ELŐSZÓ
ELŐSZÓ
Sokat vitatott, különös életmű maradt Csengery Antal után. Neve szinte mindenütt felbukkant 1844 és 1880 között: igazi „miniszter-csináló” szürke eminenciás volt. Ez a kis kötet az első vállalkozás, amely monografikus formában kísérli meg összefoglalni szerteágazó tevékenységének főbb állomásait.
Aki számára neve ismerősebben cseng, elsősorban alighanem politikusként gondol rá, lévén a reformkori centralista csoport beltagja, majd Deák jobbkeze, gyakran helyettese, a dualista Monarchia felfelé ívelő pályaszakaszának középponti alakja, irányadó és államszervező státusférfiúja. Irodalomtörténetírásunk Csengery helyét a Pesti Hirlap, a Pesti Napló, a Budapesti Szemle – a sajtó megannyi éles fegyvere – szerkesztésében, az irodalmi Deák-párt megszervezésében játszott szerepe alapján határozza meg. És joggal szólalhatna fel közgazdasági közéletünk múltjának avatott ismerője is e képzeletbeli vitában: Csengery a Földhitelintézet alapítótagjaként, vezértitkáraként, a Parlament pénzügyi bizottságának előadójaként, az államköltségvetés és kvótaügy szakértőjeként vagy vasút-politikusként a gazdaságtörténetírás „illetékességére” tarthatna ma számot. Miután az Akadémiának, a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak és kora egész tudományos közéletének valósággal motorja volt, a tudománytörténet is legnagyobbjai közé sorolja. Talán a tudományszervező és tudománypolitikus, sőt a „saját jogon” is tudós Csengery él legkevésbé köztudatunkban. Pedig a széles értelemben vett művelődéstörténet a tudományos ismeretterjesztés ügyének képviseléséért, esszéírói teljesítményéért, stílusáért, az élvezetes tudományos próza meghonosítására tett hatalmas kísérletéért, bátor közéleti publicisztikájának elvi tartalmáért, dramaturgiai munkájáért is értékei közé sorolhatná. Ha pedig a kört szűkebbre rajzolnánk: historiográfiánk – mint történetírót – nagy, de beváltatlan igéretnek tartja, aki szétforgácsolta erejét, és sok szempontból a reakció védelmezőjeként lépett fel. Végül azt is megemlítjük, hogy filozófiatörténetünkben született – igaz, jelenét is torz optikán keresztül látó korszakban – egy olyan tanulmány, mely éppen Csengeryt és centralista környezetét a marxizmus első magyarországi ellenfeleinek kiáltotta ki. A teljesítményét illető értékelésekben az ünneplő lelkendezés és pocskondiázás tehát egyaránt megtalálható.
Folytathatnánk a megkezdett sort: megidézhetnénk a várospolitikust, az oktatásügy vezető alakját, említhetnénk egy sor más területen máig ható, kodifikált intézkedését.
De előszónk célja pusztán az volt, hogy a mindössze 58 évet élt Csengery életművének kiterjedését, komplexitását, hatását, jelentőségét érzékeltessük.
Amennyiben tehát bizonyos szempontokat nem vehettünk figyelembe, vagy a pályakép egyes elemei hiányoznának: ezt nem a jószándék hiánya, hanem az anyagnak a terjedelmi korlátok diktálta, szükségszerűen kiméletlen szelekciója okozta. Arra törekedtünk azonban, hogy legalább a tudós, tudománypolitikus és politikus-tudós, a gondolkodó Csengery portréja a reá rakódott takarórétegtől megtisztítva álljon az olvasó előtt.
