BÁTKY ÉS AZ ÁLTALÁNOS NÉPRAJZ
BÁTKY ÉS AZ ÁLTALÁNOS NÉPRAJZ
Bátky Zsigmond első megjelent írása (1896) – egy kiállítás kapcsán – a tűzföldi indiánok kultúrájának rövid ismertetése. A természeti népek s az általános néprajz iránti érdeklődése az 1910-es évek közepéig megmaradt, de később is állandó olvasmánya Fritz Graebner, Wilhelm Koppers, Leo Frobenius különböző munkája. A két ellentétes póluson álló Friedrich Ratzel és Adolf Bastian halálakor mindkettő jelentőségét rövid megemlékezésben méltatja (Néprajzi Értesítő 1904, 1905). Ratzelt úgy mutatja be, mint aki a néprajzi vizsgálatokba bevezette a földrajzi módszert, amelynek az a lényege, hogy a műveltségi tárgyak elterjedése nyomán történeti mozgalmak, népek kapcsolatai rekonstruálhatók. Az összetettebb tárgyi formák, eszmék, szokások néhány teremtő központból áramlottak szét. Példának az északnyugat-amerikai indiánok és a polynéziaiak lécecskékből, pálcikákból összeállított páncélját említi, amely az indián-polinéziai kapcsolatok kérdését vetette fel. Ilyen páncélok a kínai középkorban (T’ang dinasztia) is előfordulnak, s végső gyökereik Ázsiában keresendők. Ratzel tanításaival szemben áll Bastian, aki szerint az egész emberiség kulturális fejlődése egységes s csak a fok, de nem a lényeg választja el a szellemi élet terén a legfejlettebb és legelmaradottabb népeket. A népek gondolkodása hasonló, és ebből fakadnak a távoli területeken előforduló egyezések. Bátky elismerőleg ír arról, hogy Bastian tanításaiban nagy szerepe van a lélektannak, a szociológiának. Még világosabban szól a két felfogásról a Földrajzi Közleményekben (1904) megjelent kis tanulmányában, elmondva, hogy „az egész emberiség közös tulajdonát képező alapképzetek szükségképpen ugyanolyan alakulatokhoz vezetnek mindenütt, ahol egyenlő feltételek vannak!”. A funkcionális szemlélet felé hajlik, amikor arról beszél, hogy vizsgálnunk kell az analógiák belső értékét. Bátky magáévá tette a konvergens fejlődés elvét is, amely az alkalmazkodásból folyó hasonlóságokhoz vezet. Az azonos létfeltételek következtében konvergenciák jönnek létre. De ennek során nem elég csak a fizikai környezet hatására gondolnunk. Ahol az azonos gazdasági és társadalmi formánál azonos szellemi fejlettség nyilatkozik meg, ott a kultúra ugyanolyan jelleget, típust képvisel, s a típusok még a részletekben is nagy egyezéseket mutatnak és konvergenciákat szülnek. Az ún. analógiák rendszerint hamisak, mert jelentőségüket megfelelően nem ismerve, azokat azonosaknak tartják. Így pl. a nomádizmus, a fetisizmus, a totemizmus jelenségeit. E téren ismeri Pikler Gyula és Somló Bódog tanulmányát, amely a magyar néprajzi érdeklődés horizontján azóta is kívül esik. Részlettanulmányaiban is elismeri, rögzíti a különböző műveltségi áramlatokat, de ugyanakkor látja, hogy az eredet kérdése s a kölcsönös átvételek feltételeinek, módozatainak magyarázata, az átvételek idejének megállapítása gyakran megfejtetlen marad, annak ellenére, hogy a kiindulás pontja és a kölcsönvétel ténye megállapítható. A messze földre eljutott műveltségi javak történetünk során új erőre kaphatnak.
Általános néprajzi gondolatokkal indítja útnak Bátky Útmutatóját (1906). A bevezetésben kifejti véleményét a néprajz tárgyköréről. Előtte ezzel a kérdéssel a hazai irodalomban csak Katona Lajos foglalkozott. Bátky szerint a néprajz (néptan) „az embert nem mint magános individuumot tekinti, nem testének felépítésével, életműködésével foglalkozik, hanem mint a társaságbeli csoportok (család, törzs, nép)… tagját fogja fel, mert… csak ezekben a közületekben képes az ember elébe szabott rendeltetésének betöltésére”. A megismerésnél azonban nem nélkülözhetjük a fizikai antropológiát, a gazdaságtant, a prehisztóriát, a lélektant, az összehasonlító nyelvészetet és az emberföldrajzot. Mindebből kitűnik, hagy nemcsak a ratzeli és bastiani irányvonalat követte, hanem ismerte az angol antropológiai iskolát is.
Az 1900-as évek elejétől a Földrajzi Közleményekben tartalmas összefoglalásokban mutatja be az általános néprajz egy-egy eredményét. Így Bernhard Ankermann-nak az afrikai műveltségi körökről és rétegekről írt tanulmányát. Ankermann szerint a kultúra mint egész csakis hordozóival együtt, népvándorlásokkal terjedhet, s ezt igyekezett igazolni tanulmányában, kiemelve a nyugat-afrikai és a kelet-pápua kultúra közötti egyezéseket. Ankermann még annak a nézetnek volt a híve, hogy Afrika kultúrája többé-kevésbé elhalványult ázsiai műveltség: Felfogását azonban csak hipotézisnek tartotta, Bátky hiányolja Ankermann vizsgálatainál az összehasonlító nyelvészet eredményeinek mellőzését. Csupán csak megemlítem azokat a „megjegyzéseit”, amelyeket az Ituri-pygmeusokról, a perzsiai kurdok fatiszteletéről, a korfák–indián hollókultuszról, az osztyákoknak a közép-ázsiai kultúrával való kapcsolatáról, az új-guineai német büntető expedíciókról, az indiánok fennmaradásának gazdasági feltételeiről írt. A földevésről (geophagia) közölt tanulmánya (Természettudományi Közlöny 1907) ma is gyöngyszeme általános néprajzi irodalmunknak.
Az 1910-es évek közepétől a természeti népek iránti érdeklődését a Földrajzi Közleményekben kezdi felváltani az európai emberföldrajzi, demográfiai kérdések iránti figyelme. Ezt jelzi tartalmas összefoglalása Bulgáriáról (1915), amely bővelkedik néprajzi vonatkozásokban is. Figyelmet érdemlő cikket ír a szerb-horvát zadrugáról. Ez az intézmény a nemzetségi, törzsi szervezet maradványa, de a törzs, a nemzetség elvesztette jelentőségét, s csak a nagycsalád marad együtt közösen gazdálkodva az ősi törzsi birtok maradványán. A zadruga a tőkésgazdálkodás előrenyomulásával mindinkább eltűnik.
A természeti népek iránti érdeklődésének és általános néprajzi ismereteinek van még egy igen gazdag tárháza. 1914-ben lefordította és átdolgozta Karl von Steinen Közép-Brazília természeti népei között címen ma is forrásértékű és nélkülözhetetlen munkáját. Ez az átdolgozás az eredeti munka minden értékét visszatükröző remekmű. Bátky a bonyolult néprajzi kifejezéseket, terminológiákat bámulatos biztonsággal és tárgyismerettel ültette át magyar nyelvre. A munka megérdemelné, hogy új kiadásban ismét kézbe vehesse az olvasók széles tábora.
Bátky módszertani törekvéseihez, igényességéhez hozzátartozik, hogy nyomatékkal hangsúlyozta a nyelvtudomány jelentőségét a néprajzi vizsgálatok során. A Wörter und Sachen elvének már pályafutása kezdetén híve és hirdetője. Többször kifejti: hogy a szó eredetének megfejtése csakis a tárgy, a jelentés ismerete segítségével oldható meg és fordítva. Útmutatójában is ír arról, hogy a folklór számára fonográffal felvett népdalokkal, szokásokkal a nyelvészetnek is szolgálatot teszünk. Figyelmeztet arra, hogy a múzeumi gyűjtemények számára megvásárolt tárgyak és részeik népi elnevezését jegyezzük fel. Egy-egy vidéki középiskola „maga egy kis néprajzi gyűjtősereg”, amely munkásságát a népnyelvi gyűjtésre is kiterjesztheti. Ugyancsak az Útmutatójában a terminológia feltüntetésére példaképpen saját kalotaszegi feljegyzését mutatja be. Az 1920-as évektől kezdve megpróbálkozott maga is nagyszámú helynév, tárgyelnevezés etimológiai magyarázatával. Ha ezek a kísérletezései a nyelvtudomány rostáján jórészt át is hullanak – széles látókörének, a néprajz és nyelvtudomány szoros kapcsolatának bizonyítékai.
