BEVEZETÉS

Teljes szövegű keresés

BEVEZETÉS
„Csak a messzi távolban s bizonyos feltétel mellett van kilátás arra, hogy a zene-művészet a magához illő komolysággal, mint tudomány kezeltethessék.”
(Bartalus István, 1860.)
Bartalus István a magyar zenetudomány problémákkal telített, küzdelmes első korszakának tudósa volt. Munkásságának idején, a XIX. század második felében, csaknem társak nélkül dolgozott a hazai zenetörténetírás megteremtéséért, a magyar zenetudomány európai szintre emeléséért. Sok elvégzetlen munka várt ennek a kornak tudósára. A magyar zene múltjának emlékei még alig-alig váltak ismertekké – gyakran a közelmúlt eseményei és dokumentumai is feledésbe merültek; a régebbi századokról legendák és történetek keringtek, a történelmi korok muzsikájának értékeit ekkor még inkább csak sejtették, mint ismerték. Ugyanakkor számos feladatot kellett megoldani a zenei műveltség terjesztése, a művészi igény felébresztése terén is – a mindennapi zeneélet problémái elől elzárkozó, csak a múlt emlékeibe feledkező tudós aligha létezhetett volna ebben az időszakban.
Bartalus István vállalta ezt a kettős küzdelmet: így vált a zeneművészet polihisztorává. Előadóművész volt és pedagógus, írt regényeket és napi kritikákat, kiadott zeneelméleti munkákat és zongoraiskolákat, gyűjtött és publikált népdalokat, felfedezte és kiadta régi zenénk számos értékes emlékét, írt cikkeket, tanulmányokat, könyveket a magyar zenetörténet kérdéseiről. Mindenütt ott volt, ahol a hazai zenekultúra közreműködését igényelte, minden eszközzel zenénkért dolgozott.
Polihisztorsága a kor követelménye volt – polihisztorságának következménye pedig a közvetlen utókor sok vonatkozásban elítélő véleménye, elutasító magatartása. Ma már világosabban rajzolódik meg Bartalus István portréja: művelt, sokrétűen képzett muzsikus, töretlen lelkesedésű pedagógus, szenvedélyes hangú kritikus, fáradhatatlan népdalkutató s kiváló zenetudós volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages