A FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC IDŐSZAKÁBAN

Teljes szövegű keresés

A FORRADALOM ÉS A SZABADSÁGHARC IDŐSZAKÁBAN
Egyetlen szóban összefoglalhatjuk azt a politikai eszményt, amelynek vállalása vagy elutasítása Csengery számára királyvízként különböztette meg az együttműködésre alkalmas személyiséget az engesztelhetetlen politikai ellenféltől. Ez az eszmény pedig a kor szóhasználatában így hangzott: parlamentarizmus. Úgy vélte, hogy a viták kiélezése az ún. „közjogi kérdés”, vagyis Ausztria és Magyarország egymáshoz való viszonya, illetve Magyarországnak a Habsburg-birodalmon belüli helyzete körül – objektíve – a figyelem elterelésének eszköze a legfontosabbról, a magyar polgári átalakulás kérdéséről, a belső, szilárdan demokratikus alapokon nyugvó, korszerű parlamentáris államélet megteremtésének korparancsáról. A valóságos népképviseletet, tehát a társadalmi akaratnak országgyűlésen történő megfogalmazását, majd pedig ennek az alsóbb szintekre törvényerővel, kötelezően végrehajtandó érvényesítését alapvető, modern gazdasági-társadalmi szükségletnek tekintette. Tipikusan polgári pragmatizmusát és haszonelvűségét sértette az országosan is kiaknázható erőforrások tékozlása, az országgyűlések rövid, ezért drága idejének gyakran lokális és másodrendű problémákra való elfecsérlése. A puritán, megjelenésében, írásában, beszédében is a lehetőségig egyszerűségre törekvő Csengeryt az előkészítetlen, megalapozatlan politikai megnyilvánulások, a tetszetős, de időszerűtlen illuziók hangoztatása, népszerűséget kereső, ám terméketlen és voltaképpen álforradalmi megnyilvánulások valósággal irritálták. A politikai küzdelmek arénájában töltötte életét. Csakis rendkívüli önfegyelme, ügyszeretete tette lehetővé Csengery, a politika tudósa számára, hogy tudományos előképzettsége, a szóban forgó kérdéseket illető előzetesen megszerkesztett, „naprakész” szakirodalmi tájékozottsága, európai látásmódja ellenére a számtalan következetlenséget, lángszavú semmitmondást, szócséplést és felelőtlenséget mégis képes legyen elviselni. Az erőszak – bármilyen köntösben és jelszóval – azonban nemcsak hogy mindentől távolabb állt tőle, de politikai fegyvereinek gazdag arzenáljából is teljesen hiányzott.
Csengery a „forradalmon” nem azt értette, amit a XX. század második felének nemzedékei. Számára a guillotine sebes működését, fékevesztett terrort, egyúttal az ellenőrizhetetlen politikai válságot takarta.
A 48-as centralisták társadalmi eszménye az olyan polgári állam volt, mely mindenkinek jólétet, műveltséget, biztonságot kínál. Cserébe szorgalmat, fegyelmet, józanságot, a demokratikus játékszabályok tiszteletben tartását kéri. Garantálja – technokrata, hivatásos és tudományosan képzett politikusai révén – az ütemezett, tervszerű haladást a kellő pillanatban életbe léptetett, megfelelően kidolgozott reformok útján. A társadalom elvárásainak eleget nem tevő kormányzat visszahívása bizalmi eljárás kérdése. Rugalmas és demokratikus, a kor legmagasabb színvonalán álló államtípust terveztek, művelt, egészséges, dolgos emberek számára. Távolról sem a centralista csoport hibája, hogy még a magyarországi feudalizmus legnagyobb ostroma, 1848 sem lehetett képes a születési, vagyoni előjogokat eltörölni.
A kör munkatársai közül csak Csengery volt képes a forradalom eseményeivel lépést tartani, és valószínűleg egyike volt a forradalmi Magyarország legmesszebb tekintő államférfiainak. Barátai, Eötvös József, Szalay László hamarosan el is hagyták Pestet, mert a centralista csoport e tagjai immár „ellenőrizhetetlennek, anarchisztikusnak” minősítették a fejleményeket. „Miért távoztam el? azt annak, ki engem s lelkületemet ismeri, könnyű, – másnak lehetetlen megmagyarázni … Ily viszonyok közt tökéletesen hasztalannak éreztem magamat – írta Eötvös József Csengerynek. Engem az ég forradalmi embernek nem teremtett. Bármi nagy célt lássak magam előtt, az egyesek szenvedéseiről megfeledkezni nem tudok, s meggyőződésem szerint az anyagi erő, melyre minden forradalom támaszkodik, nem azon út, melyen az emberi nem előrehaladhat … (Eötvös József levele Csengery Antalnak [töredék]. – Eötvös József Művei. Levelek. Bp., 1976. 212.)
Csengery azonban őrhelyén maradt és figyelt, miközben sajátosan óvatos stílusban szerkesztette tovább a Pesti Hírlapot. Adataink vannak arra, hogy nem adott teret lapjában sem az örökös tartományok elleni konfrontáció irányába ható, s ezzel a közjogi válságot még tovább mélyítő, sem bármilyen, a feudalizmus irányába mutató visszalépés mellett agitáló írásnak.
A forradalom eredményeinek horderejével, polgári jellegével azonban természetesen tisztában volt. „Magyarország újjászületett. Néhány hét küzdelmei és diadalai föloszlatták a régi intézményeket.” – olvashatjuk Csengery szokásosan kissé rideg, kimért, de lényegre törő mondatait. (Pesti Hírlap 1848. május 16.) A Pesti Hírlapban bejelentette, hogy lapja egész súlyával a Batthyány-kormány mellé állt, és annak ezentúl „hivatalos orgánuma” kíván lenni. (Uo.) A távozó centralista vezérek helyébe Csengery mellé most Kemény Zsigmond zárkózott fel. Említett irányadó és iránymeghatározó vezércikkükben kifejtik, hogy „a pragmatica sanctiot – magas politikai tekintetből s a nemzet önfenntartásának életösztönénél fogva szintúgy védelmezettnek hisszük, mint sérthetetlennek azon eskük által, mellyek a királyt az alkotmányhoz, a nemzetet a dynastiához kötik … Okulva a történések által, az örökös tartományokkal szomszédi, sőt testvéri egyetértésben kívánunk lenni, arra törekszünk, hogy minél általánosabbá váljék azon meggyőződés, minél fogva a monarchia erős csak akkor lehet, ha az alkotmányos osztrák részek, a nagy német birodalomhoz egy köz- és oldhatatlan érdek által csatoltatnak; s ha Magyarország fölvirágozhatik saját alkotmánya alatt, mely a szabadság és egyenlőség malasztjait mindenkire kiárasztva, a különböző ajkú népiségeket egy nemzettestté olvasztja a független magyar közigazgatásban”. (Uo.)
Csengeryék a Közép-Európát – s benne Magyarországot – fenyegető elsődleges veszélynek a pánszláv törekvéseket tekintették. Általános választójogi gyakorlat esetén a magyarok politikai hegemóniája a szláv eredetű magyarországi nemzetiségek számbeli dominanciája következtében sérülékenynek tűnt. Attól lehetett tartani, hogy a – külső központból megfelelően irányított – pánszlávizmus révén a honi szlávság az időzített bomba szerepét fogja eljátszani úgy, hogy a gyújtózsinór vége a cár kezében lenne. Az a vélemény honosodott meg a magyarság politikai irányításáért felelős körökben, hogy a soknemzetiségű, de politikailag „magyar” államot etnikai elemeire robbanthatja a pánszláv manipuláció. Ezért nevezték a Batthyány Lajos vezette minisztérium konszolidációját a szabadság és a „le nem ülepült forradalom” legfontosabb soron következő feladatának.
A forradalom fokozódó balratolódásával, az európai reakció pozícióinak erősödésével azonban – Bécset és Debrecent illetően is – egyre inkább légüres térbe került a Csengery-féle konciliáns magatartás. A Habsburg-ház elleni hadviselés természetesen eddig sem illeszkedett Csengery világképébe. A kormány Debrecenbe költözése után, Szemere Bertalan miniszterelnöksége idején még vállalkozott arra, hogy – kodifikátori állást betöltve – részt vegyen az Ausztriától különvált Magyarország jogi kereteinek kiépítésében. Cikkei jelennek meg a forradalmi Respublicában is. De korábbi közszereplésének aktivitásához képest jól érzékelhető, hogy Csengeryt ekkor már egyre inkább a tehetetlenség, a szükségszerűen bekövetkező nemzeti tragédia előérzete, és mindezek következtében a passzivitás keríti hatalmába. A debreceni politikai küzdelmekben – melyek Kossuth és környezete mérséklésére, visszafogására, végszükség esetén magának a kormányzónak, Kossuthnak a megbuktatására irányultak – tudomásunk szerint alig vett részt, bár 1848 vívmányainak megmentésére az egyetlen kiutat Kossuth eltávolításában látta. (Csengery Antal hátrahagyott iratai és feljegyzései. Bp., 1928. [A továbbiakban: CsAHIF] 431. skk.)
Mindazonáltal a fegyveres önvédelmi harc hősiessége, a magyar fegyverek átmeneti dicsősége sem maradt hatás nélkül e minden erőszaktól irtózó emberre. Közbelépésére például maga a debreceni kormány vette meg – 500 forintért – Petőfi A honvéd című lelkesítő versét, hogy azt a hadseregben terjesszék. (Gyulai Pál tanulmányai. Bp., 1911. II. 294.)
A szabadságharc bukása után sajátos módon széles körben terjedt a hír: Csengery Antal is Kossuth kíséretében hagyta el az országot, hogy az emigrációból kísérletezzen tovább az új Magyarország megteremtésén. Még a Csengery szoros baráti köréhez tartozó Trefort Ágoston is meg volt győződve erről. „Mindenki úgy tudja, hogy Csengery Kossuthtal együtt Törökországban van” – írta. (V. Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára. IV. 383.)
Valójában Kemény Zsigmonddal együtt Szabolcsban húzódott meg, majd mindketten az elsők között tértek vissza Pestre. Miután mérséklete, az örökös tartományokkal való közjogi viszony fenntartására irányuló törekvései, „békéltető” politikai magatartása ismeretes volt a győzők szemében is, a letartóztatástól megmenekült. A berendezkedő osztrák abszolutizmus azonban egyelőre még a mérséklet híveinek sem adott alkalmat a közszereplésre.
Csengery Antal, aki eddig csak „mellesleg” volt az Akadémia levelező tagja, most tehát arra kényszerült, hogy közvetlenül a tudományos életben, tudósként működve keressen magának és családjának egzisztenciát. A nagy forradalmat azonban soha, semmilyen formában nem tagadta meg. Ez az esemény életének éppolyan meghatározó élménye volt, és maradt, mint nemzedéktársainak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages