JELENTŐSÉGE
JELENTŐSÉGE
A finnugrisztika az utóbbi negyedszázadban ismét nemzetközi és komplex tudománnyá vált. Megértéséhez, eredményes műveléséhez elengedhetetlen múltjának alapos megismerése és újra-, ill. átértékelése.
A magyarországi finnugrisztika történetét Barna Ferdinánd munkásságának megismerése nélkül nem lehet megírni. A kutatások óhatatlanul módosítják a múltról bennünk élő képet, ezért is felülvizsgálandó tudománytörténeti és tudománypolitikai gondolkodásunk, felfogásunk a tudomány és a közvélemény kapcsolatáról. Látnunk kell, hogy a szaktudományok önállósodása egyben elkülönüléshez, bizonyos szellemi arisztokratizmus kialakulásához vezetett.
Szemben a korábbi felfogással, a magyarországi finnugrisztika történetében a Sajnovicshoz és a Gyarmathihoz kapcsolódó harmadik név: Kállay Ferenc. Magyar nyelven ő végezte el mindazt, amit két neves elődje latinul s a nemzetközi tudományosság számára megtett. Az ő munkásságában lett nyilvánvalóvá, hogy a finnugrisztika őstörténeti ihletettségű, nyelvészeti megalapozottságú, komplex szemléletű tudomány – létező rokon népekkel, tényleges kultúrákkal, amely elsősorban nemzeti érdekű, de számos okból (történelem, földrajz, politika, tudomány) csakis nemzetközi összefüggésekben tanulmányozható.
Az első nagy triász által lerakott alapok idővel nem bizonyultak elég szilárdaknak, meggyőzőeknek, elégségeseknek, a finnugrisztikát ezért szélesebb, összetettebb bázisra kellett helyezni, csakis így lehetett megkísérelni a tágabb értelemben értendő tudomány és a nagyközönség változatlan tartózkodásának feloldását. Ezt a feladatot végezte el a következő nagy triász, Reguly, Hunfalvy – s harmadikként, az eddigi felfogástól, tanítástól eltérően – Barna Ferdinánd. Reguly gyűjtött, Hunfalvy publikált és szervezett, Barna pedig megkísérelte a finnugrisztikai anyag nyelvészeten túli elemeit beépíteni a magyar műveltségbe.
E triász egyik tagja sem volt vérbeli nyelvész, legkevésbé Barna. Lelkük mélyén valamennyien „komplex szemléletű finnugristák”, a magyar őstörténet és ősműveltség megszállott kutatói voltak. Nyelvészeti képzettségük jelentősen elmaradt a korabeli európai szinttől, mindhármójuktól lehetne idézni vérfagyasztó nyelvészeti fejtegetéseket, ötleteket – többnyire az etimologizálás területéről. A kísértéseknek legkevésbé Reguly engedett, aki óriási gyűjtéséből s nagyszabású terveiből alig publikált valamit; Hunfalvy friss anyagokat tett hozzáférhetővé, kimozdította a holtpontról a finnugrisztikai kutatásokat, s noha maga is a komplex kutatások híve volt, jól érzékelte, hogy leáldozóban a polihisztorok ideje, ezért főként a tiszta nyelvészeti kutatások s személy szerint Budenz előtt egyengette az utat. Így maradt Barnára mindaz, ami a finnugrisztikából nem nyelvészet. Miként Reguly és Hunfalvy, ő sem történésznek vagy filológusnak készült; a módszeres előtanulmányok, az alapok hiánya majd minden megnyilatkozásából kiérződik. Bizonytalan, túlságosan óvatos, értekezései jórészt kivonatok, ismertetések, sűrítmények a tárgyra vonatkozó bőséges nemzetközi szakirodalomból. Saját véleményét, ítéleteit sok esetben csak figyelmes olvasással lehet kihámozni a citátumok sűrűjéből. Nem véletlen, sőt nagyon is célra irányuló azonban témaválasztása, a bemutatandó cikkek összeválogatása; ezek egymás mellé állításából látható, hogy életműve szerves egészet alkot. A magyar régmúlt fehér foltjait igyekszik eltüntetni, ismeretlen múltunkat akarja benépesíteni költészettel, mitológiával, tárgyakkal, szokásokkal, megkísérli összekapcsolni a magyar népi műveltséget a rokon népekével. A közvetlen összekapcsolás veszélyeit, lehetetlenségét történeti és módszertani buktatóit nem érzékelte, a specializálódás sürgető korparancsának nem engedelmeskedett. Nagy árat fizetett ezért.
A rohamosan szűkülő világban Barnának nem volt, nem lehetett helye, már életében, java működése idején meghaladta a kor. (Más kérdés, hogy valahogy mégis meg kellett „csinálni”, amit ő tett.) Mindazonáltal – főként Kalevala-fordításának köszönhetően – néhány évig, évtizedig még emlegették, mi több: idézték is. Kandra Kabos sokat s joggal vitatott 1897-es munkájában a következőket írja: „Mythologiánk alapvető szent-írásául a finn Kalevalát fogadtam el, mint amely néphagyomány-töredékeinkkel egykorú s e mellett tisztább és vegyületlenebb is…” Túl azon, hogy pl. ilyen túlzásba maga Barna sohasem esett, az 532 lapos könyv teli s tele van Barna-hivatkozásokkal, idézetekkel, értekezéseinek szinte mindegyikét felhasználja, kimazsolázza a tudós szerző. Az a gyanúm, hogy Barna dolgozatai nélkül Kandra Kabos aligha írta volna meg mitológiáját, a jelzett terjedelemben azonban semmiképp sem.
Kálmány Lajos méltán nagyra értékelt tevékenységében is jól látható Barna keze nyoma, bár a kiváló szegedi tudós ritkábban emlegeti titkos mesterét (s gyakran egyedüli forrását) egri kollégájánál (Kandránál).
Meglepő és furcsa fordulat azonban, hogy a Barna-féle szemlélet, kutatások és munka voltaképpeni folytatójának is tekinthető Bán Aladár (1871–1960) életművében nem találkozunk Barna nevével még ott sem, ahol legjobban várnánk, a Julius Krohn-féle Finnugor ősvallás fordítása (Bp., 1908) kiegészítő fejezetében, de legalább a teljességre törő bibliográfiában. Egyetlen címmel, hivatkozással sem szerepel itt. Ekkortól (valamint Vikár 1909-ben megjelent új és teljes Kalevala-fordításától) számíthatjuk Barna úgyszólván teljes kiiktatását a magyar tudományból. Korompay igényes és imponáló finnugor néprajzi bibliográfiájából éppúgy hiányzik, miként Voigt Vilmos adatokban roppant dús tudománytörténeti áttekintéseiből is. Nincs helye Diószegi nevezetes szöveggyűjteményében sem, s csupán könyvészeti tétel Hoppál Mihály mitológiai antológiájában is (de legalább 3 címmel).
Ily módon kevesen fedezhették fel benne a nagyon olvasott, ritka ismeretek birtokában levő, sokoldalú kutatót, aki a finnugrisztika elkövetkező szűk esztendeiben a tudomány és a nagyközönség igényeit sokkal jobban képviselő komplexitást jelentette és valósította meg; akinek nyomdokain haladva a rokon népekre vonatkozó sokféle érdekes és fontos tudnivalók gazdag irodalmát lehetett volna kibontakoztatni és népszerűvé tenni már évtizedekkel korábban is.
Barna Ferdinánd Reguly elképzeléseinek egyik folytatója s valóra váltója volt. Ha munkáját idejekorán elismerik, s kellőképp méltatják, a magyar finnugrisztika nem vált volna egyoldalúvá; modern, komplex szemléletű, számos tudóst foglalkoztató tudományok együtteseként egy épebb nemzettudat kialakításában működhetett volna közre – már a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveitől.
Mindez, persze, csak vágy – a múltba visszavetítve. A sors Barna esetében másként döntött, az utókor csak egyet tehet: „felfedezi” s igazságot szolgáltat a tudósnak – nem hallgatva el fogyatkozásait, gyengéit, de hangsúlyozva úttörő voltát, tevékenységének ma is követhető és követendő elemeit.
*
A kéziratot 1987 tavaszán zártam le. Azóta – fénymásolatban megismerhettem Barna finn levelezését, s ebből nyilvánvalóvá vált számomra, hogy Barna Ferdinánd nem járt a mordvinok földjén. Tévedésemet más forrásokból, ill. az általam nem kellő figyelemmel olvasott Barna-féle szövegek gondos filológiai elemzésével időközben Hajdú Péter is konstatálta, s ugyancsak bő dokumentációval három ízben is szóvá tette. Korrekciója publikussá tételére különleges alkalmakat, fórumokat keresett és talált. Az egész ügy azonban végső soron nem túl jelentős, mert ha Barna nem is tartozott az utazó finnugristák közé, 3 nagy tanulmányában is megkülönböztetett figyelemmel tüntette ki a mordvinokat. Hajdú Péter bő teret szán továbbá (számos illusztrációval) Barna Kalevala-fordításának értékelésére, e vonatkozásban is elmarasztal engem, ill. „felfedezi” és rehabilitálni véli Barna Ferdinándot. A tisztánlátáshoz valamennyi publikációt pontos kronológiai rendbe kellene helyeznünk (tekintetbe véve a kéziratok leadási dátumát, az előadások elhangzásának időpontját, a folyóiratok megjelenésének feltüntetett és tényleges adatait). E tények ismeretében akadna mit kifogásolni Hajdú Péter állításaiban, ítéleteiben. Helyettesítse a vitát ez a kissé megkésett könyvecske.*
Az újabb bibliográfiai tételeket csillag választja el az eredeti kéziratban feltüntetettektől.
