Az ifjúkor
Az ifjúkor
Az átlagon felüli tehetség sokszor emelkedik ki magányos óriásként névtelen ősök és jelentéktelen utódok generációinak láncolatából. A természet azonban számos esetben jelzi előre, hogy rendkívüli mű megalkotására készül. A XX. század egyik legjelentősebb magyar fizikusának, Békésy Györgynek családjában a szellemi értékek megbecsülése tiszteletreméltó hagyomány. Édesanyja Szlavóniából, Cadjavica községből származik. A múlt század utolsó harmadában a leánynevelésnek még nem legfontosabb eleme a szellem kiművelése. A szlavon tölgyesek között meghúzódó falucskában csak szerény népiskola lehet; az élénk felfogású kislány így a helybéli rabbitól tanulja a német nyelvet.
Az édesapa, Békésy Sándor erdélyi családból származik, amely – a szájhagyomány által megőrzött tradíció szerint – egykor Debrecenből költözött át Transzszilvániába. Szülővárosában, Kolozsvárott végezte középiskoláit. Egyetemi tanulmányait ugyanitt kezdi, Bécsben, Berlinben folytatja, majd Kolozsváron fejezi be. Doktorál, és Merker professzor meghívja tanársegédnek a közgazdaságtudományi tanszékre. Később államigazgatási szolgálatba lép, és a kereskedelmi minisztériumban iparfelügyelőként helyezkedik el. Szakterületén jelentős irodalmi munkásságot fejt ki. Az öregségi és rokkantsági biztosítás rendszerének intézményes kidolgozásakor dr. Békésy e tárgyban megjelent munkáit veszik alapul a magyar biztosítótársaságok.
A család oldalágain is tipikus a szellemi tevékenység iránti orientáció. Jogász és orvosprofesszor, műszaki kérdésekkel bíbelődő, feltaláló hajlamú tábornok egyaránt fellelhető a nagybácsik között. A művészi hajlam és a tudományos érdeklődés több esetben ötvöződve jelentkezik a család jelentős személyiségeiben. A fizikus Békésy húga a művészettörténethez vonzódik, öccse a szobrászat és a biokémia között osztja meg érdeklődését.
A Budapesten, Pauler u. 1. sz. alatt lakó Békésy család első gyermeke 1899. június 3-án, fél tizenkettőkor pillantja meg a napvilágot. A György névre keresztelt fiúcska szemmel láthatólag gyenge szervezetű, betegségre hajlamos természet. A család valamelyest tanácstalan háziorvosa, tartván magát a nagynevű Skoda professzor javallatához, a „medica mente, non medicamente” elv alapján levegőváltozást indítványoz. Dr. Békésy Sándornak ebben az időben lehetősége nyílik arra, hogy a külügyminisztérium állományába átlépve, ipari szaktudósítói minőségben Münchenbe akkreditáltassa magát. Érvényesül a bajor fennsík hűvös és üde levegőjének gyógyhatása, és a családi fészekalj szeniorjának, akit Lola és Miklós nevű testvérei követnek, egészsége helyreáll. Szülei azonban, nem sejtve milyen szenzitív, könnyen sérülő lélek rejtőzik a törékeny kisfiúban, idővel elmesélik a válságos csecsemőkor történetét. A csaknem hét évtized távlatából visszapillantó Békésy önéletrajzi írásaiban elmondja, hogy ez az ifjúkori lelki trauma egész életén végigkíséri. Tehetetlenségében a természet vakon munkáló erőihez folyamodik a medicina: kudarca elülteti benne a tudat alatti kétkedést. Különös paradoxon: az orvosi Nobel-díj birtokosa mindig némi szkepszissel figyeli a gyógyító orvostudományt.
Békésy egészsége – amennyiben saját feljegyzéseit vesszük alapul – a későbbiekben is elég törékeny. A róla készült fényképek, rokonainak és barátainak tanúsága szerint sem robusztus alkat. A sok évtizeden át szívósan dolgozó tudós (még élete alkonyán is napi 500 oldalt lapoz át egyéb munkája mellett!) intenzív szellemi tevékenysége azonban nehezen egyeztethető össze a test nagymértékű esendőségével. Nehéz elzárkózni az elől a feltevés elől, hogy a gyermeki emlékezés ébredése előtti életveszély utólagos tudatosodása lappangó hipochondriát fejlesztett ki benne. Hogy ez miként nyilatkozik meg a felnőtt Békésy életsorsának fordulóinál, arról még beszélünk.
A századforduló Münchenének világa – melyből első benyomásait felszívja a gyermek – bővelkedik azokban az ingerekben, melyek hatékonyan segítik a fogékony értelem kibontakozását. A bajor metropolis Németország művészetének fővárosa. Szellemi kisugárzása messze terjed: Párizs mellett a festészet és szobrászat legjelentősebb európai centruma. A művészetpártoló bajor uralkodók jóvoltából itt létesülnek Németföld legjelentősebb kép- és szoborgyűjteményei. Operaháza és hangversenytermei a kontinens legjobb muzsikusainak jelentenek rezonáns közeget művészi mondanivalójuk kibontásához. A széles műveltségű Békésy Sándor egyénisége sok barátot vonz. A ház úrnője, Paula asszony élénk szellemével természetes központja a szalonba gyülekező müncheni művésztársaságnak. Ebben az élénk, pezsgő szellemi életben nevelkednek a Békésy testvérek; igaz, egyelőre még a gyermekszoba ajtórésén át figyelve az új színekben gazdag világ eseményeit. Az apai barátság szálai nyomán azonban a gyermekléptek eltipegnek a házban lakó festő műtermébe vagy a szomszéd utcabeli szobrász alkotóműhelyébe. És itt a kis György szeme olyasmit lát meg, aminek észlelése metsző világossággal mutatja a szellemileg túlfejlett gyermek rendkívül éles megfigyelőképességét. A munkájában elmerült szobrászt és modelljét szemlélve látja, hogy a születő szobor élő mása miként igyekszik segíteni munkájában a mestert. Egyszerre érzékeli a történést a létezés szakadékának mindkét partján. Az egyik oldalon a művészt, aki a belső látomás képére formálja az anyagot; másikon a művészi élmény felidézőjét, a modellt, aki idegszálainak minden rezzenésével, mozdulatlanul és mégis aktívan segíti a mű megalkotásában a szobrászt. Érdekes megfigyelni, hogy évtizedek múlva Békésy tudatában miként alakul át tudományos ars poeticává a művészet szférájából származó élmény. A szobrász szerepébe a kutatást szellemi erejével irányító tudóst, a modellébe munkatársait helyettesíti be. Kifejti meggyőződését: a siker nélkülözhetetlen előfeltétele a közös alkotás létrehozására irányuló fenntartás nélküli odaadás.
München a német tudomány egyik fellegvára is. Itt építik meg az első automata telefonközpontot, és itt létesítik majd a világ talán leggazdagabban felszerelt technikai múzeumát. A nagyváros életfunkcióinak józan német racionalizmussal történő megszervezése maradandó hatást gyakorol az éber megfigyelőképességű gyermekre. Érzékeli és átéli a bajor föld népének csodálatos könnyedségét és életvidámságát. Ezt a modellt a napjait pontos időbeosztással, szinte aszketikus szigorral élő felnőtt Békésy sohasem fogja követni. Hawaiban azonban, mikor a pályája csúcsára felérkezett nagy öreg visszapillant életére, és számba veszi az önmegvalósítás tarka változatait, leplezetlen nosztalgiával emlékezik a mostoha létezés felett lebegő bajor életművészet könnyedségére.
A német nyelvű környezetben való nevelkedés szükségszerűvé teszi, hogy megfogalmazzuk a kérdést: tulajdonképpen mi is az anyanyelve a magát mindhalálig öntudatosan magyarnak valló Békésynek?
A családon belül érvényesül a monarchia idejének intellektuel körökben elég megszokott jelensége, a kétnyelvűség. Az apa magyarul, az anya németül beszél gyermekeihez. A magyar szót nevelőnőktől tanulják, elég gyér eredménnyel. Az állásukból sorra távozó nevelők eleven tanúbizonyságai a gyermekek egyoldalú pedagógiai sikereinek: valamennyien kiválóan megtanulnak németül, míg tanítványaik csak törve beszélik a magyart. Miklós, a legfiatalabb testvér tanul meg először tökéletesen magyarul; igaz, ő iskoláit jórészt Pécsett végzi. György csak érettebb korában tökéletesíti magyar nyelvtudását, azonban az elsődlegesen elsajátított némethez sok területen ragaszkodik. Tudományos feljegyzéseit németül írja, édesanyjával mindvégig ezen a nyelven levelez. Kifejezőkészsége előadásaiban kifogástalan; bár a magyar szöveget időnként német szakkifejezések tarkítják.
A müncheni tartózkodás idején kezdi meg elemi iskolai tanulmányait. 1909-ben azonban édesapját áthelyezik Konstantinápolyba, és a család is követi őt új állomáshelyére. A nagykövetség Pérában van, Békésyék viszont a kis-ázsiai parton laknak. Ez a körülmény a boszporuszi naplementék feledhetetlen élményében részelteti a kis Györgyöt, azonban két év múlva hozzájárul majd a család menekülésszerű távozásához. Egyelőre még élvezik a hanyatlásában is tündöklő Oszmán Birodalom végnapjainak szépségét. Az ifjú Békésy szellemi gondozását Törökországba emigrált francia nemzetiségű jezsuita szerzetesek veszik át. A kiemelkedően értelmes fiúcska a derék atyák kedvence lesz, akiknek pedagógiai éhségét aligha elégítheti ki az európai kolónia gyermekeiből verbuválódó szűkös választék oktatása. A kitűnően felkészült tanárok a kiváló gyermeket képességeihez szabott, egyéni tanterv szerint oktatják. Az eredmények önmagukért beszélnek. Két év alatt oly alaposan megtanul franciául, hogy képes a nyelv teljes kifejező erejének érzéklésére. „…csodáltam, hogy milyen tökéletességgel lehet vele minden gondolatot kifejezni.” Ilyet nyilvánvalóan csak olyan ember ír le, aki mélyen behatolt egy nyelv szellemébe. A francia iskola egyes tanáraival fél évszázadon át tart kapcsolatot. Oktatói intellektuális színvonalára jellemző, hogy – 1968-as önvallomása szerint – egyik tanárának bölcs levelei még a hatvanéves Békésyben is új gondolatokat ébresztenek. A tartósan konstans közös szellemi hullámhossz létezése annál különösebb, mert a jezsuiták köztudottan az ecclesia militans legelszántabb bajnokai voltak, tanítványuk viszont minden vallási kérdésben a közömbösséggel határos módon toleráns.
A konstantinápolyi szép napoknak a történelem eseményei vetnek véget. Az uralkodók által kezdeményezett, félresikerült reformok képtelenek megoldani a hanyatló török birodalom belső problémáit, és 1912-ben kirobban az ifjútörök forradalom. A felkelők elkeseredett gyűlöletének természetes célpontja a szultáni rezidencia, melynek szomszédságában Békésyék laknak. A végelgyengülés agóniáját vívó Oszmán Ház erejéből már arra sem futja, hogy az „Európa Beteg Emberét” oly sokszor megmentő európai nagyhatalmak diplomatáinak személyes biztonságát szavatolja. Intő jelek az utca napról napra ismétlődő véres eseményei, ezenkívül a család bizalmas barátja, egy, az udvarhoz közelálló pasa is figyelmezteti őket: ne késlekedjenek az életveszélyessé vált város elhagyásával.
Rövid magyarországi intermezzó. A família végiglátogatja népes rokonságát. Járnak az ősi családi fészekben, Kolozsvárott. A botanikus kert szomszédságában ma is áll a jogászprofesszor nagybácsi, Békésy Károly háza. Az épület kertjében hatalmas, simára koptatott kövekből alakított kör a zöld gyepen. A Békás szorosból hozták őket. A homlokzatot a nagybácsi freskói díszítik. A verselgető, muzsikáló, reneszánsz sokoldalúságot formázó Károly bácsi kiemelkedő személyisége a családnak. A találkozás futó emlék lehet csak, az ifjú György génjeiben hordozott hajlamok kibontakoztatásához vélhetőleg mégis hozzájárul a múló impresszió. Tanúbizonysága a nagybácsi személyes szuggesztivitásának, hogy egyaránt emlékezik rá Lola húga (dr. Passuth Lászlóné) és testvéröccsének, dr. Békésy Miklósnak özvegye is.
A testvérek végül az anyai rokonságnál, Pécsett kötnek ki, hogy egy tanítónál tökéletesítsék magyar nyelvtudásukat. 1913 őszén az idősebb fiú az Attila utcai gimnáziumban kezdi meg tanulmányait. Az édesapát ugyanebben az évben nevezik ki svájci külképviseletünk I. osztályú követségi tanácsosává. Zürichbe költöznek, és Békésy György újra német nyelvterületen folytatja tanulmányait. Amerikai életrajzírója, Floyd Ratliff szerint a zürichi Minerva magángimnázium növendéke. Békésy viszont önéletrajzi jegyzeteiben azért dicséri apját, mert a magánintézeteknél nívósabb képzést nyújtó állami iskolába iratta. Az utóbbi változatot erősíti meg Passuth Lászlóné is. Az új iskola képzési rendszere lényegesen eltér az Európa-szerte megszokott kötött gimnáziumi tantervtől. A dikákoknak lehetőségük van arra, hogy néhány kiválasztott tárgyból több osztály óráit is párhuzamosan látogathassák. Ily módon egy év alatt két osztály anyaga is abszolválható, és a szellemileg fürge tanuló, saját képességeinek megfelelő tempóval haladva, megelőzheti azonos korú társait. Ezt a lehetőséget használja ki a magyar diplomatagyerek is, és tizenhatodik évét betöltve érettségi vizsgára jelentkezik. Dr. Békésy Sándor maga jár utána, hogy a svájci tanügyi szervek elfogadják az előírt korhatártól még messze elmaradó maturandus jelentkezését. A Bernbe kiszálló vizsgabizottság elnöke a szigoráról közismert matematikus, Kohl-Schüttel professzor.
Békésy az érettségire igen nagy gonddal készül. A kötelező anyagot nappal könnyedén elsajátítja; mégis hosszú éjszakák során át bújja a könyveket. A dolgok mélyére hatoló, minden részletet megvizsgáló alkata már ekkor megnyilatkozik. A fiatalember egyébként elszomorító ellenpélda a tanulási módszerek hierarchiájában kultikusan hívők számára. A későbbi Nobel-díjas ugyanis a pedagógia elmélete által rendkívül primitívnek minősített módszerrel, hangosan biflázva tanul.
Az idő előtt kierőltetett érettségiről a jelölt a teljes letörtség állapotában érkezik haza. „Megbuktam” – jelenti ki lakonikusan. A szülőkön döbbent értetlenség vesz erőt, és próbálják kiszedni belőle, mi történt tulajdonképpen a vizsgán. Kétségkívül, koraérett és folyton idegen nyelvű környezetbe plántálódott gyermeküknek voltak néha problémái az iskolával. Ám a különféle intézetek mindegyike végül is „kiemelkedően tehetséges”, „kiváló képességű” minősítésekkel bocsájtotta el tanítványát. Mi történhetett az ominózus berni, Kohl-Schüttel irányításával celebrált érettségi vizsgán?
A szülők faggatására a különben is zárkózott György fiú nagynehezen elmondja, hogyan folyt le a vizsga. Elég jól szerepelt valamennyi tárgyból, míg végül sorra nem került a matematika. Az elnök két órán keresztül teszi fel a kérdéseit, azonban az utolsó feladatot Békésy nem képes megoldani. Leteszi a krétát, és némán mered a bizottságra. „Köszönöm” – mondja Kohl-Schüttel, és a vizsga befejeződik.
A zürichi gimnázium korengedményes növendékét tanárai tehetséges matematikusnak tartották. Az érthetetlen és csúfos fiaskó idősb Békésyt arra készteti, hogy magándiplomáciai tevékenységbe kezdjen. Az eredményhirdetés előtt felkeresi Kohl-Schüttelt, hogy megérdeklődje, miként értékeli fia érettségi szereplését a szigorú tanár. A nap második meglepetése most következik: a fegyelmezett és a dicséret osztogatásában közismerten fukar professzor lelkes elismeréssel gratulál a némileg megrökönyödött atyának tehetséges gyermekéhez. A vizsgázó ugyanis a helyzetet teljesen félreértette. Az elnök felfigyelt a kiemelkedően értelmes fiatalemberre, és megkísérelte kideríteni, meddig terjed a rendkívüli képességű diák tudása. Az utolsó feladat egyébként megoldhatatlan volt.
A végtére is látványos sikerrel záródó érettségit nem követik egyetemi tanulmányok. Békésy ugyanis nem töltötte még be az egyetemi polgárok számára előírt minimális életkort. Olyan szakasza következik most életének, mely ugyan logikusan illeszkedik majd a Nobel-díj felé ívelő pályafutásba, de 1915-ben még nem tűnik egyébnek egy megmagyarázhatatlan vargabetűnél.
Az eddig elmondottakból kitűnik, hogy a jómódú családból származó, kizárólag szellemi tevékenység iránt érdeklődő ifjú alapjában a századforduló nagypolgári neveltetésű gyermekeinek életmódját folytatta. Ebben a társadalmi rétegben viszont aligha lehetett tipikus, hogy az egyetem kapuinak nyitására váró fiatalember inasnak szegődjék el egy finommechanikai műhelybe. Mestere, a „nagyon öreg és nagyon precíz” műszerész, gyanakvó előítélettel szemléli a más szférából érkező betolakodót. Érdekes, hogy az élet szokványos szituációiban magát nehezen feltaláló Békésy a fonák helyzetnek hamar fölébe kerekedik. A gyenge fizikumú, üvegházi védettségben felnövekvő ifjú egyre otthonosabb a tanonci sorban. Gyanakvó mesterét azzal fegyverzi le, hogy a műszerészmunkának az öreg számára fogas, de a fiatalembernek alapjában véve egyszerű matematikai problémáit játszi könnyedséggel oldja meg. Miután az öreg berni meggyőződik arról, hogy van mit egymástól tanulniok, bizalmába fogadja az arisztokratikusan finom kezű kisinast. Ekkor még Békésy sem sejti, hogy életének milyen fontos szakasza következik. Megbarátkozik a fémmegmunkálás finom eszközeivel, és megszerzi a manuális készségnél sokkal fontosabb műszaki tájékozottságot. Megismeri a precíziós gépek használhatósági területét és teljesítőképességének határát. Ez az alapos műszaki tudás az egyik pillére annak a sokszor megcsodált invenciónak, amivel az akusztikus Békésy megtervezi meghökkentően egyszerű és a megcélzott jelenséget leghatékonyabban vizsgáló műszereit.
Egyetemi tanulmányait 1917-ben, Bernben kezdi meg. A kémiai fakultásra iratkozik be, és nagy ambícióval fog a tanuláshoz. Anélkül, hogy a módszeres ismeretszerzés gyakorlatát lebecsülnénk, két olyan eseményt célszerű megemlíteni, mely döntően befolyásolta a fiatal tudósjelölt munkamódszerének kialakulását.
A laboratóriumi tevékenységhez már ekkor nagymértékben vonzódó Békésy hosszú órákat tölt a kémiai intézet fortyogó lombikjai között. Az egyelőre még gyér kémiai ismeretekkel biró „kutató” fáradozását váratlan siker jutalmazza: előállít egy ismeretlen anyagot, amit legjobb hite szerint új kémiai elemnek vél. Nem vitatható, jelentős önbizalom kell ahhoz, hogy valaki ekkor, 1918 tájékán egy ilyen fontos felfedezés birtokosának higgye magát. A periódusos rendszerben mindössze hat üres hely van, és a hiányzó elemeket – általában előzetes spektroszkópiai kimutatást követően – csak bonyolult és fáradságos eljárások sorával tudják elkülöníteni. Az egyetemi hallgatók berni laboratóriuma aligha rendelkezett a szükséges komplikált berendezésekkel, továbbá a fiatal Békésy sem sajátíthatta még el az izoláláshoz nélkülözhetetlen széles körű szaktudást és kísérletezői tapasztalatot.
A kémiai tanszék vezetője szűkszavú, zárkózott ember lévén, Békésy csak némi tépelődés után szánja rá magát arra, hogy felfedezéséről a professzor véleményét kikérje. A tanár rövid hallgatásba burkolódzik, majd kurtán mondja ki a tömör szentenciát: „A könyvtár a második emeleten van.” A szakirodalomra ekképp rákapatott fiatalember rövidesen kideríti, hogy kémiai eleme nem egyéb, mint egy szilícium tartalmú vegyület.
A zuhany kétségkívül jeges volt. A konfliktus zárása viszont megvilágítja lelki alkatának egy jellemző vonását. Kudarcain azzal a legmagasabb rendű módszerrel küzdi át magát, amit a pszichológia „racionális feldolgozás” néven ismer. A tanulságot egy életre megjegyzi. Majd fél évszázaddal később elmeséli az esetet egy amerikai barátjának, hozzáfűzve, hogy ez a kemény lecke számára sok teljes egyetemi kurzusnál tanulságosabbnak bizonyult.
A másik nevelő hatású esemény egy balul kiütött demonstrációs kísérlet volt. A kémiai technológia professzora az ammóniaszintézis ipari folyamatát kívánta bemutatni egy laboratóriumi modellen. Az előre összeállított berendezés valami titokzatos hiba következtében a bekapcsolás pillanatában felrobbant. A professzor elnézést kért üvegszilánkokkal borított, ám csodálatos módon sértetlen hallgatóságától, és az előadást meglepő fordulattal folytatta. Asszisztenseivel új eszközöket hozatott be, és ismét hozzáfogott a berendezés felépítéséhez. A robbanástól sokkolt hallgatókat előbb a professzor higgadt nyugalma, majd a fokozatosan kialakuló kísérleti eszköz nyűgözte le. Alkalmuk nyílt genezisében nyomon követni a tudományos gondolkodás logikusan épülő folyamatát. Megfigyelték, tanáruk hogyan keresi lépésről-lépésre az elkövetett hibát, míg a baleset okát megtalálva és elhárítva a működőképes berendezést össze nem állítja.
A rendhagyó kísérlet úgy lekötötte az ifjú vegyészjelölteket, hogy egyéb előadásaikról megfeledkezvén, hét órán keresztül figyelték professzoruk munkáját, míg végül a berendezés megkezdte a szintetikus ammónia előállítását. Az alkotás folyamatába való bepillantás olyan élményt nyújt Békésynek, mely döntő mértékben irányítja őt a kutatói pálya felé.
Az egyetemi tanulóévek kapcsán célszerű kitérni munkamódszerének, ismeretszerzési eljárásának kérdésére. Néhány alapvető dolgot azért is tisztázni kell, mert szellemi alkatának, tudósi habitusának kiépülése területén csak akkor látunk világosan, ha néhány gondolkodásbeli sajátosságára is fényt derítünk.
Idézzünk talán két mondatot saját írásából. „Meggyőződtem arról, hogy szükségem van egy bizonyos alapvető tudásra, de aztán már rájöttem, hogy minden tudomány a könyvtárakban van, és nem a professzorok fejében. Manapság ez még inkább így van.” Mindezt 1969-ben vallja így; első mondatában berni tanárainak munkájáról mondván sommás értékítéletet. Hangsúlyoznunk kell még, hogy az idézet nem összefüggéseiből kiragadott, és teljes összhangban van szerzőjének más helyen kifejtett gondolataival.
Nem lenne helyes, ha Békésy állítását egy olyan kinyilatkoztatásnak tekintenénk, mellyel a XX. század tudományos ismeretszerzésének tipikus módszereit kívánja meghatározni. A fizikatörténet művelői jól tudják, hogy éppen századunkban milyen nagy szerepet töltöttek be a tudomány fejlődésében a neves fizikai iskolák.
Elég utalnunk a Rutherford szellemi bűvöletében kibontakozó cambridge-i kutatógárdára vagy a híres német egyetemek plejádjainak rendszerére. Közismert, hogy az 1920-as évek Berlinje az elméleti fizika olyan fellegvára, ahol a naponta ismétlődő reggeli kollokviumokon tucatnyi Nobel-díjas gyülekezik az előadóterembe (Wignernek és Teller Edének csak a harmadik sorban jut hely). Nehéz lenne tagadni, hogy az új, az alkotó gondolatok elsődleges lelőhelyei mégiscsak a professzori agyak és nem a könyvtárak holt betűi. A folyóiratok és könyvek csupán a gondolatcserék izzó kohójában ötvöződött, laboratóriumok bonyolult berendezéseiben anyagiasult eszmék írott rögzítései.
A fenti idézetet tehát nem szabad tudományos rendezőelvként kezelnünk, viszont jól használható kulcsot találunk benne Békésy tudományos alkotóműhelyének feltárásához. Nyilvánvaló, hogy egyetemi tanulmányai során nem kerül olyan nagy tudósegyéniség befolyása alá, aki döntően orientálná érdeklődését, segítené tehetsége kibontakozását. Érdeklődése tehát szükségszerűen fordul a könyvtárak felé. Számára a tudás ősforrása kizárólag a leírt, és nem az élőszóval átadott ismeret marad. Így válik a szó legnemesebb értelmében vett autodidaktává. Belső belátástól vezérelve váltogatja a tanulmányozott területeket. A kémiát fizikára cseréli, majd érezve a matematikai alapok szükségességét, erre tér át. Végül elméleti fizikai stúdiumokba kezd. Mikor hosszú évek múlva megtalálja az érdeklődésének legjobban megfelelő kutatási irányt, akkor is olyan területekre hatol be, melyeken teljesen társtalan. Kétségkívül dolgoztak a Helmholtz-féle halláselmélet tökéletesítésén mások is; csakhogy külföldi laboratóriumokban, és eredményeikről a magyar tudósnak csak publikációik adnak hírt. Az első külföldi meghívásokat akkor kapja, a jelentős laboratóriumok akkor nyílnak meg előtte, mikor már az emberi hallás kutatásának világszerte ismert szakembere. Az első szakaszt azonban egyedül kellett megtennie. Arról, hogy szakterületén mindaddig mi történt, vagy mi történik, a könyvek és a folyóiratok adtak csak hírt. Pályakezdéséből és életútjának első szakaszából látjuk, hogy magányos ember volt. Magányos maradt mindvégig, tudományának egyedülálló óriása. A Hawaiból életére visszapillantó Békésy nyilván nem másoknak kíván tanácsot adni, hanem saját pályakezdésének tanulságait összegzi.
A derűs svájci éveket beárnyékolja az első világháború. A Berni Alpok egének kékségén ugyan tenyérnyi folt sem jelzi, hogy már lángba borult fél Európa; egy Budapestről érkező behívóparancs azonban tudatosítja a katonasorba került Békésyben, hogy a kettős Monarchia számít szolgálatára. A sorozóbizottságok a háború utolsó évében már aligha lehettek túl igényesek; a mérsékelten daliás tudósjelölt mégis alatta marad várakozásuknak. Katonaruhába bújtatják ugyan, de azonnal egy hadikórházba utalják, hogy kincstári menázsin roborálják hadra foghatóvá az ösztövér intellektuelt. Nehéz dolog nem Svejk nézőpontjából szemlélni az angyalian naiv tiszteket, akik a bőség honából érkezett ifjút a K. und K. hadsereg atyai gondoskodásával kívánják feltáplálni. Teszik ezt akkor, mikor már a legjobb ellátásban részesülő frontcsapatok is lukulluszi lakomának tekintik a végelgyengülésben kiszenvedett igásló mócsingjával ízesített híg levest. Dr. Békésyné – az energikus Paula asszony – azonban kevésbé türelmes szemlélője a katonai korlátoltságnak, és dührohamot kap, mikor fia sorsáról értesül. Mozgásba hozza a család nem jelentéktelen összeköttetéseinek hálózatát, és a hadügyminisztériumban akad végül egy tiszt, aki hajlandó kockáztatni az Isonzó-front szilárdságát azáltal, hogy elbocsátja a hadseregből a jelenleg még pót-pót tartalékként számításba vett Békésyt.
A megviselt Monarchia rövidesen széthull az entente cordiale súlyos csapásaitól. Dr. Békésy egyelőre svájci állomáshelyén marad, és fia a berni egyetemen fejezi be tanulmányait. 1921-ben apját néhány hónapra Prágába helyezik, majd hazatér Budapestre.
Békésy György tíz évet töltött el Svájcban, ezért lehetősége van arra, hogy svájci állampolgárságért folyamodjék. A letelepedést indikálja az államszövetség egyik központi laboratóriumának ajánlata: lépjen a berni intézmény munkatársai sorába. A frissen diplomázott kémikus azonban elhárítja a kedves gesztust, amit az idegen konkurenssel mérsékelten rokonszenvező svájciak csak kivételesen tesznek meg, és hazatér. Két oka van erre. Egyrészt a magyarul csak törve beszélő, élete jó részét idegen földön leélt fiatalemberben felébred a sorsközösség tudata. Haza kíván térni, hogy osztozzék honfitársaival nemzete balsorsában. Másrészt apja is hívja, hogy követvén példáját, ő is idehaza szerezze meg a doktori címet.
Tangl professzor fogadja a fiatal doktorandusz témáját, és 1923 nyarán elkészül a disszertáció. A vizsgákat letéve a fiatal bölcsészdoktornak rövidesen alkalma nyílik arra, hogy megtapasztalja: milyen a magas színvonalú tudományos hozzáértés hazai árfolyama. Egyelőre a család felett még derűs az ég. Balatoni nyaralójukban gyűlnek össze, hogy együtt ünnepeljék Dr. Békésy Sándor és Mazaly Paula házasságának huszonötödik évfordulóját.
Ki sejtené, hogy oly közel ólálkodik már a sehol sem várt, hivatlan vendég? Az apát a meghitt ünnepen, családja köréből ragadja el egy szívroham. A tragédia Békésyék anyagi egzisztenciáját is megrendíti. A szerzett tudás alkalmazásának belső kényszerén túlmenően is szükségszerű, hogy az idősebb fiú állást keressen. Természetesen olyan munkahelyet szeretne találni, mely alkalmas magas kvalifikációja gyümölcsöztetésére. Először az Egyesült Izzóval próbálkozik. A gyárüzem kitűnően szervezett, európai mércével mérve is korszerű vállalat. Tucatnyi világszabadalmából származó exportbevétel teszi ki az ország külkereskedelmének jelentős hányadát. Az imponáló teljesítmény hátterében a kiváló laboratórium áll, melyben Selényi Páltól és Bródy Imrétől Bay Zoltánig és Gábor Dénesig számos nagy fizikus tevékenykedik. Az Izzó laboratóriumában azonban nincsen szabad státus. Békésy folytatja az egyre reménytelenebbé váló és megalázó kilincselést. Bőséges alkalma nyílik most arra, hogy Svájc tudást becsülő nyájasságát a tudomány hazai múzsáinak szeretetreméltóságával összehasonlítsa.
A nehéz helyzetben egyetlen támasza édesanyja, a válságban a család fejévé emelkedő, erős lelkű Paula asszony. Ő bíztatja, bátorítja gyermekét a szinte reménytelennek látszó pályakezdés nehéz időszakában. A nagy intellektuális erejű Békésyné, az anyák örök hitén túlmenően, belső bizonyossággal látja előre, hogy fia rendkívüli tehetsége végül is érvényesülni fog.
„Anyámnak volt esze, ereje és kitartása ahhoz, hogy átvészeljük ezt a nehéz korszakot. Ő tartotta bennünk a lelket, mikor a bölcsészdoktorátus megszerzése után nem volt gyakorlatilag semmi keresetem, és ő volt az egyetlen, aki mellettem állt, és azt mondta, hogy ne adjam fel. Az anyák sok esetben nemcsak egyszer, hanem kétszer is életet adnak az embernek.”
