megmérje, amiből a fordulatszám ismeretében az átvitt teljesítmény kiszámítható volt. Dinamómétere az eddig használtakat pontosságban messze felülmúlta. Ezt Asbóth Emil műegyetemi tanár és Táborszky Ottó, a Technológiai Múzeum igazgatója állapította meg, a Csonka által készített első példányon végzett mérések alapján. A dinamómétert a Ganz gyár több típusban gyártotta. Ezt tanúsítja a gyár korabeli német nyelvű kiadványa (Rotations-Dynamometer, System Donát Bánki). Az erőmérőről és azzal végzett kísérleteiről 1885. december 4.-én előadásban, majd 1886-ban a Magyar Mérnök és Építészegylet Közlönyében számolt be [10]. A Mérnökegylet 1887-ben az alapítójáról elnevezett Hollán-pályadíj II. fokozatával tüntette ki, ezt a dolgozatot mint olyat, „mely egy önállóan konstruált gépet ismertet és annak eredeti úton levezetett elméletét adja elismerésre méltó alakban” [138]. A bírálat elismerő szavai kifejezik azt, hogy Bánki eme ifjúkori találmányával – ami egyébként nem tartozik legjelentősebb alkotásai sorába – bizonyítékát adta rendkívüli műszaki érzékének és kivételes gépszerkesztői képességének.
A dinamóméter talpazatra erősített vízszintes tengelyen elhelyezett, két szabadon futó széles szíjtárcsából állt. Ezek közül az egyik a közlőművel, a másik a vizsgált munkagéppel volt szíjhajtás révén összekapcsolva. A két szabadon forgó szíjtárcsát ezen kívül csukló körül elmozduló karon elhelyezett, függőleges tengelyre erősített görgőkön keresztül vezetett keresztezett (csavarorsóval megfeszíthető) szíjhajtás kötötte össze. A csukló körül elforduló kar mérlegkarra támaszkodott, amelynek egyik végén elhelyezett ellensúly áttételen keresztül a görgőrendszer súlya ellenében hatott. Az ellensúly valamivel nagyobb volt, mint amennyi a teljes kiegyensúlyozáshoz szükséges. Az így előálló erőkülönbséget vonórúddal csatlakozó indikátor rugója vette fel. Ez a csigahajtással mozgatott indikátor az üresjáráskor felvett alapvonal felett a kerületi erővel arányos jelzést rajzolt fel. A szellemesen felépített, jól átgondolt szerkezet pontossága igen nagy volt. Működését ui. a csapsúrlódási és a szíjak merevségéből származó ellenállások alig befolyásolták.
Az erőmérőt az 1896. évi millenáris kiállításon bemutatták. A német mérnökegylet lapja (Zeitschrift des Vereins Deutscher Ingenieure 1896. 969.) leírását adta két ábrával és a Der praktische Konstrukteur c. lap is közölte. Az a körülmény, hogy csak a Hollán-pályadíj második fokozatával tüntették ki, nem von le semmit a neki szóló elismerésből, mert ugyanakkor az első díjat a közgazdasági életre közvetlenebb befolyású tanulmánynak adták, mert az felelt meg jobban a pályadíj szellemének. Később, de már a belsőégésű motorok terén kifejtett munkásságáért e díj első fokozatát is megkapta. Itt kell megemlíteni a Kassai Ipariskola 1897. január 20-i köszönő levelét, melyből kitűnik, hogy Bánki az iskolának egy dinamómétert ajándékozott, ami arra utal, mennyire szívén viselte a hazai iparoktatás ügyét.
Bánki eme ifjúkori alkotásával és a gázmotorokról írt tanulmányával adta első bizonyítékát kiváló elméleti felkészültségének és gépszerkesztői tehetségének. Ezzel vívta ki azt a kivételes bizalmat, aminek alapján az elevátor építésével kapcsolatos feladatot kapta.
Az elevátor építésének nagyszabású feladatát kiválóan oldotta meg, és olyan tapasztalatokra tett szert, amelyeket később eredményesen hasznosított a budapesti tárházak hajóelevátorának tervezésénél. E munkáival olyan elismerést aratott, hogy Mechwart, a gyár vezérigazgatója, egyik találmányának, a forgó ekének (talajmaró) kidolgozásába vonta be. A Mechwart-féle talajmaró a talajművelés teljesen új formáját valósította meg. A három méter széles forgódobot három csavarvonal alakú kés alkotta. A kések élei fokozatosan vágtak a talajba, abból szeleteket vágtak le és emeltek fel, amelyek azután visszacsúsztak a talajra. A forgódob Ganz-gyártmányú gőzlokomotívhoz volt kapcsolva. A szerkezetet Bánki ismertette a műszaki sajtóban [12], és ugyancsak ő írt cikket a ludányi ekeversenyen a talajmaróval elért eredményekről [13]. Az ekét folytonosan tökéletesítették, és ennek köszönhető, hogy 1893-ban a Pomázon megtartott bemutató az ország határain túl is élénk visszhangot keltett [149]. A gőzüzemmel járó hátrányok (a nagy súly és ár, és a jármű okozta talajtömörítés) kiküszöbölésére Bánki 1896-ban kidolgozta az eke belsőégésű motorral hajtott kivitelét, mely lényegesen kisebb szélességű és könnyebb volt. Ennek egyik példánya a müncheni Deutsches Museum tulajdona volt és a Stuttgart–Hohenstein-i mezőgazdasági főiskolán volt kiállítva, mint a talajművelés fejlődésének értékes történelmi darabja [256]. Ez a téma Bánkit még hosszú időn át foglalkoztatta. Mechwart halála után az észlelt hátrányok kiküszöbölésére alkalmas megoldásokat jelentett be szabadalomra. A dobot több részre osztotta. Ezek csak kisebb szélességben munkálták meg a talajt. A dobok egy része a traktor elé volt helyezve. A szántás mélységének szabályozására és az egyes dobok azonos mélységű szántásának biztosítására a szabadalmi leírás szerkezeti megoldásokat mutatott be. Mindez azt mutatja, hogy Bánki a Mechwart-eke tökéletesítésére nagy és értékes munkát fordított. „Saját elgondolásainak konstruktív megoldásai azonban nem voltak eléggé egyszerűek ahhoz, hogy a mezőgazdasági üzemben a kezelés és karbantartás követelményeinek megfeleltek volna” ([240] 151.).
Ebben az időszakban sűrűn jelennek meg cikkei, amelyek sokoldalú érdeklődéséről tanúskodnak. A víz mozgása csövekben c., 1882-ben bírálat alakjában írt tanulmánya [6] és a következő évben a szerzőnek adott válasza [7] a gyakorlati hidraulika iránti korai érdeklődéséről tanúskodik. A Mechwart-féle súrlódó tengelykapcsolóról írt cikkei [8], [9], [26], bár az Mechwart szabadalma volt, azt sejtetik, hogy annak létrehozásában is része volt.
