BUDENZ MUNKASSÁGÁNAK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGE
BUDENZ MUNKASSÁGÁNAK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI JELENTŐSÉGE
Budenz nyelvtudományi munkásságának jelentősége más-más arányban jelentkezik hazai és külföldi viszonylatban.
Munkásságának hazai jelentőségét akkor érthetjük meg igazán, ha tisztában vagyunk azzal, hogy hol tartott a hazai finnugor nyelvészet az ő fellépése előtt. Röviden azt mondhatjuk: ami nálunk a finnugor nyelvészetben előtte történt, az elsősorban Sajnovics János, Gyarmathi Sámuel és Hunfalvy nevéhez fűződik. Sajnovics, tudjuk, sokoldalúan megvilágította és nagymértékben valószínűsítette a magyar és a lapp nyelv rokonságát, s egyszersmind új módszertani elvek alkalmazásával is előbbre vitte a finnugrisztikát. Gyarmathi a finnugor nyelvek összehasonlító vizsgálatát már az egész finnugorság területére kiterjesztette, s így jelentős lépést tett az e nyelvek rokonságának kimutatására irányuló munkában. Ami pedig Hunfalvyt illeti, ő elsőnek mutatta be nálunk – külföldön megjelent anyag alapján – a mordvin, az osztják és a lapp nyelvet, sőt egy részletkérdés tárgyalása kapcsán mint a magyarral rokon nyelvre, a szamojédra is felhívta a figyelmet. Gondjaiba vette továbbá Reguly Antal több finnugor nyelvre kiterjedő, nagyértékű kéziratos gyűjtését, sőt eredményes kísérletet tett e hagyaték egy kis részének nyelvészeti közkinccsé tételére is. Ha így határoljuk körül azt a magyar munkásságot, amely Budenz fellépését megelőzte, tárgyilagosan el kell ismernünk, hogy az bizony elég kevés. Ily körülmények között Budenz teljesítménye a tiszteletreméltó előzmények ellenére is kiemelkedő. Hiszen ő volt az, aki Magyar–Ugor Összehasonlító Szótára és Ugor Alaktana révén a magyarnak a többi finnugor nyelvvel való összetartozását elsőnek bizonyította be részletesen, ő adott példát a finnugor nyelvek korszerű leírására, ő honosította meg nálunk az etimológiai kutatások tudományos módszerét. Jelentőségét Hunfalvyéhoz viszonyítva Szily Kálmán találóan így határozta meg: „Amit Hunfalvy a finnugor nyelvhasonlítás terén ötlet- vagy sugallatszerűen megkezdett, azt Budenz rendszeresen és tervszerűleg folytatta, a maga babérjával Hunfalvy homlokát is ékesítvén” (MNy. 1910: 7.).
Érdeme az is, hogy az ő korában minduntalan emlegetett, de valójában szétfolyó; tudományosan még megfoghatatlan „altaji nyelvek” fogalma helyébe a finnugor nyelvcsalád tudományosan igazolt, világosan körülhatárolt fogalmát iktatta. Az önálló finnugor nyelvtudományt vagy más néven finnugrisztikát a szó szorosabb értelmében ő teremtette meg, s neve ezzel elválaszthatatlanul összefonódik.
Munkásságának nemzetközi viszonylatban való értékelése természetesen nem választható el mereven a hazai finnugrisztika megteremtése körül szerzett érdemeitől. Azáltal, hogy Magyar–Ugor Szótárában megalkotta a magyar szókészlet finnugor elemeinek az etimológiai szótárát, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi finnugrisztikának is a maga korában legjelentősebb termékét hozta létre, Ugor Alaktana pedig még később is sokáig versenytárs nélkül állt. Külföldi kortársai valamennyien elismerték Budenz munkásságának rendkívüli jelentőségét, sőt közülük némelyek – koruktól és a külföldi tudományossággal fenntartott kapcsolataik intenzitásától függően – hatása alá is jutottak. Több külföldi kutatótársával Budenz levelezést is folytatott, s neve az utóbbiak körében annyira ismert és becsült volt, hogy nyugodtan fordulhatott hozzájuk levéllel: a benne felvetett gondolatok kedvező visszhangja ritkán maradt el. Ebben persze lényeges része volt annak a körülménynek, hogy – mint említettem – Budenznek 1899-től folyóirata volt, s hogy ennek révén is kapcsolatokat építhetett ki és ápolhatott egyrészt külföldi kutatók cikkeinek közlése, másrészt műveikről szóló ismertetések megjelentetése útján. Külföldön ugyanis olyan mértékben finnugor nyelvészetinek mondható folyóirat, mint amilyen a Nyelvtudományi Közlemények volt, nem jelent meg, s így, ha műveiknek a finnugor nyelvek külföldi kutatói bizonyos nemzetközi publicitást akartak biztosítani, érdemes volt azokat Budenznek megküldeni, mert ő mint jó szerkesztő sietett a hozzá eljuttatott műveket megismertetni folyóirata olvasóközönségével. Ugyanakkor Budenznek is érdeke volt a kapcsolatok tartása külföldi kollégáival, mert hiszen folyóirata közönségét meg egyetemi tanítványait csak így tudta tájékoztatni a korabeli finnugor és egyéb nyelvészeti alkotások megjelenéséről és a bennük kifejtett új tudományos eredményekről.
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Budenznek a kapcsolatai – különös módon – épp német hazája tudósaival elég gyérek voltak. Viszonylag legerősebb szálak göttingai mesteréhez, Theodor Benfeyhez fűzték, de ez esetben is inkább az egykori tanítvány el nem múló hálaérzéséről van szó, semmint tudományos jellegű tájékozódásról, avagy újabb hatások befogadásáról. Nem állt Budenz összeköttetésben az újgrammatikusokkal sem. Annál szorosabbak voltak kapcsolatai a korabeli finn tudósokkal. Levelező viszonyban legtartósabban a finn nyelv és irodalom helsinki professzorával, August Ahlqvisttal (1826–1889) állott, aki 1862-ben el is látogatott Magyarországra. Kutatási területe lényegesen különbözött Budenzétől, s azt sem lehet mondani, hogy a két kutató tudományos szempontból hatott egymásra. Érdeklődéssel viseltettek azonban egymás tudományos munkája iránt, s levelezésükből kiérzik a kölcsönös megbecsülés is. A fiatal Budenzet a Finn Irodalmi Társaság Ahlqvist javaslatára választotta meg levelező tagjává. Tagja, mégpedig tiszteleti tagja volt Budenz a helsinki Finnugor Társaságnak is. Hogy e társaságot mily nagyra értékelte, kitűnik 1884-ben Ahlqvisthoz írt leveléből: „Most azonban rajtam a sor, hogy gratuláljak Önnek, mégpedig egy igen nagy dolog miatt. Maguk derék finnek nagy tettet vittek véghez a Finnugor Társaság megalapításával; ez nem jelent kevesebbet, mint hogy nevezetesen a finnugor nyelvkutatás is új előhaladásra készül. Maguk azonban utat mutatnak arra is, mit kellene nekünk is tennünk Magyarországon: minden erőnkkel azon leszünk, hogy példájukat s vezérletüket kövessük.”
A finn tudósok közül személyesen ismerte Budenz O. Blomstedtet, A. Genetzet, O. Donnert és E. N. Setälät. Blomstedt doktori értekezésének létrejöttében is jelentős része volt. Értekezését ugyanis Blomstedt a Halotti Beszédről írta, s hozzá a Halotti Beszéd olvasatát és fordítását a XIX. századi magyar nyelvre Budenz küldte meg neki. Művét a finn szerző hálából Hunfalvy Pálnak és Budenznek ajánlotta. Setälä 1889-ben látogatott el először Magyarországra. Budenzcel nem csak szívélyes viszonyban állott, hanem előadásait is látogatta, s asztaltársaságában is sűrűn megfordult. 1877-ben Budenz is járt Finnországban, tudományos szempontból azonban e látogatásának nem volt jelentősége, mert nyár idejére esvén, a finn nyelvészek nem tartózkodtak helsinki lakásukban, s így a magyar vendég nem találkozhatott velük. A Kalevalának Budenz jelentőségének megfelelő fontosságot tulajdonított. Nemcsak előadásokat tartott róla, nemcsak fordította és fordíttatta tanítványaival egyetemi óráin, hanem – mint tudjuk – a Kalevala Vikár-féle fordításának létrejöttében is része volt. 1880-ban rávette ugyanis Vikár Bélát egy új, teljes Kalevala-fordítás nagy munkájának a vállalására.
Neve és jó híre volt Budenznek a szentpétervári akadémia köreiben is, sőt tudós hírneve a cári Oroszország szinte valamennyi tudományos központjába eljutott. 1883-ban tett magyarországi tanulmányútja alkalmával személyesen is megismerte Budenz M. Weskét, a kazani egyetem észt származású lektorát, a későbbi tartui egyetemi tanárt. Weske utódának, az észt földön született N. Anderssonnak (1845–1909) Studien zur Vergleichung der ugrofinnischen und indogermanischen Sprachen című tanulmányát – mint említettem – ismertette is a Közleményekben. Tanítványai oroszországi tanulmányútjainak támogatása céljából levelet is váltott Budenz több orosz tudóssal, köztük Baudouin de Courtenay kazani, majd tartui egyetemi tanárral, N. Ilminszkijjel, a kazáni tanítóképző intézet igazgatójával, F. W. Radloff turkológussal, I. N. Szmirnov történettudóssal. Tudományos érdemei elismeréséül a szentpétervári akadémia tagjává választotta. Érdemeket szerzett Budenz az orosz nyelv gyakorlati ismeretének tudományos körben való terjesztése terén is. Megkérte ugyanis a budapesti orosz konzult, hogy az orosz nyelv gyakorlása céljából töltsön el vele hetenként egy estét az egyik budai vendéglőben, s miután így némi gyakorlati orosz nyelvtudásra tett szert, tanítványait is meghívta a heti találkozókra. Így belőlük és barátaiból az 1870-es években lassanként egy kis társaság alakult ki körülötte, amelynek tagjai miden kedd estét együtt töltötték el a jelzett „tanintézetben”.
Budenz a „Ruszkij kruzsok” (orosz kör) nevet adta társaságának, mert ezen összejöveteleket tanítványai is az orosz nyelv gyakorlására használták fel. A Kruzsok alapítója jól tudta ugyanis, hogy az orosz nyelv tudása nélkülözhetetlen azok számára, akik a finnugor nyelvek és népek tanulmányozásával akarnak foglalkozni. Az alapító halála után az orosz nyelv gyakorlása kimaradt a Kruzsok programjából, de Budenz tanítványai és tanítványainak tanítványai megőrizték a Budenz-korabeli hagyományt, s – fenntartva társaságuk számára a Kruzsok nevet – hetenként egyszer összegyűltek a nagy alapító halála után is az elődök emlékének ápolása meg tudományuk időszerű kérdéseinek megbeszélése céljából. Hagyományait és tudományos jelentőségét a Kruzsok egészen századunk közepéig megtartotta.
Figyelembe véve Budenznek mind irodalmi, mind pedig szervezői munkáját, fő jelentőségét abban látom, hogy nemzetközi színvonalra emelte s egyszersmind bekapcsolta a hazai finnugrisztikát az európai nyelvtudomány vérkeringésébe. Lényeges körülmény, hogy ez – ha nem is némi lemaradás nélkül – nem túlságosan későn történt meg. Mennyire elérkezett az ideje annak, hogy a hazai finnugor nyelvészetben bekövetkezzék olyan változás és fejlődés, amilyen Budenz nevéhez fűződik, akkor világlik ki igazán, ha széttekintünk Európában, és számba vesszük, hogy hol tartottak fejlődésükben egyidejűleg az összehasonlító nyelvtudomány egyéb ágazatai. Tudjuk: az indogermán nyelvek korszerű összehasonlító tanulmányozása a dán Rasmus Rasknak 1814-ben befejezett, de csak 1818-ban megjelent Undersřgelse om det gamle Nordiske eller Islandske Sprogs oprindelse (Értekezés a régi északi avagy izlandi nyelv eredetéről) című művével, valamint Franz Boppnak 1816-ban napvilágot látott Über das Conjugationssystem der Sanskritsprache című tanulmányával már négy évtizeddel Budenz hazánkba érkezése előtt megindult. A szláv összehasonlító nyelvtudományt is megteremtette már Josef Dobrovsky Entwurf zu einem etymologikon der slavischen Sprachen című, 1813-ban kiadott művével meg később megjelent egyéb munkáival. Kifejlődött már az 1830–1850-es években az összehasonlító romanisztika is Friedrich Dieznek az érdeméből, ezen bonni német romanista 3-kötetes Grammatik der romanischen Sprachen (1836–1844), valamint Etymologisches Wörterbuch der romanischen Sprachen (1853) című munkájával az élen. A berlini orientalistának, Wilhelm Schottnak Versuch über die tatarischen Sprachen című művével (1836) pedig megindult már az altaji nyelvek összehasonlító tanulmányozása is. Ha mindehhez még figyelembe vesszük azt, hogy Otto Donner Vergleichendes Wörterbuch der Finnisch–Ugrischen Sprachen című etimológiai szótárának első kötete már 1874-ben, tehát egy évvel a Budenz-féle Magyar–Ugor Szótár első füzetének a megjelenése után elhagyta a sajtót, akkor láthatjuk csak igazán világosan: mennyire szükség volt arra, hogy Budenz – Sajnovics és Gyarmathi bátor kezdeményezése után – helyreállítsa nálunk a magyar nyelv finnugor voltának tisztázására irányuló kutatások tekintélyét, s magas színvonalú teljesítményeivel győzelemre vigye a magyar nyelv finnugor voltának igazolásáért folyó tudományos harcot.
A sors megadta Budenznek azt az örömet, hogy megérhette munkájának gyümölcsét. Működése eredményeként értékes kutatómunka indult már életében, később pedig olyan finnugrisztika fejlődött ki, melynek jelentősége messze túlnőtt hazánk határain. Tanítványai – az ő tervei szerint – meglátogatták a legtöbb finnugor nép hazáját, s pótolhatatlan értékű nyelvi, néprajzi meg egyéb tudományos anyaggal tértek vissza útjukról, megteremtették ezáltal a további kutatás alapjait, sőt – koruk igénye szerint – példát mutattak az összegyűjtött anyag feldolgozására is. E tanulmányutak megszervezésekor Budenz arra törekedett, hogy valamennyi finnugor nyelv számára neveljen egy-egy kutatót. Közülük Szinnyei József Finnországba, Munkácsi Bernát a vogulokhoz és a votjákokhoz, Halász Ignác pedig a lappokhoz látogatott el.
Egyetemi tanárként Budenz anyagi gondoktól mentesen élhette napjait budai lakásában, az egykori Mozdony utcában. 1886-ban megnősült, s még ugyanazon évben szép házat építtetett magának a Naphegyen. melyet tréfásan »Ugorvár« néven emlegettek. Nemcsak hazai barátai és tanítványai fordultak meg nála sűrűn, hanem hazánkba látogató külföldi szakemberek is felkeresték. Budenz József 1892. április 15-én halt meg váratlanul, 56 éves korában. A budai Németvölgyi úti temetőből, ahol örök nyugalomra helyezték, már alig van meg valami. Sírkövét a Magyar Nyelvtudományi Társaság megmentette a pusztulástól, s hogy továbbra is hirdesse emlékét az utókornak, a második világháborút követő időkben átszállíttatta a Kerepesi úti temetőbe, ott állíttatta fel.
1881. november 28-án tartott emlékbeszédében egykori tanáráról, T. Benfeyről így emlékezett meg Budenz: „Az önálló tudománymívelőnek, még ha nem örökítené is meg írott emlékekben szellemi munkája eredményeit, még egy nagy eszköze lehet az üdvös hatásra: a tanítás élő szava. S ennek nem a külső mesterségében rejlik a hatalma, sem a közlés csalhatatlan igazságában; hanem hat benne az elmének eleven működése, a melyből a teremtő erő szikrái ki-kivillannak – és más elmékben gyújtanak” (Emlékbeszéd Benfey T. felett. 17.). Amit a hálás tanítvány mesteréről mondott, áll a megemlékezőre is. Szellemi munkájának eredményeit művei és azok a szikrák, melyeket tanításának élő szavával gyújtott, egyaránt hirdették és hirdetik.
