A BENGÁIAI HADSEREG TÖRZSORVOSA (1854–1874)
A BENGÁIAI HADSEREG TÖRZSORVOSA (1854–1874)
India akkor a Brit Kelet-indiai Társaság birtoka volt, s csak 1858-ban lett az alkirály irányítása alá tartozó koronagyarmat. A brit kormányzat élén a Kalkuttában székelő főkormányzó állt. Kalkuttát a Brit Kelet-indiai Társaság alapította 1690-ben a Hooghly folyó keleti partján. Az akkor közel milliós lakosú várost nevezték a paloták városának és – tréfásan – London trópusi külvárosának is. A kormányszervek és Bengália tartomány – 1858-tól az alkirály – téli székhelye volt. A három tartománynak akkor 250 millió lakosa volt, s 60 ezer angol katona és 150 ezer polgári személy tartózkodott ott. Lord Palrnerston 1854-ben adta ki a rendeletet egyetem létesítésére a három tartományi székhelyen, s ezek 1857-ben jöttek létre Bombayben, Kalkuttában és Madraszban. (Az alapfokú egészségügyi képzés angol orvosok irányításával Kalkuttában 1822-ben indult meg.)
Indiában a Brit Hadsereg volt a felelős a polgári lakosság egészségügyi felügyeletéért is. Duka majdnem minden beosztásában civil orvos volt, akinek a foglalkozásához szorosan kapcsolódó feladatok (például járványmegelőzés, állami iskolák, börtönök felügyelete) mellett még közjegyzői feladatokat is el kellett látnia.
Duka 1854. február 14-én szállt partra Kalkuttában, Kőrösi Csoma Sándor halála után tizenkét évvel. Így ír erről:
„Calcuttában partra szállottam, s már akkor föltett szándékom volt, hogy amennyiben elfoglaltságaim s a fővárostól való távollétem engedendik, tudomást fogok szerezni Kőrösi Csoma Sándor élményeiről, melyek felől már tanuló koromban Eperjesen hallottam.”
A Spence szállóban helyezték el, dr. Alexander Grant, a főkormányzó orvosa, dr. John és Mrs. Macpherson, valamint a közszolgálatban dolgozó Arthur Grote – aki haláláig jó barátja lett – fogadta. Három hétig tartózkodott ott, pihent, s a közkórházban kezdte meg munkáját dr. Bedford és Mr. Scriven irányításával. Megérkezése után az előírásoknak megfelelően megkezdte a helyi lakosság által beszélt hindosztáni nyelv tanulását. Megismerkedett Rajendralála Murával, az Ázsiai Társaság könyvtárosával, aki később is sokban segítette Csornára vonatkozó kutatásait.
Már 1854-es rövid kalkuttai tartózkodása során elkezdte Körösi Csorna Sándor emlékeinek felkutatását, s olyan iratokra bukkant, amelyek tételszerű felsorolását és rövid tartalmi ismertetését neki köszönhetjük, ugyanis amikor három év múlva visszatért, már kiselejtezték őket. Így ír erről:
„Egyik ismerősöm a Főítélőszék levéltárában megmutatta egy »Alexander Csome de Körös« feliratú vasszekrény tartalmát, amely 24 iratot tartalmazott. A láda felnyittatott számomra, s mivel megengedtetett, az iratokból gondos jegyzéket készíték.”
Duka első állomáshelye a burmai határ menti, a mai Bangla Deshben levő Dakhától 60 kilométerre levő Lomilla, az akkori Tipperah indiai tartomány székhelye volt, civil alorvosi beosztásban. Március 10-én indult el Kalkuttából, gyaloghintóval Jessore-Faridpur Dakha útvonalon haladva 12-én érkezett meg Lomillába, ahol Skinner doktort váltotta fel. Mr. Campbell, a rádzsa képviselője fogadta, akinél szállást kapott. Rövid tájékozódás után látta, hogy a lakosságnak nagy szüksége volna egy közkórházra, amelynek létrehozását korábban, például 1849-ben eredménytelenül kísérelték meg. Már áprilisban felhívást tett közzé, gyűjtést kezdeményezett, és külön levéllel fordult a tehetősebb helyi lakosokhoz. A Calcutta Englishman című lap 1854. október 24-i számában közölte Corrente Calamo Lomillában 1854. október 17-én kelt olvasói levelét, amelyben beszámol arról, hogy elhelyezték a kórház alapkövét. A bengáliai kormányzóhelyettes és a helyi lakosság képviselői is köszönetüket fejezték ki Dukának fáradhatatlan munkájáért, remélve, hogy hosszabb ideig marad Lomillában. A kórház a comillai szolgálat befejezése, 1855 novembere előtt meg is nyílt.
1855 novemberében egy hónap nősülési szabadságot kapott. Menyasszonya december 7-én érkezett meg Kalkuttába orvos bátyja társaságában, és Aliporeban (ma Kalkutta déli külvárosa) szállt meg. Esküvőjük 10-én volt az indo-gót stílusú, új Szent Pál anglikán katedrálisban a kalkuttai Fort Williamban. Az esketési szertartást H. S. Fisher lelkész végezte. Barátaik Henry Stainforth és felesége házában laktak, majd néhány hétre a Kalkuttától körülbelül 35 km-re északra levő Chandernagore-ba (ma Chandennagar, Nagy-Kalkutta része) és a Kalkuttától körülbelül 90 km-re északnyugatra levő Burdwánba utaztak.
Monghyr (Mungir) (1856–1867)
A nászútról visszatért Duka házaspár egy folyami gőzössel Kalkuttából már az új állomáshelyre, a Gangesz jobb partján, Kalkuttától légvonalban mintegy 350 kilométerre északnyugatra levő Monghyrba ment, ahová 1856. január 22-én érkeztek meg. Ez a vidék Bengália és Bihar határán van, éghajlata is valamivel kedvezőbb, s az indiai kultúra egyik központja. Figyelembe véve a körzet másfél milliós lakosságát s a szubtropikus éghajlat alatt periodikusan jelentkező járványokat, a „közegészségügyi felügyelőnek” nem sok ideje maradt tanulmányokra és kutatásra.
Duka a Darjeelingbe áthelyezett dr. Collrost váltotta fel, s két év megszakítással 11 évet töltött ezen az állomáshelyen. Még 1856-ban maga is ellátogatott Darjeelingbe Körösi Csoma Sándor sírjához, és megkérte dr. Collrost, hogy viseljen gondot a magyar tudós sírjára, amit ő készségesen el is vállalt.
Monghyrban, a Gangesz partján születtek meg az első írások Kőrösi Csorna Sándor életéről és tevékenységéről, az indiai állapotokról, a trópusi betegségekről. Az első beszámolókat Londonba, Rónay Jácintnak küldte el, ő továbbította Pestre. Ebben az időszakban indulnak a Jóreménység fokát megkerülő vitorlásokon a pesti és a kolozsvári Nemzeti Múzeumnak küldött ajándékok első ládái, itt kezd el Duka perzsául tanulni, amit – az indiai nyelvekre vonatkozó tanulmányai alátámasztására – a szanszkrit tanulmányozásánál reálisabb célnak tartott.
Közben felesége megbetegedett, s még 1856-ban, a Monghyrig szerencsére nem terjedő szipojlázadás előtt, hazautazott Angliába. Első fia, Francis Theodor Taylor Duka 1857 áprilisában Londonban született. Dukáné kisfiával 1858 novemberében tért vissza Monghyrba. (Francis később a Wellington College diákja volt, majd a Cambridge-i Egyetemen jogot tanult és londoni, bíróság előtti felszólalási joggal rendelkező ügyvéd [barrister] lett. 63 éves korában, 1921-ben halt meg.)
Említettük, hogy itt születtek meg az első írások Kőrösi Csorna Sándorról. A Magyar Posta című folyóirat 1857. november 17-i és december 8-i száma közölte Duka „Monghyrban, a Ganges partján” 1857. június 12-én kelt levelét. Ezt követte a „Monghyrvárban 1857. december 18-án és december 28-án” kelt levelének közlése a Magyar Akadémiai Értesítő 1858. évi 10. számában, majd „Adalék Kőrösi Csorna Sándor életiratához” címmel a Budapesti Szemle 1864-es évfolyamában jelent meg egy hosszú írása.
Sorban jelentek meg orvosi témájú cikkei is. A Görgey orvosa és hűséges híve, Markusovszky Lajos által 1857ben alapított Orvosi Hetilap 1860. évi 6. száma közli „A Ganges parti éghajlati bajokról” című írását, mely az első magyar nyelvű közlemény a trópusi betegségekről. Semmelweis felfedezéséről Indiában praktizáló kollégái számára a The Indian Lancetben ad hírt ugyanebben az évben. Írt az Indiában gyakorolt „valódi himlőből való beoltásról”, a poklosságról, 1861 májusában pedig a kelet-indiai orvostudományról közöl egy érdekes összefoglalást. Egyes érdekes klinikai esetekről 1863-ban a The Indian Lancetben írt. Monghyri szolgálata alatt, 1865. augusztus 1-jén kapta meg a törzsorvosi kinevezést.
Említettük, hogy Duka Monghyrban látott neki a perzsa nyelv megtanulásának. Erről tanúskodnak levelei és a hazai lapokban megjelent, perzsa vonatkozású írásai. 1861. október 28-án írja, hogy olvasta a Magyarországban a beszámolót Fogarasi János akadémikusnak az akadémián a magyar-perzsa nyelvi kapcsolatokról tartott előadásáról.
Hozzáfűz néhány kiegészítést a két nyelvtan közti hasonlóságokról, például a birtokos személyragokról, az -i képzőről, amely a főnévből melléknevet képez, végül latin betűs átírásban és magyar fordításban közli a Gulisztán első könyvének befejező sorait: „Ami az én befolyásom nélkül megtörténhetik – Ahhoz hozzá szólanom felesleges – De ha vakot látok s előtte kutat – Ha akkor is néma maradnék, vétkezném.” – A magyar-perzsa nyelvi kapcsolatokról a Vasárnapi Újság 1862. június 15-i számában ír, nem választja el élesen a genetikai és a nyelvrokonságot, de például helyesen állapítja meg a magyar ezer és a perzsa hazar rokon voltát, feltételezi a magyar ördög és a perzsa arda rokonságát is. (Ezt ma a magyarban bizonytalan, esetleg finnugor eredetűnek tekintik.) Pákh Albertnek 1862. december 28-án írt levele mellékleteként már Szádi Gulisztánja első könyve második részének csaknem teljes fordítását mellékeli, s érdeklődik az előző rész sorsa iránt. Arany János Koszorú című lapjában 1865-ben közölték Saady című írását, amelyben Szádi életrajza és fontosabb műveinek felsorolása mellett „Abraka király előtt” című versének prózafordítását is közli.
Duka javaslatára a Royal Society of Bengal 1860. június 18-i határozatában úgy döntött, hogy duplumaikat a magyar tudományos intézményeknek ajándékozzák. Ezenkívül Duka magánszemélyektől is kapott ajándékokat és sokat vásárolt is a pesti és a kolozsvári múzeum számára. Kubinyi Ágostnak, a pesti Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának 1861 júniusában és 1862 márciusában a következőket írta:
„Ez év folyamán máris nyolc kisebb-nagyobb ládában s két bádog szelencében természettudományi, mitológiai és etnografikus tárgyakat küldtem múzeumok számára, s a Jó Remény foka körül utazó több rendbeli vitorlásokkal Anglia felé elindítottam... füvészeti és etnografikus tárgyakon kívül több száz halnem, egy elrendezett kagylógyűjtemény (W. Theobaldtól), 3000 madár, számos emlős, két hüllő koponya (Gavialis Gangeticus)... Azon duplumokat, melyekre a pesti múzeumnak szüksége nincs, a kolozsvárinak átadni kegyeskedjék... (Vannak még a küldeményben)... indiai kézékességek, hindu házi edény rézből, Biblia bengál nyelven, Biblia hindusztáni nyelven három kötetben, egy himalájai bagoly, egy gyönyörű és ritka fácán duplicatum a kolozsvári múzeumnak.” Majd értetlenségét fejezi ki azért, hogy a korábbi ajándékokat az ajándékozó egyéneknek és intézményeknek nem köszönik meg. A Nemzeti Múzeumnak küldött kelet-indiai „ima-gép” leírását a Vasárnapi Újság 1863. július 5-i száma közölte Duka levele alapján.
Duka már Indiában is, de különösen angliai nyugdíjas évei során kiterjedt levelezést folytatott, ennek csak egy része maradt meg. Klapka György 1859ben felkérte Dukát, hogy vegyen részt a várható új szabadságharc előkészítésében, ami számára akkor nem volt reális lehetőség. Duka megőrizte Vukovics Sebö 1861. októberi levelét, amelyben arról tájékoztatja, hogy Klapka mindig utazik, Pulszky Ferenc Olaszországban lakik, Londonban kevesen maradtak, így például Rónay Jácint és Kmety György, Szemere pedig Párizsban magyar borral kereskedik. Duka Monghyrban 1863. június 25-én kapta meg báró Eötvös József 1863. február 26-i levelét, amelyben arról tájékoztatja, hogy az akadémia a január 13-i közgyűlésen „nemes buzgalmáért, mellyel a hazai tudományosság érdekében Kelet-Indiában sikerrel működik”, levelező taggá választotta. (Duka ezt június 28-án írt soraival köszönte meg.)
1860 januárjában megszületett Vilma nevű kislánya. A felesége ismét megbetegedett, ezért a két gyerekkel 1861 tavaszán visszaindult Angliába. A kislány útközben, 1861. április 14-én meghalt, Alexandriában temették el.
Duka 1863 júliusában heveny vérhast kap, augusztusban áthelyezik a kellemesebb éghajlatú Szingapúrba, a szeptembert ott tölti. Állapota azonban nem sokat javult, ezért visszatért Monghyrba, majd Kalkuttába, és egyéves, Angliában tölthető szabadságot kért.
1863. november 3-án Kalkuttában hajóra szállt, a Messageries Imperiales gőzössel utazik a Ceylon-Aden-Szuez útvonalon. Olyan rossz állapotban érkezik azonban Alexandriába, hogy a francia hajóorvos nem tanácsolja neki a továbbutazást. Az ottani Hotel d’Europe szállóban sem megfelelő szállást, sem jó ellátást nem kapott, ezért onnan kiköltözött. Felgyógyulását angol kollégája, dr. Ogilvy Bey gondos ápolásának köszönhette. Csak december 16-án utazott tovább Máltára, ahol felesége és hatéves fia várta.
1864. március elejéig Máltán, Sliemában egy bérelt házban laktak. Akkor egy olasz gőzössel Szicíliába utaztak, s néhány hetet Olaszországban töltöttek. Meglátogatták Siracusát, Cataniát, Nápolyt, Rómát, Livornót, Pisát, Milánót, Veronát, s több időt töltöttek Velencében. Közben az Orvosi Hetilap 1864. március 30-i számában már megjelent egy rövid hír arról, hogy Duka Tivadar Európába érkezett, és „hazáját is meglátogatni szándékozik”. A Duka család Velencéből április harmadik hetében a Semmeringen át Ausztriába utazott. Megálltak Karinthiában, Klagenfurtban meglátogatták az ott internált Görgey Artúrt, akit jó egészségben találtak. Görgey nagyon boldog volt, hogy Duka, a „hű lélek” meglátogatta, s azt írja, hogy „megifjodtam tőle”. Bécsbe érve felkeresték Lord Blomfield brit nagykövetet. Duka elmondta szerepét a magyar szabadságharcban, s azt, hogy családi látogatásra haza kíván utazni. Megkérdezte, hogy honosított brit állampolgárként szükség esetén kérhet-e védelmet felesége és fia számára. A nagykövet biztosította arról, hogy nem veszélyes a magyarországi utazás, feltéve, hogy a politikától távol tartja magát. (Akkor már amnesztiát kaptak a szabadságharc azon résztvevői, akik elismerték a császári házat.) Duka felkereste gróf Forgách Antalt a Királyi Kancellária vezetőjét is, aki közölte vele, nincs kifogása az ellen, hogy hazalátogasson.
Bécsből hajóval érkeztek Pestre, majd Pelejtén meglátogatták 70 éves édesapját és családtagjaikat. (Édesanyja két évvel korábban meghalt.) Ezt követően Ferenc öccsével együtt visszautaztak Pestre.
1864. május 6-án (vagy 7-én) előadást tartott a Királyi Orvosegyesület rendkívüli ülésén „A Kelet-Indiában levő orvosi viszonyok és az ottan leggyakrabban előforduló betegségek” címmel. Ebben beszélt a váltólázról, koleráról, a delírium potatorumról, a vérhasról, az elefántkórról, s megemlítette, hogy „9 európai közül egy közönségesen a halál martaléka”. Az előadás után egyhangúlag az egyesület levelező tagjává választották. Ekkor találkozott Semmelweis Ignáccal is. (Itt említjük meg, hogy Duka Tivadar hívta fel Joseph Lister angol orvos, az antiszepszis alkalmazásának nemzetközileg elismert bevezetője figyelmét Semmelweis Ignác korábbi, hasonló jellegű eredményes munkásságára.)
1864. május 9-én megtartja székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémián „A gangai delta földleirati és éghajlati viszonyai” címmel. Ez csak 1867-ben, a kiegyezés évében jelent meg a Budapesti Szemlében. 1864-ben jelent meg a Budapesti Szemlében „Adalék Kőrösi Csoma Sándor életiratához” című dolgozata.
Barátok és ismerősök meglátogatása után 1864. június 18-án utaztak el Angliába. Londonban a sógoránál lakott. Az Ország Tükre című folyóirat július 1-jei számában egy minden eddiginél részletesebb összefoglaló cikk jelent meg Duka Tivadarról, Potemkin Ödön, Sáros vármegye monográfusa tollából.
Az angliai Bathban 1864. szeptember 24-én kelt levelében beszámol az angol tudósok szeptember 14. és 23. között tartott vándorgyűléséről. Elismeréssel említi, hogy Angliában nem irányítják központilag a tudományt, nem külföldön tanult tudósok kutatnak kijelölt témákat. Elmondja azt is, hogy Vámbéry Ármin, akit Kőrösi Csoma Sándor után a legtöbbre becsülnek a magyarok közül külföldön, két előadást is tartott, egyet a „turkumánokról”, egyet Szamarkandról. Ezen a vándorgyűlésen Duka a földrajz és etnológia szekció vezetője volt.
1865 elején, nem teljesen egészségesen visszatér Indiába, de rövidesen megbetegszik, ezért áprilisban visszamegy családjához Angliába. 1866-ban a Királyi Orvosegylet „fellow”-ja lesz.
1866. április 18-án Londonban születik meg második fia: Albert Theophilius, aki „sokat volt a szüleivel együtt, így sokat látott a világból” – Duka egyik levele szerint. (A Cheltenham College-ban, majd édesapjához hasonlóan a St. George’s Hospitalban tanult, utána a Cambridge-i Egyetemen szerzett orvosi diplomát. Ezután, minthogy „a kevésbé hagyományos életformát kedvelte”, elment az ausztráliai gyarmatokra, a queenslandi Mackayben folytatott orvosi gyakorlatot. A második búr háborúban (1899–1902) Dél-Afrikába vezényelték, magas kitüntetést kapott. Később visszatért Angliába, s amikor szülei 1906ban Bournemouthba költöztek, fiával, Robinnal ó is csatlakozott hozzájuk. 1923-ban, 57 éves korában halt meg.)
Duka Tivadar 1866 szeptemberében hazalátogatott, 26-án „Némelly megjegyzések a cholera támadása és gyógykezelése körül” címmel előadást tartott a Királyi Orvosegyesület ülésén. Az előadást az Orvosi Hetilap közölte. Október 24-én már Londonból írt dr. Kovács S. Endrének, az egyesület elnökének. Rövidesen – a Mongolfa postahajóval – visszaindul Indiába, de családja Angliában marad. 1866. november 15-i levelében dr. Szabó József egyetemi tanárnak beszámol az út során, Ceylon és Madras között tapasztalt „csillagfutásról”.
1866-ban több orvostudományi cikke jelent meg angol nyelven: a „The endoscope” (Az endoszkóp), „Ivory exostosis in the nasal cavity” (Csontkinövés az orrüregben), „Emasculation as practised in the East Indies with a preparation in St. George’s Hospital Museum” (Kasztrálás KeletIndiában a St. George’s Hospital Múzeumban található preparátummal). Az 1867-es Asiatic Society of Bengal Yearbookban egy csillagfalvai (Ung megyei) meteoritról ad hírt.
Szimla (Szimla) (1867–1868)
1867-ben kinevezik Szimla, az alkirály és az indiai brit kormányzat 1819ben alapított nyári székhelye főorvosává. Az itt eltöltött időt kelet-indiai szolgálata legszebb korszakának tartotta.
Nagyobb fia, Ferenc Angliában maradt, felesége és kisebbik fia, Albert rövidesen utánament Szitulába. Itt kapta meg Görgey István Pesten 1867. szeptember 18-án kelt levelét, amelyben tájékoztatja a kiegyezésről – amelynek előkészítését Duka nagy figyelemmel kísérte – és Görgey Artúr hazatéréséről. Szimlai tartózkodása alatt sokat fényképezett, s ezeket a képeket mutatta meg a nyolcvanas években, londoni diákként nála többször vendégeskedő Stein Aurélnak. Ezekről az évekről szól a „Simla as a Sanatorium” (Szimla mint szanatórium) című írása.
Kasauli (Sanawar) (1868–1870)
1868-ban áthelyezik Kasauliba, Szimlától 40 km-re délre a Lawrence katonai árvaház orvosi felügyelőjének. Itt az Indiában szolgált európai katonák 500 árvájára viseltek gondot. A The Indian Public Opinion and Punjab Times 1870. szeptember 13-i számában sajnálkozva írja, hogy Duka távozik és Patnába megy. Megjegyzi azt is, hogy eddig Duka volt az egyetlen, aki összefoglaló orvosi jelentést írt az intézményről.
Patna (1870. szeptember – 1871. január 24.) Patna a Gangesz jobb partján, Kalkuttától 467 km-re, Monghyrtól északnyugatra fekvő nagyváros, az egykori Pataliputra, ahol Buddha élt és tanított. Duka itt csak néhány hónapig tartózkodott, mert Sir William Gray főkormányzó-helyettes 1871. január 24-én Darjeelingbe helyezte át.
Darjeeling (Darjiling) (1871–1874)
Darjeeling a tartomány egyetlen hegyi állomása volt, s Duka beosztása a bengáliai orvosi szolgálat jutalomdíjának számított. Felesége és kisebbik fia ide is követték. Szabad idejében itt is, mint Szimlában, sokat dolgozott Kőrösi Csoma Sándor életrajzán. Közben orvosi cikkeket is ír. Ebben az időszakban jelent meg a „Stricture of the urethra” (A húgycső szűkülete), a „Cases of hydrophobia” (Hidrofóbia esetek) és az „A remarkable medicolegal case” (Egy érdekes orvosi és jogi eset) című dolgozata. 1873. fúlius 1-jén kapja meg az orvosőrnagyi kinevezést, majd az alezredesi rangot. Darjeelingi tapasztalatait foglalta össze a „Darjeeling as a sanatorium” (Darjeeling mint szanatórium) című írásában. Darjeelingi lakásának ablakából 11 hófedte csúcsot lehetett látni, a legkisebb 24 ezer, a legmagasabb, a Kanchendzönga 29 ezer láb (8586 m) magas – írta egy későbbi levelében volt eperjesi iskolatárásának, Haán Lajosnak. Darjeelingből küldött 50 Ftot Eötvös József szobrára Arany Jánosnak. A Darjeeling News 1874. január 10-i száma már búcsúztatja az Angliába hazatérő „kitűnő orvost és tökéletes gentlemant”.
Hazautazás közben, rövid egyiptomi tartózkodás után – felesége javaslatára – egy szentföldi látogatásra is elmennek. Port Saidból egy Austrian Lloyd gőzössel Jaffába hajóznak, onnan a Sharon völgyén át lóháton Jeruzsálembe folytatják útjukat, majd egy dragomán (útikalauz) és török katonai védelem kíséretében utaznak tovább, Jerikó, a Jordán folyó és a Holt-tenger volt a következő állomásuk. Ezután visszatértek Jeruzsálembe.
