TÁRSADALMI ANTROPOLÓGIA SZOLGÁLATÁBAN (1880–1886)

Teljes szövegű keresés

TÁRSADALMI ANTROPOLÓGIA SZOLGÁLATÁBAN (1880–1886)
1880. május 27-én Beöthy levélben fordult a Magyar Tudományos Akadémia könyvkiadó bizottságához, közölvén, hogy A társadalmi fejlődés kezdetei címen elkészült nagyobb munkájának első két kötetnyi kézirata. Súlyos betegsége azonban megakadályozta a további tervezett kötetek megírásában.
A könyvkiadó bizottság számára Kautz Gyula készített értékelést Beöthy kéziratáról. Beöthy munkásságát az utóbbi évtizedek egyetemes törekvései között helyezte el, amelyik „nép- és embertani”, politikai és szociológiai problémákat kívánt egyszerre megoldani. Kautz szerint Beöthynek sikerült számos kérdést megnyugtató módon tisztázni, és a munkát kiemelkedő színvonalúnak minősítette, hozzátéve hogy nemcsak Magyarországon állná meg a helyét.
Beöthy könyve a szó igaz értelmében úttörő volt, helyzetét nagyon megnehezítette, hogy egy új tudományág művelőjeként jelentkezett Magyarországon és nem állott módjában hazai tapasztalatokra és eredményekre támaszkodni. Hasznosítani tudta azonban Vámbéry Ármin munkáit a hazai tudósok közül, és mint hozzánk legközelebb eső anyagot, Bogisič kutatásait is. Művének megírásához Beöthy közel kétszáz művet használt fel, és mennyiségénél is imponálóbb a felhasznált munkák minősége. Érdemes felsorolni illusztrálásként néhány szerzőt: Bachofen, Bagehot, Darwin, Haeckel, Huxley, Bogisič, Maine, Tylor, Lubbock, McLennan, Morgan, Livingstone, Spencer, Sherring és számos más kitűnő tudós. A felhasznált művek közül Beöthy számára különösen sokat jelentett Spencer Descriptive Sociology című gyűjteményes munkája. Spencer életművében sajátosan keveredett két olyan elv, amely sokak szerint nem egyeztethető össze: az evolúciónak és struktúrának, illetve funkciónak az elve. E kettősség rányomja bélyegét Beöthy fejtegetéseire, annál is inkább, mert az a másik munka, amely írására a legnagyobb hatást gyakorolta, Morgannak 1877-ben megjelent Ancient Society című, világszerte nagy érdeklődést keltő könyve volt.
Morgan hatására Beöthy a társadalmi fejlődés menetét nem csupán a politikai intézmények kialakulásának, valamint a haladó szellemi élet haladásának útján kívánta követni, hanem mintegy a való emberi élettel kitöltve, a család és rokonság, a területi-vérségi kapcsolatok összefüggéseit is figyelembe véve. Egy lényeges kérdésben eltért véleménye Morgantól, a fejlődés egyes szakaszait nem osztotta be „technológiai” korszakok, mint a gyűjtögetés, vadászat, állattenyésztés, földművelés sémája szerint; általában a vagyon megjelenését és megszilárdulását tette mérföldkővé a társadalmi fejlődésben, függetlenül annak realizálódásától. Emiatt korszakolása sem öltött merev formát, Beöthynél az egyes korszakok nem végérvényesen felváltó egymásutániságukban következnek, hanem egymásban születve, együtt továbbélve, „survival” jelenségként egy új rendben is egzisztálva követik egymást.
Beöthy munkájának első részében részletesen tárgyalta a patriarchális család történeti előzményeit, és megállapította, hogy a család a nőközösségből a matriarchátuson át fejlődött a patriarchátus szintjére. A nőközösségi család szintjén az emberi közösség horda-szervezettségben élt, munkamegosztása nem eredményezett politikai megoszlást a társadalomban. A fejlődés második szintjén a termelés bonyolultabbá válásával kialakultak a társadalom életének folytonosságát biztosító társadalmipolitikai intézmények, a hadvezéri, bírói, termékelosztói, papi funkciók. A szerzett javak a matriarchális öröklési rendszer szerint folytonos áramlásban voltak a közösségen belül, a kialakult funkciókat nem öröklés, hanem az egyéni rátermettség alapján töltötték be. Amíg a családi és rokonsági kapcsolatokat a matriarchális viszonyok, addig a térbeli elhelyezkedést az azonos elv szerint működő területi-vérségi kapcsolatok irányítják. Ennek a foknak jellemző intézményei a törzs és a frátria, az endogámia és az exogámia házasodási rendszerei alapján. A társadalom fejlődésének eme két első lépcsőjén nyitva állt az út az egyéni tehetség érvényesülésének, ezáltal a „természetes kiválasztás” elvének. A vagyon megjelenése alapvetően megváltoztatta az emberi kapcsolatokat, az egyén szerepe a társadalomban azontúl a származás, a vagyon fiúági örökítésének útján határozódott meg. A patriarchális család és rokonság intézménye a matriarchális társadalmi rendszeren belül jött létre. Egyes családok, amelyek politikai funkcióik megtartásával gátolták az új erők színrelépését, a vagyon fokozatos koncentrálását kezdték meg. Társadalmi rangjuk és vagyoni kiemelkedésük kombinációjával egyre nagyobb részt hasítottak ki a közösségi tulajdonból, és ezt már apai ágon örökítve adták fiaiknak tovább. Vagyonuk biztonságát társadalmi funkcióik örökletessé tételével alapozták meg, ezáltal létrejött a matriarchális és megosztatlan tulajdonú közösségen belül egy réteg, amely megtörve a tradíciót, új társadalmi kapcsolatokat épített ki. Ennek a rétegnek a helyét nem területi-vérségi kapcsolatai, törzsi-frátriai hovatartozásuk határozta meg, hanem vagyonuk és politikai hatalmuk. Ez a réteg kihasználta azokat a lehetőségeket, amelyeket a termelési viszonyok fejlődése nyújtott, és elkülönülve a többségtől és megszakítva azzal hagyományos kapcsolatait kaszttá alakult. Ez a kaszt először a többségen belül, majd hatalma erősödésével a többségen kívül és afelett folytatta életét. Ezzel kialakult a társadalmi elnyomás intézményes formája: az önkényuralom.
Beöthy felfogása tehát rendlívül közel állt Kropotkin ezekben az években megfogalmazódó álláspontjához, amely a politikai intézmények létrejöttében nem a társadalmi elnyomás végrehajtóját látta, hanem a társadalmi együttműködés szervét. A hadvezéri, bírói, terményelosztói, papi hivatalok a bonyolult kapcsolatok és intenzívebb termelés megszervezése érdekében alakultak ki, hogy biztosítsák a közösség anyagi és szellemi életének zavartalanságát. Beöthy már Comte-ról szóló elemzése kapcsán kifejtette, hogy a vallás csak a társadalmi fejlődés egy későbbi fokán vált az elnyomó hatalom „szellemi hatóságává”. Hasonlóan vélekedett a politikai intézményekről is, melyek véleménye szerint csak a vagyoni különbségek megerősödésével váltak a társadalmi elnyomás eszközeivé, ellentmondva teljesen eredeti funkciójuknak. Beöthy tehát funkciójában szemlélte mind a vallást, mind az egyes társadalmi intézményeket, és ennek a szemléletének kialakításában nemcsak Spencer már említett funkcionális gondolkodása játszott szerepet. Beöthy mindig tartózkodott egy olyan monista szemlélettől, amely a pozitivizmus, a korabeli technokrácia és a szociáldarwinizmus esetében olyan nagy egyoldalúsághoz vezetett. Beöthy tudatosan kereste az induktív módszerek alkalmazását, ebben a szellemben építette bele társadalomfejlődési elméletébe a korabeli magyar társadalomfejlődésből levont tapasztalatait is. Az 1867-et követő éveket megítélve azt a konzekvenciát vonta le, hogy a kezdeti, össztársadalmi érdekeket szolgáló hivatalokat később az őket a vagyon és származás alapján betöltő réteg saját érdekeinek monopolizálta, ezzel megváltoztatva az intézmények eredeti célját. Amíg Eötvös, Deák, Csengery, Trefort önzetlen munkásságot folytattak, elhivatva az egész ország érdekének, addig Beöthy szerint Tisza Kálmán és „mamelukjai” saját rétegük érdekeit tartották tevékenységük céljának. A kormányzat megszűnt a társadalom egészét szolgáló intézmény lenni, egy kaszt uralmát biztosító hatalommá vált. Beöthy szerint a társadalmi mozgások hullámainak „taraján” mozgékony és élelmes réteg ül, amely az új rendszer megerősödésével az új társadalmi intézményeket saját céljára sajátítja ki. Ezt érti Beöthy a kasztokon és M. A. Sherring indiai kutatásainak figyelembevételével ezt a társadalmi jelenséget tekinti létezőnek a vagyon első megjelenésétől egészen a korabeli kapitalizmusig. Mindez nem jelenti azt, hogy Beöthy társadalomelmélete peszszimista lett volna. Töretlenül hitt a szakadatlan haladásban és Tisza Kálmán rendszerét egy történeti szakasznak tartotta, annak ellenére, hogy nem tartotta elkerülhetetlen fázisnak kora magyar politikai életének eme rossz irányba terelődését. Beöthy a társadalmi fejlődés tudatos irányításának híve volt, nem vallotta makacs determinizmussal, hogy a bekövetkezett állapot a magyar történelem egy szükségszerű lépcsője, elkeseredetten látta, hogy mivé lett a „nagy” generáció munkásságának gyümölcse, de biztos volt a „szabadelvű” társadalmi rendszer átmenetiségében.
Az evolúciós társadalomkutatás eredményei méltán tűnhetnek a késői olvasó számára egy bizonyos szociológiai, néprajzi, társadalomelméleti tudás egyéni „variációjának”. Beöthy evolúciós társadalomfejlődési sémája azonban a korabeli tudományos irányzatok és eredmények, de a XIX. század második felének egyetemes és főleg magyar történeti, politikai fejlődésének hatása alatt állt, annak szerves része és szülötte volt. Beöthy társadalomelemzése ugyanakkor érdekfeszítő és izgalmas, egész világra kiterjedő bizonyító anyaga mellett mélyen nemzeti fogantatású. Vakmerően vágott bele az időben és térben szinte határtalan anyagnak, hogy nemcsak hazája, de minden nép számára is a társadalomtervezés optimális rendszerét dolgozza ki.
Közel ezer oldalra rúgó művének kiadásakor Beöthy már súlyos beteg volt. Éjszaka is dolgozott, és szellemi frissessége megőrzéséért hideg fürdőket vett. Végzetes betegség támadta meg, négy évig ágyhoz láncolta. Hosszú szenvedés után halt meg, 1886 januárjában.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages